A The Economist témát javasol Schmitt új doktorijához
A The Economist brit lap Kelet-Európával foglalkozó szerkesztőségi blogja az utóbbi időben nem szűkölködik írnivalóban. Magyarországot figyelve, mindig talál témát. Március 31-i bejegyzésében részletesen beszámol a magyar köztársasági elnök aktuális esetéről és a magyar állami televízió vele készített pénteki interjújáról. Ebből az írásból idézünk most hosszasan, idézőjelek közé téve a szerző megállapításait.
„Benjamin Franklin tréfálkozva megjegyezte: Két dolog biztos az életben, a halál és az adók. Ha a nagy ember ma is élne, kétségkívül hozzátenne egy harmadik megállapítást is: a magyar politikusok sohasem mondanak le.
Valószínűleg véget ért Schmitt Pál karrierjének legnehezebb hete. Ennek egy részét Szöulban töltötte egy nukleáris csúcstalálkozón a világ szívélyesen kezet rázó vezetőivel együtt. Schmitt úr korábban nem az atomfegyverekkel, sem a magfúzióval kapcsolatos gondolatairól volt ismert. Az ő szaktudása a sportra és a sporttörténelemre vonatkozott. Csütörtökig, amikor is a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztotta a doktorátusától.”
Itt egy kicsit bezárjuk az idézőjelet és szabad fogalmazásban folytatjuk a The Economist beszámolóját, melyben a blogíró tájékoztatja olvasóit az előzményekről, a hvg.hu-n kirobbant botrányról, mely felfedte az elnök plagizálását, melyről később egy öttagú bizottság kimondta, hogy Schmitt disszertációjában 17 oldal szóról-szóra, további 180 oldal részlegesen került átmásolásra más forrásokból.
Itt új idézőjelet nyitunk: „A bejelentés a magyar politikában ritka, pártokon átívelő egyetértést váltott ki; az elnöknek le kell mondania. Még a jobboldali, a kormányt támogató Magyar Nemzet is szenvedélyes felszólítást közölt, kérve Schmitt úr lemondását.
A legtöbb elemző úgy vélte, az elnöknek vége. De ekkor Orbán Viktor miniszterelnök és a köztársasági elnök pártszövetségese közbelépett. A neki szegezett kérdésre, miszerint le kell-e mondania a köztársasági elnöknek, úgy felelt: ezt neki kell eldöntenie.
Így lett. Akárcsak Gyurcsány Ferenc, a szocialista miniszterelnök, aki 2006-ban zavargást váltott ki, amikor rajtakapták, amint elismerte, hogy a kormánya „reggel, délben és este hazudott", Schmitt úr is úgy döntött: marad.
Még mindig idézőjelben maradva, így folytatja a The Economist blogírója: az ostrom alá vett elnök szerencséjére kéznél volt az állami televízió és annak megértő füle. Az MTV 1-en sugárzott Obersovszky Péter interjúja olyan kínos találkozó volt, melyhez hasonlót ritkán látni manapság Közép-Európában. Amikor Schmitt „őszinte, férfias munkának” nevezte a disszertációját, a riporter közbevágott:
"Én elég régóta ismerem elnök urat, és azt nem értem, hogy miért volt ennyire visszafogott, tehát ön egy sokkal szenvedélyesebb ember, még köztársasági elnökként is. Ha ezek a dokumentumok előbb kikerülnek, vagy ön a szokásos lendületével előbb felveszi a kesztyűt, akkor lehet, hogy ez a dolog idáig el sem jut".
„Feszengenek? – kérdezi az angol szerző – Van még.”
"Elnök úr, azt világossá tette, hogy megvédi a hivatalát a politikai támadásoktól és nem hajlandó engedni a politikai nyomásnak. Hogy önben még él a sportoló, most azt is bizonyítja, de azért önt emberként, mégpedig népszerű, és meglehetősen sokak által szeretett emberként a becsületében is megbántották. Nem perel? Vagy ezt önnek mint elnöknek kötelessége elviselni?"
A The Economist itt belinkeli az interjú teljes angol nyelvű fordítását, majd így zárja beszámolóját:
„Schmitt úr új doktori írásába kezd, mondja. Esetleg írhatna a Magyar Televízióra gyakorolt politikai nyomásról.”
S ezzel mi is bezárjuk az idézőjelet és pontot teszünk a blog összefoglalójának végére. Pont.
