2012. június 4., 20:21

A Balpárt kongresszusán a győztes konzervatívok lelkesen énekelték az Internacionálét. De nem a tőkés rend vereségét ünnepelték a dallal, hanem azt, hogy reformer párttársaik alulmaradtak az elnökválasztáson. Az öt éve az egykori NDK utódpártjából és a nyugati tartományok baloldali szociáldemokratáiból született gyűjtőpárt kezdeti sikerei után erősen visszaeset és belső harcai következtében most válságos helyzetbe került. Változatlanul azon vitatkoznak: járják a maguk útját a politikai paletta balszélén, vagy nyissanak más baloldali pártok felé. Az új vezetés viszonylag súlytalan politikusokból áll, így folytatódnak a belharcok, amelyek akár a pártszakadásig vezethetnek.

2012. június 4., 18:32

II. Erzsébet trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából négynapos ünnepséget rendeztek június első hétvégéjén a britek, melynek csúcspontja - kétségkívül – a tegnapi káprázatos flottafelvonulás volt a Temzén. Uralkodó és alattvaló egy tekintetben egyenrangúnak érezhette magát: mindenkire ugyanúgy szakadt az eső. Ám az időjárást leszámítva felejthetetlen látványban és élményben részesülhetett mindenki, aki jelen volt.

2012. június 4., 16:06

Tomislav Nikolić váratlan, de könnyen magyarázható győzelme az elnökválasztáson nagy felfordulást okoz a szerb politikai színtéren, s nem kisebb következményekkel járhat az egész délszláv térségben. BÓDIS GÁBOR helyzetképe.

2012. június 4., 13:00

Újabb utórengések - köztük egy 5,1-es erősségű földlökés - rázták meg vasárnap este az észak-olaszországi Emilia-Romagna régiót, amelyben két nagy erejű, valamint sok száz kisebb földmozgás volt az utóbbi 15 napban.

2012. június 4., 11:26

A dollárvásárlások ellenőrzése, a jelenlegi kormány túlzottnak tartott nemzeti irányultságú politikája, a bizonytalanság és a korrupció – emiatt tiltakoztak az úgynevezett „fazekazók” Buenos Airesben. A város egyes negyedeiben – Recoleta, Barrio Norte és Belgrano – napokon át zengtek a fazekak – számolt be a Latimoport.

2012. június 4., 09:49

Hárman meghaltak, nyolcan pedig megsebesültek, amikor vasárnap hajnalban egy támadó kézigránátot robbantott a bánáti Udvar (Idvor) egyik kávézójában. A b92.net internetes portál információi szerint a szórakozóhelyen 150 ember volt a detonáció pillanatában.

2012. június 3., 14:10

Rendhagyó karrier: Breier Zsuzsa, az ELTE volt docense, majd az első Orbán-kormány berlini diplomatája német államtitkár lett – holott nem is német állampolgár. Nem a szövetségi kormányban kapott ilyen magas tisztet, „csak” a hatmilliós Hessen tartományéban, ahol tárcája az európai ügyekért felelős. A CDU és az FDP irányította tartomány ellenzéki pártjai hevesen bírálták és nem szavazták meg kinevezését, miután Breier mind a sajtóban, mind meghallgatásakor Orbán Viktort és pártját védelmezte és „ a baloldal aljas támadásának” minősítette a kormányfőt ért bírálatokat. Ez viszont kritikusai szerint őt teszi alkalmatlanná teszi a magas tisztség betöltésére.

2012. június 3., 10:58

Egy embert megölt, hetet pedig megsebesített egy fegyveres támadó szombaton Toronto legforgalmasabb bevásárlóközpontjában - közölte a kanadai rendőrség. A sebesültek közül ketten válságos állapotban vannak, köztük egy 13 éves fiú.

2012. június 3., 06:30

A moszkvai városi Duma tanulmányozza a „homoszexualitás népszerűsítését” tiltó rendelet elfogadását miközben a moszkvai polgármesteri hivatal, amely évek óta ebben a szellemben jár el, most sem engedélyezte az igazán minimalista, mindösszesen ezerfősre tervezett meleg felvonulás megtartását. Az indok: „Az akció a társadalomból negatív reakciókat vált ki, provokatív jellegével morális kárt okoz”.

2012. június 3., 05:35

Victor Ponta román miniszterelnök szerint Orbán Viktor magyar kormányfőnek kötelessége lenne elhatárolódnia Kövér László házelnök Romániával kapcsolatos kijelentéseitől, és bocsánatot kellene kérnie Magyarország nevében.