Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2014. április 2., 15:16
A szó elvi értelmében hosszú alkotmányos egyeztetést igényelt volna a Krím félsziget Oroszország által történő bekebelezése. Ehhez képest Putyin nyaktörő sebességgel vitte véghez a saját „anschlussát”. Egy hete az orosz parlament alsóháza 443:1 arányban megszavazta a Krím és a külön közigazgatási egységnek számító Szevasztopol betagolását az Orosz Föderációba, majd másnap megtette ugyanezt a felsőház is. Így a múlt pénteken – tehát ugyanaznap – Putyin elnök már alá is írta az erről szóló törvényt. Bevégeztetett. ACZÉL ENDRE írása.
2014. április 2., 07:41
A fehér és az ázsiai származású gyerekek jóval nagyobb eséllyel lesznek sikeresek az életben az Egyesült Államok összes szövetségi államában, mint afroamerikai, spanyol ajkú vagy indián származású társaik – olvasható az Annie E. Casey Foundation amerikai kutatóközpont legfrissebb helyzetértékelésében.
2014. április 2., 00:49
Egyre erősebb a Barack Obamával szembeni ellenszenv, növekvő pályán van az Egyesült Államokban az idegengyűlölet, és ismét téma a fehér angolszász protestánsok „felsőbbrendűsége”: nem meglepő, hogy reneszánszát éli a Ku-Klux-Klan, mely egyre több amerikai városban bombázza röplapokkal a lakosságot.
2014. április 1., 18:38
Miután sem a vádlott, sem az ügyész nem élt fellebbezési jogával, hamarosan megkezdi adócsalás miatt kiszabott három és fél éves börtönbüntetésének letöltését Uli Hoeneß, az FC Bayern elnöke. KASZA LÁSZLÓ írása az ítéletről és társadalmi fogadtatásáról.
2014. április 1., 13:56
Tizenegyezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel hétfőn a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok negyede érvénytelen volt – derül ki az NVI internetes oldalának keddi adataiból.
2014. április 1., 12:39
Peer Steinbrück, az SPD – sikertelen – kancellárjelöltje volt a tavaly őszi választásokon. Nevét most azzal kapcsolatban is emlegetik, hogy hozzá fűződik az új rendszabály, amely előírja: a Bundestag képviselőinek a korábbinál sokkal pontosabban meg kell adniuk, milyen mellékkereseteik vannak- az egyébként igen tisztes törvényhozói pénzeik mellett.
2014. április 1., 08:26
Mégsem úgy köszönt el a földi irányítástól az eltűnt maláj gép egyik pilótája, ahogyan a maláj hatóságok először közölték. Új verziójuk szerint a „Jó éjszakát, malajziai három hét nulla” voltak a maláj gép pilótájának utolsó szavai. A maláj kormányt azzal vádolják a gépen utazó kínaiak családtagjai, hogy információkat tart vissza a tragédiáról.
2014. április 1., 07:20
John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újra fog tárgyalni az ukrajnai válság rendezéséről, de ennek dátumát még nem tűzték ki – jelentette ki hétfőn Washingtonban Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.
2014. március 31., 19:46
Benyújtotta maga és kormánya lemondását Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök Francois Hollande államfőnek az előző napi helyhatósági választások második fordulójának kormánypárti vereségét követően – közölte hétfő délután a francia miniszterelnöki hivatal.
2014. március 31., 15:59
Figyeld a szervuszausztria facebook –oldalát, hamarosan indul a kvízünk! Nyeremény: két főre, két éjszakára szóló utalvány a Benczúr szállodába, félpanzióval. Nem csak az osztrák vendégek, a magyarok is profitálnak abból, hogy a csatlakozott a , hiszen a kedvezményes ajánlatok mindenkinek szólnak, és mindig megtalálhatók a szálloda honlapján.
2014. március 31., 14:14
A golflabda nagyságú jégdarabok mellett hatalmas eső zúdult Hongkongra az elmúlt éjszaka, de még a reggeli csúcsforgalmi közlekedést is jelentősen megnehezítette a hirtelen érkezett bőséges csapadék. Dél-Kínát is eső mossa.
2014. március 31., 13:33
A horvát legfelsőbb bíróság megkezdte hétfőn Ivo Sanader volt miniszterelnök perének fellebbviteli tárgyalását a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében – jelentette hétfőn a horvát köztelevízió (HRT).
2014. március 31., 13:12
Nyelvtudást – ne csak nyelvoktatást.
A tanárképzés átalakítása tovább nem halogatható.
Mendrey Lászlót, a PDSZ elnökét kérdezi Pásztor Magdolna.
2014. március 31., 12:34
A választási kampány finisében nem kapott akkora figyelmet (maximum az ellenzéki sajtó számolt be róla), hogy egy újabb NAV-os alkalmazott állt elő azzal a szándékkal, hogy borítsa az asztalt. Vancsura István szerint, aki a 2013. január 1-ével megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága Rapid Ellenőrzési Főosztályának vezetője volt, a NAV több felső- és középvezetője szándékosan lehetetlenítette el az amely az országhatárokon átnyúló, láncolatos, hálózatos áfacsalások felgöngyölítését. A volt NAV-os alkalmazott konkrét személyeket is .