Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2012. június 2., 12:54
Rendhagyó karrier: Breier Zsuzsa, az ELTE volt docense, majd az első Orbán-kormány berlini diplomatája német államtitkár lett – holott nem is német állampolgár. Nem a szövetségi kormányban kapott ilyen magas tisztet, „csak” a hatmilliós Hessen tartományéban, ahol tárcája az európai ügyekért felelős. A CDU és az FDP irányította tartomány ellenzéki pártjai hevesen bírálták és nem szavazták meg kinevezését, miután Breier mind a sajtóban, mind meghallgatásakor Orbán Viktort és pártját védelmezte és „ a baloldal aljas támadásának” minősítette a kormányfőt ért bírálatokat. Ez viszont kritikusai szerint őt teszi alkalmatlanná teszi a magas tisztség betöltésére.
2012. június 2., 11:29
Öröm és büszkeség helyett felháborodtak a lengyelek, amikor az amerikai elnök a civileknek adható legmagasabb kitüntetést adományozta a II. világháború alatti londoni lengyel kormány legendás futárjának, Jan Karskinak. Barack Obama ugyanis Karski életművét elemezve kijelentette, hogy a háború alatt „lengyel haláltáborba” kényszerítették. Az elnök természetesen nyelvi hibát vétett – a Polish death camp kifejezés nem a lengyeleket akarta vádolni azzal, hogy haláltáborokat létesítettek, hanem a nácikat, akik Lengyelország területén hozták létre a hírhedt táborokat. Dacára annak, hogy a lengyel vezetés többsége magától értetődően kiválóan beszél angolul, a lengyelek annyira megsértődtek, hogy ebben az ügyben minden jelenlegi és volt politikus is megszólalt, s a híradásokban napok óta még a foci EB eseményeit is elhomályosítja az erre való reagálás.
2012. június 2., 10:12
Gyémántjubileumi "csúcshétvégének" örülhetnek a brit alattvalók milliói, a vasárnap kezdődő rendkívül látványos, háromnapos rendezvénysorozat lesz ugyanis az uralkodó trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából rendezett egészéves ünnepségfolyam legkiemelkedőbb mozzanata.
2012. június 2., 07:59
Ismerjék el népirtásként azt, amit felmenőik a 20. század elején a német gyarmat Délnyugat-Afrikában (a mai Namíbiában) elkövettek. A Bundestag tavasszal vitatta meg a Balpárt, az SPD és a Zöldek javaslatát: kérjen bocsánatot a kormány százezernyi bennszülött kiirtásáért, és fizessen kártérítést. A parlament konzervatív többsége elutasította a kezdeményezést, amelyet vagy száz civilszervezet is támogatott. Mindössze félórás volt a vita, pedig abban arról is szó esett: az első német koncentrációs táborokat Afrikában állították fel, és a gyarmat császári megbízottja Göring marsall papája volt. HELTAI ANDRÁS írása.
2012. június 1., 18:04
A demokratikus országok legtöbb vezető politikusa nem utazik Ukrajnába a június 8-án kezdődő labdarúgó-Eb-re. Így tiltakozik a volt miniszterelnök asszony, Julija Timosenko bebörtönzése és brutális fogva tartása ellen. Felmerült az Eb teljes bojkottjának gondolata is, de elvetették. KASZA LÁSZLÓ írása.
2012. június 1., 11:02
A magyar szélsőbb egyre magabiztosabb: ünnepségekkel, szobrokkal, emléktáblákkal ünneplik Horthy Miklóst, az antiszemita kormányzót és a náci idők egy íróját. Az új kultusz mögött ott vannak Orbán Viktor miniszterelnök barátai is – írta a Der Spiegel hírmagazin internetes kiadásában Keno Verseck
2012. május 31., 22:13
Érdekli, mit csinál egy nagykövetség? Szeretné megismerni a munkánkat és elbeszélgetni munkatársainkkal ? Van kedve megnézni a nagykövetség épületét? Június 16-án 9-18 óra között minderre lehetősége van. Jöjjön el hozzánk, szívesen látjuk!
2012. május 31., 22:13
“Mindenkinek fizetünk Európában, akkor fizethetünk a német kényszermunkásoknak is”, jelentette ki a bajor miniszterelnök a szudétanémetek találkozóján. Horst Seehofer szerint a német államnak kellene kárpótlást fizetnie azoknak a polgárainak, akiket a 2. világháború után a Szovjetunióban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Romániában lágerekbe vittek és kényszermunkára fogtak.
2012. május 31., 21:10
Tetszenek tudni, mennyi 340 ezer milliárd forint? Segítünk. Magyarország egyéves GDP-je ma 28 ezer milliárd, a nevezett összegnek kevesebb mint a tizede. A távoli, méretre, lakosságra szinte Magyarországgal azonos Azerbajdzsán 14 milliárd hordóra becsült olajtartalékai ma folyó áron annyit érnek, mint az első sorban olvasható szám. És akkor a földgázról, amelyre a Nabuccót remélték építeni alkotói (közöttük a tervből épp most kifaroló Magyarország), még nem is beszéltünk. A lényeg az, hogy minekünk, magyaroknak tíz-egynéhány éven át kell folyamatosan jövedelmet termelnünk azért, hogy „versenyben legyünk” Azerbajdzsán még kiaknázatlan kincseivel, bár az országnak óriási hátránya van velünk szemben: az egy főre eső, vásárlóerő-paritáson számolt nemzeti jövedelme alig több mint a fele a mienkének. Egyelőre. ACZÉL ENDRE írása.
2012. május 31., 21:04
Egy tóban találtak rá az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) utolsó gazdasági miniszterének, Gerhard Pohltnak a holttestére – közölte csütörtökön a német rendőrség.
2012. május 31., 20:29
A szíriai kormányerők csütörtökön már a második egymást követő napon lőtték a közép-szíriai Húla térségét, ahol a múlt hétvégi mészárlásnak több mint száz halottja volt – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.
2012. május 31., 18:00
Csütörtökön lejárt és véget is ért az 1981-ben bevezetett szükségállapot Egyiptom – jelentette be az országot Hoszni Mubarak elnök tavaly februári bukása óta irányító hadsereg.
2012. május 31., 12:31
Ismét magyar fiatalokat vertek meg a Vajdaságban, ezúttal a Nagybecskerek melletti Muzslyán – tudta meg a HavariaPress.
2012. május 31., 12:24
Finiséhez közeledik a Libertadores Kupa 2012-es küzdelemsorozata. Az elmúlt másfél hét folyamán a negyeddöntőket játszották le, melyek során különösebb meglepetés nem történt. A várakozásoknak az sem mond sokban ellent, hogy a majdani finálé egyik résztvevője már bizonyosan brazil csapat lesz – olvasható a Latimoport cikkében.
2012. május 31., 10:55
Egy japán férfi bevallotta, hogy egy családi vita során valamikor 2002 és 2006 között megfojtotta nejét, majd a holttestet gépkocsiján az üzembe szállította és elrejtette.
2012. május 31., 10:29
Csak helyesbítette az MTI az Ángyán József fideszes parlamenti képviselőről szóló hírt, de helyre nem hozta a hibát. Az adófizetői pénzből működő hírügynökségnek rendszerszerű intézkedéseket kellene tennie, hogy lemossa magáról a hírmanipulátorság vádját. Mong Attila írása.
2012. május 31., 10:14
Március 17-én a jogerősen betiltott „magyar gárda” jogsértő gárdistaavatást tartott a budapesti Hősök terén. A rendezvény ellen a helyszínen tiltakoztam, több társammal együtt, egy úgynevezett flash mob keretein belül.
2012. május 31., 09:41
Három héttel a parlamenti választások előtt visszavette a vezetést a Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) Görögországban egy szerdán közzétett közvélemény-kutatás szerint.