Putyin is smittelt?

A tudományos igényű munkába beemelt szövegek eredete egyáltalán nem volt mellékes: a 2000-es évek közepén egyes Oroszország-szakértők nyomán a világsajtó arról írt, hogy a lopakodó államosítás, az állam gazdasági szerepvállalásának kiterjesztése, a putyini államirányítási stratégia éppen a Szentpétervár és a Leningrádi terület nyersanyag-iparának piaci körülményekhez alkalmazkodó reformját vázoló disszertációjának elméleti alapvetéseire épül. „Ezek szerint a stratégiai tervezés országunkban a hetvenes évek mintáit követi” – írta a

Kommerszánt hetilap Vlaszty című melléklete, amikor hat évvel ezelőtt napvilágra került a plágium-vád. (A főoldalunkon a Kommerszánt cikkének illusztrációja látható).

A szöveglopást a washingtoni

Brookings Intézetmunkatársai tárták fel 2006-ban, véletlenül. Ők Oroszország energiapolitikáját tanulmányozták, és a putyini értekezés alapján szerettek volna képet kapni arról, hogyan is érti az akkor már második mandátumát töltő elnök Oroszország fenntartható gazdasági fejlődésének optimális modelljét. Eközben fedezték fel, hogy a munka gerincét adó elméleti fejezet lényegében a stratégiai tervezés két amerikai klasszikusának hetvenes évek végén készült és már akkor sem forradalmi tanulmányából vett hosszabb-rövidebb szövegekből épül fel. Putyin csak egy helyütt közölte a forrást, bár a bibliográfiában rendesen feltüntette a két szerzőt.

„Rosszul megírt és unalmas munka volt, de húsz-huszonöt oldal érdekesnek látszott, éppen a stratégiai tervezésről szóló fejezet, amelyben Putyin úr nagyon hasonló eszméket fejtett ki azokhoz, amelyek alapján később reorganizálta az egész ország irányítását. Gazdasági vállalkozásként jelenítette meg Oroszországot, ahol ő az ügyvezető igazgató” – idézte amerikai lapforrások alapján az Oroszország-szakértő Clifford G. Gaddy közgazdászt a Kommerszánt.

Az amerikai fél- és egészen bulvár lapokat felvillanyozta a plagizáló orosz elnök sztorija, egy ilyen ügy, írták, az Egyesült Államokban az elnöki karrier végét jelentené, nem úgy a hamisítványok országában, ahol egy ilyen vád észrevétlenül elröppen. (Épp azokban a napokban fakadt ki az oroszországi legfelsőbb akkreditációs bizottság elnöke, hogy most már tényleg kell tenni valamit a plágium ellen, hiszen a disszertációk egyharmadát köztudottan pénzért vásárolják a tudományos címekre pályázók).

S csakugyan, az oroszországi sajtó – az öncenzúra mentes internet kivételével, amely valósággal tobzódott a témában – felettébb tartózkodó volt, valóságos tényfeltárásra értelemszerűen nem kerülhetett sor. A mértékadó Kommerszánt is csak kísérletet arra, hogy ismertesse az amerikai kutatók megállapításait a szövegek eltulajdonításáról, a putyini „hozzáadott érték” értéktelenségéről és intellektuális laposságáról. Illetve megszólaltatták a dolgozat hitelessége és eredetisége mellett kiálló szentpétervári egyetemi rektort és rektor-helyettest, Putyin híveit és lekötelezettjeit.

Volt, aki azon értetlenkedett - Marta Brill Olcott, a

Carnegie KözpontOroszország-szakértője – minek kellenek az orosz politikusoknak és állami hivatalnokoknak a disszertációk. „Az Egyesült Államokban a politikusok nem tesznek úgy, mintha foglalkoznának a tudománnyal. Amúgy is mindenki tudja, hogy az efféle dolgozatok többségét nem a hivatalos szerzőik írják”. „Putyin vagy maga írta a disszertációját, és akkor égbekiáltó plagizálást követett el, vagy nem ő írta, és akkor szélhámosságban bűnös” – így beszélt 2006-ban a már említett Clifford G. Guddy, aki váltig állította, hogy őt a plágium felháborította, szükségesnek tartotta leleplezni, de a disszertációval kapcsolatban igazán fontosnak azt tartja, vajon a két pittsburghi professzor, William R. King és David Cleland eszméi mekkora hatással voltak Putyin gondolkodására, s azon keresztül Oroszország sorsára.

Az ügy ennyiben is maradt, hivatalosan soha senki ne vizsgálódott, mit írt, mit nem írt Putyin, akit a bloggerek azóta is rendre megvádolják azzal, hogy mély elemzéseknek és alapvetéseknek feltüntetett írásaiban idegen szövegeket állít be sajátjaként. Persze az orosz nyelvű interneten sem kell hosszasan kutakodnia annak, aki saját gondolatai híján másokéval akar érvényesülni: válogathat témák és árajánlatok között. Professzionálisan megszervezett vállalkozások tucatjai kínálják magukat, egy kandidátusi disszertáció százhúsz ezer rubeltől, egy doktori 350 ezertől rendelhető meg. „A disszertáció megvásárlása kifizetődő befektetés a szakmai jövőbe, hiszen egy minőségi kandidátusi vagy doktori értekezés és annak sikeres megvédése garantálja a hivatali előmenetelt”. „Garantáljuk a bizalmas kezelést. Sem a konzulense, sem mások soha nem tudják meg, hogy nem ön a dolgozat szerzője” – szól a szokásos üzleti ígéret.