A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2015. november 9., 12:42
Miközben a kormányfő és a köztársasági elnök azon vitatkozik, melyiküknek kell elmenni a máltai EU-s csúcsra – arra a napra hívta ugyanis össze az államfő az új parlament első ülését – és emiatt könnyen lehetséges, hogy Lengyelországot a migrációs kérdésben is folyó tárgyalásokon senki sem fogja képviselni, s egyre szaporodnak a külföldiek elleni zaklatások, a hét végén Varsóban több ezer ember tüntetett „Szolidaritással a nacionalizmus ellen” jelszóval a fasizmus, a rasszizmus és a xenofóbia ellen.
2015. november 9., 10:47
Angela Merkel felfogása a menekültügyben azt jelenti, hogy a kancellár egyedül száll szembe a katasztrófával. Tett ugyan engedményeket, de kitart a nyitott kapuk politikája mellett, amellett hogy nem lesz felső számkorlát – írja a Guardian.
2015. november 9., 08:23
Orosz István akadémikus, a debreceni egyetem tanára megfogalmazta azt az igazságot, ami évtizedek óta foglalkoztatja a magyarokat. Az akadémikus rámutatott, hogy 1956-ban az egyetemisták azt hitték, meg lehet reformálni a szocializmust.
2015. november 9., 08:16
Soros György ismét az európai együttműködést szorgalmazta a menekültválságban. A milliárdos üzletember alapítványai aktív szerepet játszanak a segélynyújtásban és időről időre politikai javaslatokat terjesztenek elő a helyzet megoldására – írja a Wall Street Journal.
2015. november 9., 04:53
Negyvenötre emelkedett vasárnap estig az október 30-i bukaresti tűzvész áldozatainak száma, közben a sebesültek egy részét külföldi kórházakba szállítják a román légierő és a NATO speciális kórházgépei.
2015. november 9., 01:40
A vasárnapi horvát parlamenti választásokon leadott szavazatok 30 százalékos feldolgozottságánál még mindig vezet az ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben, bár valamelyest csökkent az előnye a korábbi részeredményekhez képest – közölte a horvát választási bizottság.
2015. november 8., 12:51
Montenegró az első világháború vége óta sajátságos kettősségben él: vannak függetlenségpártiak és a Belgrádhoz kötődők, akik szerint nincs önálló montenegrói nemzet, hanem ők a szerb nemzet része. Montenegróban jelenleg is két ortodox egyház és két tudományos akadémia van. A lakosság körében alig vannak többen, akik eredeti montenegróinak tartják magukat, mint azok, akik szerbeknek.
2015. november 8., 09:25
A német zöldek vezetője azt sürgeti, hogy az EU hozzon szankciókat Magyarország ellen. Szerinte aki csak kap, de nem ad semmit, az nem értette meg az unió lényegét, és ez főként Orbán Viktorra igaz. Márpedig ez esetben felül kell vizsgálni a kifizetéseket – írja a Die Zeit.
2015. november 7., 21:17
Lengyelország elnöke döntött: az újonnan megválasztott parlament első ülése – amelyen a képviselők, akik megkapták már igazolásukat mandátumukról, leteszik esküjüket – november 12-én lesz. A leendő miniszterelnök, Beata Szydlo azt ígérte, hogy rövidesen ismerteti kormánya összetételét. A kormánypárt az eddig ellenzéki, Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság pártja lesz – amely még két jobboldali párttal fogott össze a választásokon –, viszont ellenzékbe kerül az eddig 8 éven át hatalmon levő Polgári Platform (PO). E két párt meglehetősen ismert hazánkban is, de keveset lehet tudni a harmadik helyen bejutott Kukiz15-ről, a minden rendszert elutasító Jan Kukiz rockzenész csoportjáról, pedig képviselői között 10 személy is átvette mandátumát, akik a Nemzeti Mozgalom (RN) tagjai. Az ő céljuk: a parlamentben a magyar Jobbikhoz lengyel megfelelőjét megalkotni.
2015. november 7., 15:45
Az október 25-i lengyel választásokon abszolút többséget szerzett Jarosław Kaczyński Jog és Igazságosság (PiS) nevű jobboldali nacionalista pártja. A felsőházban is ennek a képviselői vannak többségben. Továbbá Andrzej Duda májusban megválasztott államelnök is PiS-tag. Kaczyński EU-ellenes megnyilvánulásai miatt Brüsszelben aggodalommal figyelik a varsói eseményeket. Attól tartanak, hogy a közösség keleti bővítése során csatlakozó legnagyobb, 38 millió lakost számláló ország átveszi Orbán Viktor EU-ellenes politikáját.
2015. november 6., 20:03
Adjon Észak-Rajna-Vesztfália mind a 800 települése díszpolgárságot Orbán Viktornak – javasolja a Republikánusok nevű német szélsőjobboldali párt. A 17 milliós lakosságú tartomány településeinek egész sora azonnal jelezte, hogy még foglalkozni sem kíván a „polgári kezdeményezésként” indított sajátos indítvánnyal.
2015. november 6., 14:23
A The Arab Source nevű oldal rendszeresen összesíti térképeken a szíriai polgárháború állását. Pirossal a kormányerők, zölddel a kormányellenes felkelők, szürkével az ISIS, sárgával pedig a kurdok által ellenőrzött területeket jelölték.
2015. november 6., 11:26
Vádlottként hallgatta ki pénteken a román legfelsőbb bíróság Victor Ponta volt román miniszterelnököt az úgynevezett Turceni-Rovinari perben, amelyet többek között ellene és Dan Sova szociáldemokrata szenátor ellen indított szeptemberben a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
2015. november 6., 11:11
Lengyelország elnöke döntött: az újonnan megválasztott parlament első ülése – amelyen a képviselők, akik megkapták már igazolásukat mandátumukról, leteszik esküjüket – november 12-én lesz. A leendő miniszterelnök, Beata Szydlo azt ígérte, hogy rövidesen ismerteti kormánya összetételét. A kormánypárt az eddig ellenzéki, Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság pártja lesz – amely még két jobboldali párttal fogott össze a választásokon –, viszont ellenzékbe kerül az eddig 8 éven át hatalmon levő Polgári Platform (PO). E két párt meglehetősen ismert hazánkban is, de keveset lehet tudni a harmadik helyen bejutott Kukiz15-ről, a minden rendszert elutasító Jan Kukiz rockzenész csoportjáról, pedig képviselői között 10 személy is átvette mandátumát, akik a Nemzeti Mozgalom (RN) tagjai. Az ő céljuk: a parlamentben a magyar Jobbikhoz lengyel megfelelőjét megalkotni.
2015. november 6., 10:36
A labda, amellyel a német válogatott legyőzte a magyart az 1954-es világbajnokságon, üveg-tárlóban csodálható meg Dortmundban, a Labdarúgás Múzeumában.
2015. november 6., 08:26
A Die Welt című német konzervatív lap úgy értékeli a koalíciós egyeztetések kimenetelét, hogy a menekültkérdés rendezésében nulla rész jut az orbáni elképzeléseknek, minden tisztán Merkel szándékainak megfelelően megy tovább.
2015. november 5., 09:45
Az osztrák kormányfő ismételten elutasította, hogy kerítést építsenek a menekültek ellen, mivel annak nem lenne értelme – írja a Die Presse.