Dániel Péter: Megszüntették ellenem az eljárást
Március 17-én a jogerősen betiltott „magyar gárda” jogsértő gárdistaavatást tartott a budapesti Hősök terén. A rendezvény ellen a helyszínen tiltakoztam, több társammal együtt, egy úgynevezett flash mob keretein belül.
A rendőrség ezt követően, a tárgyi szabálysértési határozatában 70 ezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezett, mivel a határozatuk indoklása szerint visszaéltem a gyülekezési joggal. Amennyiben a bírságot nem fizetem meg, úgy azt a határozat rendelkezései alapján közmunkára vagy 35 nap elzárásra lehetett volna átváltoztatni. (A nyilvánosság előtt már akkor bejelentettem, hogy ezt a törvénysértő módon kirótt pénzbírságot nem fogom megfizetni, ezért kérni fogom annak elzárásra történő átváltását.
A jogsértő rendőrségi határozat ellen a törvényes határidőn belül kifogással éltem és ennek alapján a Szentendrei Városi Bíróság 10.Szk. 209/2012.sz. jogerős végzésével a rendőrség által kiszabott pénzbírságot eltörölte, a szabálysértési eljárást pedig megszüntette. Ennek értelmében leülnöm sem kell a bírságot.
Úgy tűnik, hogy a bíróságokat még nem tudta teljesen elfoglalni a lopakodó, orbáni diktatúra.
Dr. Dániel Péter