Szolidaritással a nacionalizmus ellen

Miközben a kormányfő és a köztársasági elnök azon vitatkozik, melyiküknek kell elmenni a máltai EU-s csúcsra – arra a napra hívta ugyanis össze az államfő az új parlament első ülését – és emiatt könnyen lehetséges, hogy Lengyelországot a migrációs kérdésben is folyó tárgyalásokon senki sem fogja képviselni, s egyre szaporodnak a külföldiek elleni zaklatások, a hét végén Varsóban több ezer ember tüntetett „Szolidaritással a nacionalizmus ellen” jelszóval a fasizmus, a rasszizmus és a xenofóbia ellen.

2015. november 9., 12:42

A demonstrációt informális mozgalmak és szervezetek indították, pl. az Antifasiszta Varsó, vagy az Amnesty International lengyel osztálya A menet egy szimbolikus helyről indult, onnan, ahonnan a hitleri megszállók a zsidókat a koncentrációs táborokba vitték. A menet során megálltak többek között a Gettó Hőseinek emlékművénél. – Ezek a helyek szimbólumok, megmutatják, hova fajulhat a nacionalizmus, milyen erőszakot és rombolást vonz maga után – mondta az egyik szervező. A résztvevők megálltak az Európai Parlament információs pontjánál is, hogy felhívják a figyelmet a menekülteknek való gyors segítség szükségességére.


Fontos számunkra, hogy együtt megmutassuk, hisszük, hogy Lengyelország biztos lehet önmagában, vannak saját értékei és nem fél a menekültektől. Fontos, hogy mindannyian bemutassuk azt is, nem csatlakozunk ahhoz a közbeszédhez, amely frusztrációt és gyűlöletet kelt, hogy együtt lehetünk, még akkor is, ha bizonyos ügyekben különbözünk – mondta a PAP lengyel hírügynökségnek a Sokkultúrájú Varsó Központjának egyik munkatársa.

A varsói megmozdulás előtti este Poznanban volt hasonló demonstráció – nem véletlenül. Az idén november 11-én, a Függetlenség Napján, a lengyelek nemzeti ünnepén a nacionalisták „Lengyelország a lengyeleké, a lengyelek Lengyelországért” jelszó alatt fognak felvonulni, s ez – mint mondták – kapcsolatban áll a „nem legális emigránsok beözönlésével, akik Európa ajtaját akarják betörni”.


A néhány nappal ezelőtt Poznanban az utcán megvert szír George Mamlockot a kórházban meglátogatta a szír patriárka, a poznani érsek, Stanislaw Gadecki társaságában. – Az igazi lengyelek azok, akik segítenek, és nem azok, akik megverték Georgot – mondta a patriárka, az érsek pedig elnézést kért az incidens miatt az évek óta Lengyelországban élő fiatalembertől.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.