Teréz apa börtönben

Németországban felsóhajtottak azok, akik jogállamban akarnak élni. Számukra a müncheni bíróság ítélete bizonyíték, hogy az országban a törvény előtt mindenki egyenlő. Cáfolja a felfogást, hogy „csak a kicsiket akasztják, a nagyokat futni hagyják”. Hoeneß az ország egyik legismertebb polgára, ismertsége alig marad el Angela Merkel kancellárétól. A bíróság mégis elítélte három és fél évi letöltendő börtönre adócsalás miatt.

Jó lenne, ha a hírre vállat vonna a társadalom, és meggyőződéssel mondaná, hogy „így van ez rendjén”. Attól tartok, hogy azt az országot, ahol ilyen a közfelfogás, még ki kell találni. Németország nem ilyen. Ott sokan sajnálják Hoeneßt szociális adakozásai miatt. (Az utóbbi két évben ötmillió eurót utalt át mozgáskorlátozott gyerekek gyógyítására, szociális otthonok javára, emiatt „Teréz apának” nevezik.) Mások morális okból tekintik enyhének a büntetést, mert Hoeneß későn és akkor is csak részben ismerte be bűnét. Megint mások jó futballszurkolói szokás szerint gyűlölik, mert másik klub tagja. Az, hogy a németeket így megosztja Uli Hoeneß személye és az adócsalása miatt hozott bírósági ítélet, a labdarúgás társadalmi helyzetével magyarázható. A futball mint sport, mint a tömegszórakoztatás első számú eszköze, mint a nemzeti büszkeség hordozója a társadalmi érdeklődés középpontjában áll. Uli Hoeneß személye olyan mértékben testesíti meg ezt a nemzeti érdeklődést, mint senki másé.

A labdarúgás szorosan összefügg az ország negyvenöt utáni történetével. A sok millió halottal, a holokauszttal, fél Európa kommunista diktatúrának való kiszolgáltatásával járó háború után Németország a világ páriája volt. A németeket gyűlölték, jobb esetben megvetették. Lábra állásuk első megnyilvánulása az ötvennégyes labdarúgó-világbajnokságon – sajnos pont ellenünk – aratott győzelem volt. Ezzel jelentkeztek be a civilizált világba, hogy „mást is tudunk, nem csak gyilkolni” (Heinrich Böll). A futball aztán fontos szerepet játszott – gazdasági sikereik mellett – a németek nemzetközi hírnevének növelésében. Európa- és világbajnokságok, a BL megnyerése tették őket a világ egyik legjobb labdarúgó nemzetévé. És ebben fontos szerepe volt Uli Hoeneßnek mint játékosnak, menedzsernek, klubelnöknek. Mindig az FCB piros-fehér csíkos színeiben. Soha nem váltott klubot.

Mint játékos, nem volt különösebb tehetség, de elég jó a válogatottsághoz. Mint menedzser tekintélyt szerzett magának rámenős, kemény stílusával, jó érzékével, hogy melyik játékost kell leigazolni. Jelszava: „Annyit költünk, amennyi pénzünk van, de azt mind elköltjük.” Üzlettársai archaikusnak nevezték stílusát. Az internet világában milliós üzleteket pecsételt meg kézfogással, áldomásivással. „De szava többet ért, mint tíz tanú által aláírt, hétpecsétes dokumentum” – mondta róla az Adidas volt elnöke, Robert Louis-Dreyfus. Klubelnökként egy nemzetközi viszonylatban jelentéktelen klubból, az FC Bayernből kreált világhírű együttest, építtetett neki egy nyolcvanezres stadiont. A csapat tavaly mindent megnyert, amit meg lehetett nyeri: hazai bajnokság, kupa, BL, klubcsapatok világkupája. (Az idén behozhatatlan előnnyel vezet a német bajnokságban, és már elődöntős a bajnokcsapatok kupájában.) „Hála Ulinak, az FCB a német labdarúgás zászlóvivője” – mondja a klub tiszteletbeli elnöke, Franz Beckenbauer.

Hoeneß igazi bajor. Számító, ravasz, célratörő, sikeres. Nagyon sikeres. Egyszerű ulmi hentescsaládból származik. A szegény sorsú gyerekeknek járó állami ösztöndíjjal szerzett angoltanári diplomát. Soha nem tanított, hivatásos futballista lett. Mellesleg apja hentesüzletét kolbászgyárrá alakította. Ebből szerezte első millióit. Később mint klubelnök mindig évi tízmillió euró felett keresett. A pénzhez szinte beteges vonzalom fűzte! – mondta most a tárgyaláson Rupert Heindl bíró. Szenvedélyesen, kriminális energiával tőzsdézett. Svájci bankszámláján időnként ötszázmillió euró volt (Die Welt). A most vizsgált két év alatt ezerötszáz mozgást állapítottak meg számláján. A nyert pénzt nem adóztatta. Ez lett a veszte.

Amikor a bank figyelmeztette, hogy újságírók érdeklődnek a számlája iránt, pánikba esett. Önfeljelentést tett, hogy három és félmillió eurót nem adóztatott meg. Később kiderült, hogy ez tizennyolc volt. A tárgyaláson aztán felkerekedett az összeg huszonnyolc és félmillióra. Az ügyész ezért kért rá öt és fél év letöltendő börtönbüntetést. Három és felet kapott. Kamatokkal együtt mintegy ötvenmillió eurót kell befizetnie az államkasszába.

Kezdeti reményét, hogy megússza pénzbüntetéssel, és a börtönt felfüggesztik, a tárgyalás alatti viselkedésével játszotta el. Egy ideig az ügyész, a bíróság és egyáltalán a jogszolgáltatás üldözöttjének tüntette fel magát. Az adócsalás összegét fokozatosan vallotta be, amikor már eléje tették a dokumentumokat. Bízott abban, hogy népszerűsége, szociális beállítottságából szerzett karizmája befolyással lesz a bíróságra. Hát nem volt. Azt a büntetést kapta, amit hasonló bűn elkövetéséért egy közember is kapott volna.