"A harmadik trauma összefüggött a brutális és körmönfont megfélemlítéssel"
Malina Hedvig nem hazudott megtámadásával kapcsolatban – állítja Jozef Hašto pszichiáter abban a nyílt levélben, melyet Robert Kaliňák belügyminiszternek küldött. A szakértő hosszú ideig foglalkozott a bántalmazott magyar lánnyal.
Jozef Hašto a szlovák belügyminiszter május eleji, SME napilapnak adott nyilatkozatára reagálva küldte el nyílt levelét. Ekkor Kaliňák Malina Hedvigről a következőket mondta: „Állítom, hogy kitalálta, ezt támasztja alá minden bizonyíték. A rendőrségi vizsgálat lezárult.“ A miniszter szerint minden korábbi kijelentései bizonyíthatóak. Azt is mondta, ő nem vádolt bűncselekménnyel senkit, csupán azt állította, hogy a lány kitalálta az egészet. Hozzátette: a főügyészség indított Hedvig ellen eljárást. Kaliňák visszautasította, hogy bármikor is hazudott volna, szerinte csupán az történt, hogy egyes információi nem voltak pontosak. „Szeretném Önt figyelmeztetni, hogy Ön a Szlovák Köztársaság belügyminisztere, és Malina Hedvig ügye nincs jogerősen lezárva. Ugyanúgy, mint 2006-ban, amikor Ön egy sajtótájékoztatón nyilvánosan megvádolta őt“ - írja a pszichiáter nyílt levelében. Hašto közölte, hogy Malina Hedviget poszttraumatikus stressz zavarral kezelte, amelyet három trauma okozott - számolt be a
Bumm szlovákiai hírportál. „Maga a támadás, amikor eszméletlenre verték. A második a rendőrség nyomásgyakorló vizsgálata, mikor felfogta, hogy a rendőrség nem nem áldozatként, hanem elkövetőként kezeli, s gyakorlatilag védi a támadókat. A harmadik trauma összefüggött a brutális és körmönfont megfélemlítéssel“ – állítja Hašto, aki 47 terápiaórát töltött Hedviggel. A pszichiáter a kezelés alatt megismerkedett a lány rokonaival, a vizsgálati anyagokkal és az egészségügyi anyagokkal is. „Beleértve két, nyilvánvalóan hamis szakértői véleményt is. Nyilvánvaló számomra, hogy a támadás megtörtént, Malina Hedvig pedig megbízható, igazat mond“ – jelentette ki. Elmondása szerint Malina Hedvig beleegyezett, hogy Hašto orvosként megossza egészségügyi állapotáról szóló információit egy harmadik féllel is. „Nem könnyű számomra kijelenteni, hogy a lány ügyében ön hazudik, vagy valamilyen rejtélyes (?) okból egyszerűen nem mond igazat. Azért nehéz ez, mivel talán természetszerűleg tisztelem azt az embert, akik vállalkozik egy olyan nehéz és felelősségteljes poszt betöltésére, mint a belügyminiszteri hivatal. A polgárok biztonságáról és szabadságáról van szó. Egy ember, egy polgár szívesen hinne abban, hogy megbízhat belügyminiszterének bátorságában... Ez a szükséglet még égetőbb azzal, hogy a belügyminiszteri hivatallal évtizedeken keresztül visszaéltek az állampolgárok rovására, szabadságuk ellen a totalitárius rendszerek idején és sajnos Mečiar kormánya idején is“ – írja levelében Hašto. A pszichiáter kijelenti, Kaliňáknak lehetősége van olyan hiteles információkhoz jutni, melyekből nyilvánvaló, hogy Malina Hedvig nem hazudik. Belügyminisztérium: Hašto hazudik A belügyminsztérium szerint Hašto „bizonyíthatóan hazudott, mikor azt mondta, Malina Hedvig ügyét nem zárták le jogerősen“. A tárca kommunikációs osztálya szerint a rendőrség és az ügyészség már 2006-ban kijelentette, az eset nem úgy történt, ahogy azt Malina Hedvig leírta. A minisztérium szerint ezt több bizonyíték is alátámasztja. A tárca szerint a főügyészség jelenleg csak azt vizsgálja, hogy Malina Hedvig tette bűncselekmény volt-e, vagy sem. „Jozef Hašto pszichiáter ebben az esetben a büntetőjogot is magyarázza, ráadásul rosszul, s nem átallja megkérdőjelezni a szakértői véleményeket sem. Ez csak egyetlen dologról tanúskodik: Jozef Hašto pszichiáter már nem csak Malina Hedvig pszichiátere, hanem védője is, s ez kétségeket ébreszt pártatlanságáról és szakmai ítélőképességéről is. Különösen úgy, hogy nem szakértő az eljárásban, csupán egy pszichiáter, akinek szolgálatait Malina Hedvig rendelte meg“ – áll a minisztérium állásfoglalásában. A tárca közleménye szerint Robert Kaliňák miniszter szívesen foglalna már nyíltan állást aMalina Hedvig hamis tanúzásával kapcsolatos vád ügyében is, ám kijelentéseivel nem szeretné befolyásolni a főügyészség vizsgálatát. „Csak remélni tudjuk, hogy addig Hašto pszichiáter úr nem akarja nyílt leveleivel befolyásolni a választási kampányt“ – zárul az állásfoglalás.