A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
Rendkívül fertőző betegséget azonosítottak Romániában: a juhhimlő megjelenése miatt szigorú zárlat és állatállomány-elpusztítás volt a megoldás a járvány és a gazdasági károk megfékezéséhez.
2010. február 4., 12:07
Szlovákiában néhány hónapja új politikai erő szerveződött, részben a Magyar Koalíció Pártjából (MKP) kivált személyiségek, részben a magyar-szlovák együttélés javítását szorgalmazó szlovákok vezetésével. Mindkét csoport egykettőre megkapta a "nemzetáruló" jelzőt. Milyenek jelenleg a Híd (szlovákul Most) párt esélyei? Munkatársunk Bugár Béla pártelnökkel beszélgetett.
2010. február 4., 11:48
A francia integrációs és nemzeti identitásért felelős miniszter azt javasolja François Fillon kormányfőnek, hogy utasítsa el annak a marokkói származású férfinak a honosítási kérelmét, aki feleségét az egész testet eltakaró fátyol viselésére kényszeríti. Eric Besson azt írja az erről szóló határozat-tervezetében, hogy az illető általában is "diszkriminatívan" viszonyul a nőkhöz, nem fog velük kezet, miközben a fiúk és a lányok elválasztásának a híve nemcsak a társadalomban, hanem a családon belül is.
2010. február 4., 10:46
A fejlődés útját semmi sem gátolhatja, legyen szó épített, vagy természetes világörökségről, évezredes hagyományokról, emberi életekről? Ha ez így van, akkor hová tart ez a fejlődés és vajon mi értelme van? Kérdezhetik akár a bordeauxi szőlőbirtokosok, akik szőlőit a legújabb gyorsvasút megépítése, vagy a Tokaj-hegyaljai gazdák, akiknek az életét a Szerencsi hőerűmű felépítése teheti tönkre.
2010. február 4., 06:56
A tavaly téli gázai fegyveres konfliktus megakasztotta a palesztin-izraeli kétoldalú tárgyalásokat, ezzel a végeláthatatlan jövőbe tolva ki egy átfogó közel-keleti rendezés esélyét. Bár a Cast Lead hadművelet óta eltelt egy évben több kísérlet történt a zsákutcába futott egyeztetések újraindítására, eredményt egyik sem hozott. A tárgyalóasztal elkerülésének okára Dr. Jungbert Béla, a Külügyminisztérium Közel-Keleti és Öböl Osztályának vezetője segített választ találni a Magyar Külügyi Intézetben tartott előadása során. A korábbi ramallahi nagykövet február 1-jén tartott előadást „A közel-keleti békefolyamat aktuális helyzete” címmel.
2010. február 4., 06:55
Vajon mi az a koponya az asztalon? Halotti maszk? És igaz lenne, hogy a modell eredetileg nem kék, hanem zöld ruhát viselt? Egyáltalán, mit jelképez a nőalak? Ennél sokkal több kérdést vet fel A festészet művészete című Vermee- kép. Szakértők serege próbálja évtizedek óta megfejteni a gyönyörű festmény titkait. A Kunsthistorisches Museum most látványosan összegezi a kutatások eredményét első idei kiállításán, amelyet kizárólag e témának szentel.
2010. február 4., 05:01
Az UNAS több helyütt folytatni fogja az útdíj elleni tiltakozást – néhány városban forgalomlassító tüntetést tartanak személyautókkal. A fuvarozók közölték, beperelik a rendőrséget a tiltakozókkal szembeni fellépés miatt.
2010. február 3., 19:31
Több mint 2400 magyar, elsősorban romák kértek kanadai menekültstátust tavaly. Ezzel Mexikó után Magyarország a második azon országok között, ahonnan a legtöbb menedékkérelem érkezett. Ottawa ezért fontolgatja a vízumkényszer ismételt bevezetését Magyarországgal szemben.
2010. február 3., 17:06
A világ máig 19. századi képe alapján tartja nyilván a Ruhr-vidéket: bányák, kohók színtelen, szürke világa. E világ persze már régen a múlté, de kevesen tudják, hogy a régió a német, a nyugati kultúra kialakulásának egyik fontos bölcsője. Itt született meg jó 1.100 évvel ezelőtt a többszólamúság első írásos dokumentuma. És Európa egyik idei kulturális fővárosában júniusban, a Dal Napján hatszáznál több kórus vagy 23.000 tagja énekel majd.
2010. február 3., 16:25
Komoly, megfontolt emberek - tartják a németekről sokan. Igaz is ez az év négy évszakában, de érvénytelen abban a bizonyos ötödikben, a karnevál idején. Piszkos Csütörtöktől (Schmutzig Donnerstag) Rózsa Hétfőig (Rosenmontag), amikor a német óriási csinnadratta közben önfeledten bohóckodik, ünnepel. Színpompás kavalkádok részese az, aki idén február 11. és 16. között a Rajna vidékén jár. Mainz, Düsseldorf, Bonn vagy éppen Köln városában a farsangi forgatag látványa felejthetetlen élményt nyújt.
2010. február 2., 21:54
Emlékek Major Tamásról. A 168 Óra stúdiójában Dorogi Katalin és Jolsvai András.
2010. február 2., 11:42
Természet, kultúra, pihenés és különféle szórakozások – Bajorország változatos, sokarcú, s ez a sokszínűség teszi oly vonzó úticéllá. A festői tájak gyalogos és kerékpáros túrákra csábítanak, az apró falvak családi nyaralások ideális helyszínei. Ellenőrzött minőséget kínáló wellness-szolgáltatóival és elbűvölő városainak izgalmas kínálatával a bajor kék-fehér zászlót viselő üdülőparadicsom előkelő helyet foglal el a legkedveltebb német úticélok listáján. Páratlan természeti szépségek, lenyűgöző hegycsúcsok, hegyi tavak, fürdőhelyek és szelíd lankák csalogatják a szabadidő-sportok szerelmeseit vagy a „csak” pihenni vágyó vendégeket a bajor régiókba. E tájakon minden természetimádó talál olyan helyet, ahol felejthetetlen élményeket szerezhet.
2010. február 2., 09:46
Osztrák autópályán és gyorsforgalmi úton február elsejétől csak a 2010-es matricával lehet közlekedni. A személyautókra érvényes éves bérlet valamelyest drágult – ez az idei, lila 76,20 euróba kerül. A tíznaposért 7,90-et, a kéthónaposért 22,90-et kell fizetni.
2010. február 2., 09:27
Már több mint 200 kilogramm kokain sodródott partra a Fülöp-szigeten. A hatóságok óva intették a helyeket attól, hogy összeszedjék a kábítószert - írja a Magyar Online.
2010. február 1., 18:15
Székelyföldi körúton a provokatív stílusáról és brutális őszinteségéről ismert pszichiáter.
2010. február 1., 16:50
A Baden-Württemberg tartomány észak-nyugati részén fekvő Pforzheimet hagyományos ékszer-iparáról „aranyvárosként” emlegetik, de magyar szempontból más nevezetessége is van: a 150 tagú Német-Magyar Baráti Társaság a legaktívabbak közé tartozik a maga nemében.
2010. február 1., 16:14
Egy négy hónapos kisbaba vesztette életét a hideg miatt a romániai Dicsőszentmártonban.
2010. február 1., 16:04
Joga van-e a háziállatnak ügyvédhez a bíróság előtt? – erről a kérdésről írnak ki népszavazást Svájcban.