Soros György: A menekültkvóta ellentétes az EU jogi szabályozásával

Soros György ismét az európai együttműködést szorgalmazta a menekültválságban. A milliárdos üzletember alapítványai aktív szerepet játszanak a segélynyújtásban és időről időre politikai javaslatokat terjesztenek elő a helyzet megoldására – írja a Wall Street Journal.

2015. november 9., 08:16

Soros, aki erősen támogatja, hogy a földrész nyissa meg kapuit a migránsok előtt, napjaink legégetőbb feladatának tartja a kérdés rendezését. A hét végén Isztambulban úgy nyilatkozott, hogy vannak fontos, konstruktív erők, ám pánik önti el a közvéleményt, illetve a hatóságokat és ez a sürgősség érzetét kelti. Márpedig igencsak káros az irányvesztés. Szerinte a kiutat Törökország és Európa együttműködésével lehet megtalálni, mivel olcsóbb és hatékonyabb várakoztatni a menekülteket, mint hogy fejetlenül özönöljenek a kontinensre.

A másik oldalon mindezért kárpótolni kell Ankarát, méghozzá nagyobb mértékben, mint idáig. Hasonló megállapodásra van szükség Jordániával és Libanonnal is. A befektető utalt arra is, hogy ily módon várhatóan javul az emberi jogok helyzete is a törököknél. Hiszen Erdogannak nincs más választása, ha pl. vízummentességet akar.

Mindent egybevéve Soros szerint Európa aligha képes egy milliónál több embert befogadni, mert az csak önkéntes alapon lehetséges. A kvótáról úgy gondolja, hogy az ellentétes az EU jogi szabályozásával, valamint a vonatkozó nemzetközi egyezménnyel. Kitért arra is, hogy felfogását, amit a Nyílt társadalom alapítvány is képvisel, sokan ellenzik a világban. Sorosék mindenütt aktívan küzdenek ezekkel az erőkkel, főként Magyarországon, ahol nézetei szöges ellentétben állnak a kormány véleményével, olyannyira, hogy Orbán támadást indított ellenük.

(

WSJ)

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.