Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2012. április 3., 12:56
Vlagyimir Putyin kandidátusi disszertációja is erősen plágiumgyanús - emlékeztette a Schmitt Pál-ügy kapcsán olvasóit a . Putyin az elnöki adminisztráció helyettes vezetője és már a Kreml legbefolyásosabbnak tartott embere volt 1997-ben, amikor elkészítette tudományos dolgozatát. Ennek legfontosabb fejezete az elfogadhatót messze túllépő mennyiségű „vendégszöveget” tartalmazott egy húsz évvel korábbi amerikai tanulmányból. Még pedig – egy szövegrészt kivéve – forrásmegjelölés nélkül.
2012. április 3., 11:03
A lengyel sajtó azonnal reagált a magyarországi eseményekre, minden internetes lap gyorshírben közölte Schmitt váratlan lemondását, miután napokig nem akarta ezt megtenni, dacára annak, hogy megfosztották doktori címétől. Megjelentek az első kommentárok is, amelyek kiemelték: Orbán először szenvedett vereséget az ellenzéktől.
2012. április 3., 09:49
A 168 Óra élő rádióműsora, a Szerda 11 április 4-én Magyarország demográfiai problémáival foglalkozott.
2012. április 2., 19:54
Ha szeretne többet megtudni az egykori uralkodó dinasztia mai leszármazottairól, keresse a www.ahonapkonyve.hu címen a most megjelent – Hétköznapi Habsburgok című – e-könyvet.
2012. április 2., 19:03
Schmitt Pál személyében Orbán Viktor saját ízlésének megfelelő elnököt választott ki: Fidesz-párttag, elkötelezett az irányvonal mellett, lojális – és gyenge. Az élet nagy iróniája, hogy Orbán számára éppen ez a politikai súlytalanság vált béklyóvá -írja Jutta Sommerbauer kommentárjában.
2012. április 2., 17:41
Hiteles videofelvételek bizonyítják, hogy Mohamed Merahot a francia rendőrség elitegysége szándékosan likvidálta – jelentette be a sorozatgyilkos apjának ügyvédje, aki a napokban Párizsba utazik és feljelentést tesz a francia igazságszolgáltatásnál "nem Franciaország, hanem a Raid" ellen.
2012. április 2., 16:35
Százharminc év után visszatért a bécsi Künstlerhausba Munkácsy Mihály. Ahogyan akkor, a Karlsplatzon lévő múzeum megnyitóján, most is a Krisztus Pilátus előtt című monumentális festmény fogadja a látgatót, ezúttal együtt a trilógia másik két képével.
2012. április 2., 16:32
Bebizonyosodott, az embernek tényleg nagyobb esélye van arra, hogy belecsapjon a villám, mint hogy megnyerje a lottó főnyereményét.
2012. április 2., 08:01
Az utolsó hírek szerint huszonkilenc holttestet találtak a Szibériában lezuhant repülőgép roncsai körül, és a 14 túlélő közül ötnek válságos az állapota - közölte hétfőn a rendkívüli helyzetek minisztériumának egyik tisztségviselője.
2012. április 1., 18:52
John Malkovich esszenciális üzenete a színház legfőbb küldetését emelte ki: a színház dolga, hogy keresse a választ arra, mit jelent embernek lenni. Ennek mentén pedig, a magyar kultúrát s benne a színjátszást érintő aggasztó jelenségeket emelte a Színházi Világnap reflektorfényébe. Malkovich mondatait, a hagyományoknak megfelelően, a március 27-i előadás megkezdésekor felolvasták világszerte, így a Dramatenben is, mely az estét a magyar kultúra helyzetének szentelte.
2012. április 1., 14:51
A The Economist brit lap Kelet-Európával foglalkozó szerkesztőségi blogja az utóbbi időben nem szűkölködik írnivalóban. Magyarországot figyelve, mindig talál témát. Március 31-i bejegyzésében részletesen beszámol a magyar köztársasági elnök aktuális esetéről és a magyar állami televízió vele készített pénteki interjújáról. Ebből az írásból idézünk most hosszasan, idézőjelek közé téve a szerző megállapításait.
2012. április 1., 13:50

2012. április 1., 10:45
Több hónapos előkészítés és egyben koalíciós vita után a lengyel kormánypártoknak sikerült megegyezniük a nyugdíjreform kérdésében – de nem a társadalommal. Az új törvény tervezetére már csak a szejmnek kell áldását adnia, ez minden valószínűség szerint hétfőn már meg is történik, a Szolidaritás ugyanakkor nem hajlandó nyugdíjkorhatár felemelésébe belenyugodni, és lázadást jósol.
2012. április 1., 05:39
Kína két legnagyobb mikroblog-szolgáltatójánál felfüggesztették a véleménynyilvánítás lehetőségét, mivel előzőleg oldalaikon olyan rémhírek jelentek meg, amelyek szerint a fővárosban katonai puccs előjeleit tapasztalni - közölte a kínai média szombaton.
2012. március 31., 20:20
A balesetben legalább két ember súlyosan megsebesült, háromnak pedig nyoma veszett.
2012. március 31., 16:05