2010. május 19., 13:33

Példaértékű győzelmet arattak tegnap a környezetvédők és a környezettudatos vásárlók a kanadai őserdők védelméért folytatott több mint hétéves küzdelemben. A történelem eddigi legnagyobb erdővédelmi egyezsége fontos lépés a 72 millió hektárnyi, vagyis két Németországnyi területű, a biodiverzitás megőrzése és a klímaegyensúly szempontjából kulcsfontosságú erdő hosszú távú megóvása érdekében. A Greenpeace-nek három napon belül ez a második, a fogyasztókkal közösen elért nagy sikere, miután hétfőn Kitkat kampányunk hatására a Nestlé bejelentette, nem támogatja tovább az indonéz esőerdők irtását – mondta Vay Márton, a Greenpeace sajtószóvivője.

2010. május 19., 12:10

A Dolj megyei Sadova község lakosainak negyede úgy él luxuskörülmények között, hogy közben szociális támogatást kap az államtól, írja a Click román napilap internetes kiadására hivatkozva a . A nyolcezernyi lakos közül kétezren élnek segélyből, bár a település minden utcájára jut a villákból és limuzinokból.

2010. május 19., 07:05

Bár mostanság kevésbé rokonszenves oldalukról emlegetjük a vulkánokat, a téma aktualitásán felbuzdulva a Skyscanner angol-szász légi járat-kereső portál elkészítette a leglátványosabb tűzhányók toplistáját. Az eredmény jelentős olasz sikert is hozott, a listára ugyanis két olasz vulkán, az Etna és a Stromboli is felkerült.

2010. május 19., 04:44

Tovább zuhant Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és kormánya népszerűsége: egy közvélemény-kutatás szerint az olaszok mindössze 41 százaléka gondolja úgy, hogy Berlusconi jó munkát végez. Tavaly májusban Olaszország lakosságának még 53 százaléka vélte úgy, hogy Berlusconi megfelelően irányítja az országot. Az IPR kutatóintézet közvélemény-kutatásában idén részt vevők 35 százaléka szavazott bizalmat a miniszterelnök kormányának, múlt évben ez az érték 44 százalék volt.

2010. május 18., 18:59

Tovább zuhant Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és kormánya népszerűsége: egy közvélemény-kutatás szerint az olaszok mindössze 41 százaléka gondolja úgy, hogy Berlusconi jó munkát végez - írja az MTI.

2010. május 18., 17:51

Az olasz avantgárd költészet egyik nagy alakja volt: a Gruppo 63 csoport vezéralakja, Umberto Eco kenyeres pajtása, színpadi szerző, egyetemi tanár, Dante kutatója. Edoardo Sanguineti életének 80. évében hunyt el május 18-án Genovában.

2010. május 18., 16:15

Oberammergaut, a bajor Alpokban, világszerte ismerik: tízévente az osztrák határhoz közeli falu apraja-nagyja passiójátékot mutat be és előadásaikra ilyenkor vagy félmillió hazai és külföldi néző sereglik a hegyek közé. A falu lakói közel 400 éve tettek fogadalmat: ha az Úr elviszi fejük felül a pusztító pestist, passiójátékok bemutatásával adnak hálát. A harmincéves háború után pusztító járványnak e fogadalom után – a hagyomány szerint – nem volt több halálos áldozata s az oberammergauiak azóta is előadják Krisztus történetét. Az ötezer lakos közül sok százan szerepelnek az előadásokon. Hírnevet szereztek vele – s persze a produkció jelentős bevételei sem elhanyagolhatók. Az elmúlt hét végén volt az első előadás, október 3-án lesz az utolsó. .

2010. május 18., 07:42

Roberto Saviano volt a hét végén a torinói könyvvásár sztárja. A Gomorra írója, aki a nápolyi maffiatörténet megjelenése óta is állandó fejtörést okoz mindenféle hatalmasságoknak, ezúttal hatodmagával tesz fel kényes kérdéseket olvasóinak.

2010. május 18., 07:20

Ha valaki pályája kezdetén azt mondja neki, hogy egyszer a Harvard egyetemen tart előadást, maga sem hitte volna. De a legnevesebb olasz rapper, Jovanotti, eredeti nevén Lorenzo Cherubini, az elmúlt évek során egyre inkább elkötelezte magát az emberi jogok védelme mellett. Ennek köszönhette a meghívást az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb egyetemére, első olasz művészként.

2010. május 17., 15:00

Oberammergaut, a bajor Alpokban, világszerte ismerik: tízévente az osztrák határhoz közeli falu apraja-nagyja passiójátékot mutat be és előadásaikra ilyenkor vagy félmillió hazai és külföldi néző sereglik a hegyek közé. A falu lakói közel 400 éve tettek fogadalmat: ha az Úr elviszi fejük felül a pusztító pestist, passiójátékok bemutatásával adnak hálát. A harmincéves háború után pusztító járványnak e fogadalom után – a hagyomány szerint – nem volt több halálos áldozata s az oberammergauiak azóta is előadják Krisztus történetét. Az ötezer lakos közül sok százan szerepelnek az előadásokon. Hírnevet szereztek vele – s persze a produkció jelentős bevételei sem elhanyagolhatók. Az elmúlt hét végén volt az első előadás, október 3-án lesz az utolsó.

2010. május 17., 11:23

A vajdaságban küszöbön álló nemzeti tanácsi választás politikai verseny. S bár ezen csak magyar nemzetiségi pártok indulhatnak, azt nem tiltja törvény, hogy akár szerb pártok támogatásával versenybe szálljanak civil szervezetek - nyilatkozta a Heti Hírmondó című műsorában vasárnap este Várady Tibor nemzetközi jogász, az egyik vajdasági lista jelöltje, a CEU tanára. A magyar állampolgársági törvény tervezett módosításáról Szlovákiában kialakult vitát úgy jellemezte: nem tudni, mi ellen akar nemzetközi fórumokhoz fordulni Szlovákia, hiszen a magyar jogszabályt még nem is változtatták meg. Ugyanerről a témáról szlovákiai magyar politikusok is nyilatkoztak a Duna Televízió összeállításában.

2010. május 17., 10:15

Több napja háborús állapotok uralkodnak Bangkok bevásárlónegyedében, miután a hadsereg elkezdte kiüríteni a tüntetők által elfoglalt városrészt. Eddig 16 halálos áldozattal és több mint száz sérülttel járt az akció, de a vörösingesek kitartanak.

2010. május 17., 10:05

Angela Merkel a Berlinben kormányzó pártok által elvesztett északrajna-vesztfáliai választások után bejelentette: nem tartja reálisnak az őszi koalíciós megállapodásnak az adócsökkentésre vonatkozó pontját: az ország jelenlegi gazdasági-pénzügyi helyzetében a 2013-ig tartó törvénykezési időszakban nem lát esélyt adócsökkentésekre. Guido Westerwelle liberális pártelnök és helyettes kormányfő kénytelen volt nyilvánosan elismerni, hogy a körülmények megváltoztak, az FDP-nek egyelőre le kell mondania a koalíciós megállapodásban rögzített adócsökkentési tervekről.

2010. május 17., 08:26

Roberto Saviano volt a hét végén a torinói könyvvásár sztárja. A Gomorra írója, aki a nápolyi maffiatörténet megjelenése óta is állandó fejtörést okoz mindenféle hatalmasságoknak, ezúttal hatodmagával tesz fel kényes kérdéseket olvasóinak.