Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2010. február 1., 16:04
Joga van-e a háziállatnak ügyvédhez a bíróság előtt? – erről a kérdésről írnak ki népszavazást Svájcban.
2010. február 1., 10:47
Osztrák autópályán és gyorsforgalmi úton mától csak a 2010-es matricával lehet közlekedni. A személyautókra érvényes éves bérlet valamelyest drágult – ez az idei, lila 76,20 euróba kerül. A tíznaposért 7,90-et, a kéthónaposért 22,90-et kell fizetni.
2010. február 1., 10:13
Jó négy éve nyílt meg a burgenlandi Raidingban (Doborján) a Liszt Ferenc nevét viselő koncertterem, az Ausztriában inkább osztráknak, mint magyarnak tekintett zeneszerző szülőházának szomszédságában. Már akkor elindult az új fesztivál, amelynek ötletét sokan túl merésznek tartották. Ki fog a Bécstől jó száz kilométerre eső, de még a kisebb nagyvárosoktól is távoli, kicsinyke burgenlandi községbe egy kis zenéért elzarándokolni.
2010. február 1., 08:18
Veled vagyunk Hedvig! - Sme s tebou Hedviga! címmel csoport jött létre a Facebook közösségi portálon - tájékoztatta az -t a csoport egyik támogatója.
2010. február 1., 05:06
Szlovákia nemzetközi bíróságon beperelhetné Magyarországot azért, hogy egy olyan alapot hozott létre, amely révén a szlovák nyelvtörvény ellen vétők bírságait tervezi fedezni – írta a SITA szlovák hírügynökség.
2010. január 31., 20:41
Kezdenek beérni a múlt év októberében megválasztott görög kormány külpolitikai törekvései: Jorgosz Papandreou görög miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török kormányfő talán rendezheti a két ország feszültségekkel igencsak terhelt viszonyát. A politikai lépések sorozata egybevág a két ország külpolitikai törekvéseivel, az utóbbi napokban ráadásul fel is gyorsultak az események.
2010. január 31., 19:02
Anna Belousovová, a szlovák parlament és a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke a hágai nemzetközi bíróság elé citálná Magyarországot, amiért alapot hozott létre a szlovák nyelvtörvény által sújtott egyének és jogi személyek megsegítésére.
2010. január 31., 14:53
A magyar állam nem fogja a szlovák költségvetést gazdagítani. A magyarok nem törvénysértők, s ezért nem fognak bírságokat fizetni a nyelvtörvény miatt - nyilatkozta a pozsonyi Új Szó hétvégi kiadásában a szlovákiai magyar civil szervezeteket tömörítő kerekasztal vezetője. Petőcz Kálmán a felvidéki magyarok számára fontos bejelentést is tett.
2010. január 31., 13:51
A Gripenek kelet-európai ügyleteit intéző Alfons Mensdorff-Pouilly ellen korrupció miatt indult eljárás.
2010. január 31., 12:21
Tony Blair, Nagy-Britannia volt miniszterelnöke tegnap egy meghallgatáson dacosan visszautasította, hogy bocsánatot kérjen Irak megtámadása miatt. Közölte: nem érez megbánást, mert megbuktatta Szaddám Husszeint. A politikust pénteken hallgatta meg a háborús döntés körülményeit vizsgáló bizottság.
2010. január 31., 11:29
Komoly, megfontolt emberek - tartják a németekről sokan. Igaz is ez az év négy évszakában, de érvénytelen abban a bizonyos ötödikben, a karnevál idején. Piszkos Csütörtöktől (Schmutzig Donnerstag) Rózsa Hétfőig (Rosenmontag), amikor a német óriási csinnadratta közben önfeledten bohóckodik, ünnepel. Színpompás kavalkádok részese az, aki idén február 11. és 16. között a Rajna vidékén jár. Mainz, Düsseldorf, Bonn vagy éppen Köln városában a farsangi forgatag látványa felejthetetlen élményt nyújt.
2010. január 31., 10:52
A roma lakosság kényszer-kilakoltatásának befejezésére szólította fel igen éles hangvételű, tegnap Londonban közzétett jelentésében a román hatóságokat az Amnesty International.
2010. január 31., 09:18
Egy amerikai megyei rendőr a jól ismert közösségi online szerepjáték, a World of Warcraft segítségével fülelt le egy olyan játékost, aki drogkereskedelemmel foglalkozott.
2010. január 31., 08:01
A belügyminiszter bombasztikus imázst keltett az országnak a világban - sikertelennek bizonyult a Robert Kaliňák belügyminiszter leváltására irányuló ellenzéki kísérlet, a tárcavezető marad.
2010. január 31., 05:57
Hó bénítja Európát: komoly fennakadásokat és hatalmas dugókat okoz a havazás.
2010. január 30., 19:54
David Chipperfield, a brit sztárépítész tervezte a Ruhr-vidéki nagyváros világhírű múzeumának a napokban megnyitott új épületét. A Folkwangot (az északi mitológia nyelvén: „a nép csarnoka”) a 20. sz. elején alapította egy gazdag művészetkedvelő, aki kitűnő ízléssel válogatott: ő állította össze az első nagy német gyűjteményt kora modernjei, Cézanne, Gauguin, van Gogh, Matisse és mások alkotásaiból. A Folkwangban látható Európa egyik legnagyobb plakát-gyűjteménye is, benne magyarok alkotásaival.
2010. január 30., 19:46
A téli Brüsszel hideg. Szembesülhetünk a rideg valósággal: bár sokat emlegetjük a ’45 óta tartó békét, az igazán, általánosan sohasem volt. Napjainkban sincs. A győztes nyugati szövetség, a NATO ma is több fronton folytat véres háborúkat három kontinensen. És küzd saját magával, hogy eldönthesse: milyen legyen a szövetség a 21. században? Minderről HELTAI ANDRÁSNAK egész sor jeles, tapasztalt emberrel sikerült beszélnie. A katonai-diplomáciai „illem”, no meg a dolog természete nem engedi, hogy nevükön, rangjukon nevezze őket.
2010. január 30., 14:45
Jó négy éve nyílt meg a burgenlandi Raidingban (Doborján) a Liszt Ferenc nevét viselő koncertterem, az Ausztriában inkább osztráknak, mint magyarnak tekintett zeneszerző szülőházának szomszédságában. Már akkor elindult az új fesztivál, amelynek ötletét sokan túl merésznek tartották. Ki fog a Bécstől jó száz kilométerre eső, de még a kisebb nagyvárosoktól is távoli kicsinyke burgenlandi községbe egy kis zenéért elzarándokolni.