A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2015. november 11., 17:40
David Cameron Nagy-Britannia konzervatív miniszterelnöke hozzálátott választási ígérete beváltásához. Legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak a szigetországban arról, hogy bent maradjanak-e vagy kilépjenek az Unióból. A kormányfő Chatham House-ban tartott tegnapi beszédében vázolta fel, hogyan képzeli hazája és az EU kapcsolatát a jövőben.
2015. november 11., 12:18
Október közepe óta – többnyire Szíriából és Afganisztánból érkezve – száznyolcvanezer menekülő lépett be Szlovénia területére – írta a The Guardian című brit lap. Az ország kormánya ma megkezdte a Horvátországgal határos szakaszon a drótkerítés építését.
2015. november 11., 11:34
Elérte az ötvenet az október 30-i bukaresti tűzvész halálos áldozatainak száma, miután kedd este és szerda reggel újabb két sebesült halt bele sérüléseibe. A két újabb áldozat Nagy-Britanniában vesztette életét: őket hét másik súlyos sérülttel együtt vasárnap szállították külföldi gyógykezelésre egy intenzív osztállyá alakított NATO-repülőgéppel.
2015. november 11., 10:19
Egyre nagyobb és militánsabb szerepet játszanak az autokratikus kormányok vezette országokban a titokban általuk alapított, támogatott és irányított, civilnek beállított szervezetek és médiumok – írta a The Atlantic című befolyásos amerikai magazin.
2015. november 11., 09:53
Miért vált vezető halálokká a fiatalok körében az öngyilkosság?
2015. november 11., 06:23
Éhségsztrájkba lépett kedden az észak-csehországi Drahonicében lévő menekülttábor lakóinak egy része, akik elégedetlenek a táborban uralkodó állapotokkal, és attól tartanak, hogy a cseh hatóságok visszaküldik őket származási országukba – közölte a cseh közszolgálati televízióval szerdára virradóra a menekülteket segítő Mikulás Vymetal evangélikus lelkész.
2015. november 11., 06:06
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) letartóztatott két rasszista virginiai férfit, akik egy „faji háború” kiprovokálása érdekében készültek merényleteket elkövetni – közölte kedden az amerikai média bírósági iratokra hivatkozva.
2015. november 10., 19:58
Kedden, 96 éves korában elhunyt Helmut Schmidt volt német kancellár.
2015. november 10., 19:36
David Cameron Nagy-Britannia konzervatív miniszterelnöke hozzálátott választási ígérete beváltásához. Legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak a szigetországban arról, hogy bent maradjanak-e vagy kilépjenek az Unióból. A kormányfő Chatham House-ban tartott beszédében vázolta fel, hogyan képzeli hazája és az EU kapcsolatát a jövőben.
2015. november 10., 12:09
Olvastam az újságban, hogy az első gyermekével várandós műsorvezető megkérte kolléganőit, segítsenek neki a legjobb, legtökéletesebb babakocsi kiválasztásában.
2015. november 10., 10:58
2015. november 10., 07:51
Miközben a kormányfő és a köztársasági elnök azon vitatkozik, melyiküknek kell elmennie a máltai EU-s csúcsra – az államfő ugyanis ugyanarra a napra hívta össze az új parlament első ülését, ami miatt könnyen lehetséges, hogy Lengyelországot a migrációs kérdésben is folyó tárgyalásokon senki sem fogja képviselni –, egyre szaporodnak a külföldiek elleni zaklatások. A hétvégén Varsóban több ezer ember tüntetett Szolidaritással a nacionalizmus ellen jelszóval a fasizmus, a rasszizmus és a xenofóbia ellen.
2015. november 9., 20:53
Bő harmincöt éven át a kínai nők csak egy gyereket szülhettek, pontosabban a házaspárok számára kötelező volt az „egyke”. Ezt a tilalmat most, október 29-én oldották fel. Statisztikusok szerint 400 000 kis kínaival kevesebb született, mint ahány világra jöhetett volna, ám így is 1 350 000-nál tartanak. De a tilalom megszüntetése kicsit félrevezető lehet. A kínai kormány – pontosabban a kommunista párt – továbbra is igényt tart arra, hogy a népességszaporulatot központilag szabályozza. Ezzel gyakorlatilag egyedül áll a világon. A kínai feleségek mostantól nem annyi gyereket szülhetnek, amennyit akarnak, hanem egy helyett kettőt. Ez se fog örökké tartani, megjósolhatjuk.
2015. november 9., 13:44
Lemondott kormánytagságáról Gabriel Oprea, a belügyi tárcát is vezető román miniszterelnök-helyettes, akit visszaéléssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA) – közölte hétfőn a szenátus házbizottsága.
2015. november 9., 12:54
Sajnáltam. Nem őt, az asszonyát. Akit odahurcolt magával arra az eseményre, ahová senki nem hívta, senki nem várta, ahol a jelenlétét senki nem óhajtotta.