Pénz helyett kardcsörtetés

Kevés szót érdemes arra vesztegetni, hogy a Krím bekebelezését igencsak nyaktörő sebességgel követte a félszigeten tartózkodó ukrán katonaság „kipaterolása”. A múlt hét végén puskalövés nélkül esett el a belbeki légi támaszpont; az oroszok lényegében az összes ukrán létesítmény fölött átvették az ellenőrzést, ideértve az ukrán flotta Szevasztopolban tartózkodó hajóit is. Természetesen semmi meglepő nincs abban, hogy Oroszország ettől kezdve nem tűri meg egy idegen, pláne a NATO felé orientálódó hatalom katonai jelenlétét az immár orosz Krím területén és vizein. Ami az utóbbiakat illeti, ott csak az orosz fekete-tengeri flottának van helye. Megjegyzendő még, hogy mindazok az ukrán katonák és tengerészek, akik hajlandók orosz lobogó alatt továbbszolgálni, maradhatnak; akik viszont nem, azokat békében hazaengedik. Az oroszok e tekintetben a krími születésű, orosz ajkú ukránokra számíthatnak, akik a szülőföldjüket nem óhajtják elhagyni, lévén a „maradék Ukrajnához” semmi közük. Egy további megjegyzés: ha abban a 25 ezer, ukrán mundért viselő katonában, akiket az oroszok lefegyvereztek, volt is készség az ellenállásra, ilyen parancsot Kijevből nem kaptak. Az új ukrán kormány inkább arra szavazott, hogy ne provokálják a túlerőt. Ilyenformán a többség csomagolt.

Mit írt alá?

Ugyanekkor teljes fordulatot vett Ukrajna „külpolitikai tájékozódása”. Pontosabban: visszatért ahhoz a ponthoz, ahonnan az elszökött Janukovics elnök hirtelen ellépett, azaz az unióval való társulás helyett a Putyinnal való szövetséget választotta. Március 21-én Arszenyij Jacenyuk, Ukrajna új miniszterelnöke az unió csúcsértekezletén aláírta a társulási okmányt, és ezzel visszahelyezte az országot Európa röppályájára.

De nézzük, mit is írt alá Jacenyuk. A teljes társulási és szabadkereskedelmi szerződés szövegének (1378 oldal) két százalékát, azaz 21 oldalt. Ebben egyetlen szó sem esik gazdaságról, kereskedelemről, csupán létezik egy preambulum, amely elkötelezi az uniót Ukrajna területi épsége mellett; s van néhány ünnepélyes mondat az unió és Ukrajna közös kül- és biztonságpolitikájáról is. Dacára ennek, Jacenyuk ünnepélyesen azt találta mondani, hogy az okmány „beteljesíti azon ukránok millióinak a vágyát, akik tagjai akarnak lenni az Európai Uniónak”.

Jégre tették

Ez hazugság. Abban, amit a miniszterelnök aláírt, egy árva szó sem esik a tagságról, pontosabban: az unió bővítéséről, melyet számos tagország – az élükön Franciaországgal – eleve rossz szemmel néz. Nem nagyon hinném, hogy az ukránokat jóllakatta Van Rompuynek, az unió elnökének az a mondata, hogy a megállapodás „szolidaritásunk jele”. Ha az elnök beült volna Karinthy bűvös székébe, akkor azt közölte volna, hogy Ukrajna uniós tagságát bizony „jégre tették” – hosszú évekre legalábbis. Emellett szól, hogy az említett 1378 oldalból hiányzó 1357-et a felek egy közelebbről meg nem jelölt időpontban, de mindenképp a május 25-i ukrajnai elnökválasztás után írják alá. Addig Ukrajnának magáévá kell tennie az unió egész joganyagát, ami, mint saját példánkból tudjuk, meglehetősen bonyolult vállalkozás, és minimum éveket vesz igénybe.

Számlahegy

Ez önmagában nem volna baj, csakhogy Ukrajna mai gazdasági helyzetében – ha már egyszer „társult” – azonnali segítséget igényel az uniós tagországoktól. Ugyanaznap, amikor a brüsszeli aláírás megtörtént, Oroszország, azaz a Gazprom a félig-meddig csődben levő országnak az elmaradt fizetések fejében benyújtott egy 11 milliárd dolláros (!) számlát. Mellette hever egy másik is. Az történetesen Pekingből érkezett, és 3 milliárdról szól, minthogy a Janukovics-rendszer „elfelejtette” leszállítani Kínának azt a gabonamennyiséget, amelyet a kínaiak előre kifizettek. Plusz: az oroszok természetesen visszavonták azt a hatalmas földgázárengedményt, amit az általuk még mindig törvényes elnökként számon tartott, orosz földön tartózkodó Janukovicsnak felajánlottak.

Magyarán: a gyönge és cseppfolyós kijevi központi hatalom óriási mentőcsomagot igényel nyugati barátaitól. Csakhogy miközben Putyin 10 milliárd eurós ígéretéhez semmilyen előfeltételt nem csatoltak, az unió és az uniós pénzügyi szervezetek – az IMF szervezésében – természetesen „fájdalmas reformokhoz” fogják kötni akár egyetlen eurócent folyósítását is. A mai ukrán rendszer – Janukovics nélkül is, vele meg még inkább – belülről rohadt. Ezt történetesen még a diadalmas Putyin is rosszallóan elismerte, mondván, az ország vezetői két évtizeden át kizárólag önnön javaik gyarapításával voltak elfoglalva. Az ukrán „kleptokrácia”, ha lehet, még rosszabb, mint az orosz.

Büntetgetnek

Putyin, akit most büntetnek, vagy inkább „büntetgetnek” a Krím bekebelezéséért (pár tucat orosz vezető és katonatiszt vízumának megvonásával, bankszámlák befagyasztásával, a Putyin-kör házi bankjának, a Rosszijának az elszigetelésével), nyeregben érezheti magát. A tartozások behajtásával, a régi gázárral, az ukrán export megvámolásával „keddről szerdára” annyi kárt tud okozni az orosz befolyás elől menekülő nyugati szomszédnak, amennyinek az elhárítására se az unióban, se Amerikában nincs pillanatnyilag pénz. Ezt persze Arszenyukék is tudják; meglehet, ezért akarták ők maguk is, hogy azon a 21 oldalon csak politikáról essék szó, hiszen Krím ide vagy oda, képtelenek meglenni az orosz–ukrán kereskedelem hozadéka nélkül. Márpedig a teljes társulás ezt a roppant érzékeny pontot sebzi.

Pénz helyett viszont van kardcsörtetés: amerikai–lengyel közös hadgyakorlat, hasonló gyakorlatok akár a többi „visegrádi országgal”, köztük Magyarországgal is; fokozott légi járőrözés a Baltikum fölött, és a lehető legsötétebb képek felrajzolása Oroszország elvárható katonai lépéseiről (a Dnyeszteren túli, moldovai terület bekebelezése, sőt az orosz többségű Délkelet-Ukrajna megszállása, ukrán hadi kikötők elzárása stb.), egy csomó olyan dologról, amit az oroszok hevesen cáfolnak. De azért az orosz hadsereg is gyakorlatozik Ukrajna keleti határai, tehát a legérzékenyebb területek mentén.

Amerika és a NATO-parancsnokok e sorok írásakor patás ördögnek festik le az orosz elnököt, akitől „minden gazság” elvárható. Obama Hágában és Brüsszelben Oroszország elszigetelése mellett kampányol, és bővítené az oroszokat sújtó, egyelőre nem is fájdalmas szankciók körét. Némileg tágítva ennek a törekvésnek a világpolitikai múltját és perspektíváját, azt kell mondanom, hogy ez az elszigetelés a legkisebb mértékig sem új: amióta a Szovjetunió összedőlt, a NATO egyre közelebb és közelebb tolja a maga határait az oroszokéhoz. Egyfajta stratégiai gondolkodásban Ukrajna a „korona gyöngye”.

Hűbéri viszony

De – szerintem – téved az, aki úgy gondolkodik, hogy Putyin katonai eszközökkel akarja megakadályozni az ősi szövetséges pártütését. Nem. Számára az a kézenfekvő, ha „belülről” destabilizálja Ukrajnát. A gazdasági kényszer eszközei a kezében vannak. Már csak azt kell elérnie, hogy az új Ukrajna föderatív alapon rendezkedjék be, azaz a déli, délkeleti, oroszok lakta régiók nagyfokú önállósághoz jussanak, s ezáltal egyfajta hűbéri viszonyra lépjenek Moszkvával. Neki nem a Krím, hanem Ukrajna kell, pontosabban az országnak az a fele, amelyik nem akar ugyan csatlakozni az orosz birodalomhoz, de a szíve, a lelke és a gazdasági érdeke afelé húzza. Egy szó mint száz: neki az a jó, ha minél gyöngébb az ukrán központi hatalom, melyet ez idő szerint – jelentős propagandasikerrel – ultranacionalistának, fasisztának, antiszemitának fest le, és ehhez, pokoli szerencséjére, még érveket is kap.