2014. március 27., 16:04

Az egykor a keleti tömb nyugati kapujának számító Budapestet mutatja be az AP anyagának segítségével a Washington Post. A szoborparkkal kezdi, bár mint írja, időnként gyanakvást vált ki, ha a tudatlan vendég a kommunista múlt iránt érdeklődik, még akkor is, ha a másik túl fiatal ahhoz, hogy saját emlékei legyenek az elmúlt időkből.

2014. március 27., 11:53

Idén 20 éve a Magyar- Bajor Baráti Társaság és testvérszervezete, a müncheni Bajor-Magyar Fórum megalakulásának. A civil szervezetek a gazdaság, a politika, a kultúra, a társadalom más területeinek képviselőit egyesítik s a két ország hagyományosan szoros, baráti kapcsolatainak ápolásán dolgoznak. Idén a bajor fővárosban közösen emlékeznek majd meg a jubileumról.

2014. március 27., 08:44

Újdonsággal szolgál a kismartoni Esterházy-kastély legnépszerűbb kiállítása. Április elejére már a nyári rend szerint fogadja a látogatókat az Esterházy Magánalapítvány mindhárom fő helyszíne, vezetéssel, kiállítással várják a látogatókat, akik szívesen figyelik a természet éledését a szépséges parkokban is. A lakompaki kastélyban nemcsak szabad téren számítanak a természet kedvelőire: a termekben különleges bogarakkal ismerkedhetnek – persze nem élőkkel.

2014. március 27., 08:23

A 168 Óra riportban számol be a miniszterelnök ceglédi, a miniszterelnök-jelölt érdi kampányeseményéről. Elkötelezett hívei között mindkettőnek nagy sikere volt, nekünk valamiért inkább Mesterházy fellépése tetszett. Igaz, az sem volt rossz, amikor az Orbánt bálványozó ceglédi közönség elénekelte Kovács Kati régi dalát: „Maradni esztelenség, elmenni képtelenség, bilincsben él, aki téged így szeret.” A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2014. március 27., 07:53

Minden nemzetgazdasági ágazat hanyatlik. Viszont a honi építőiparban – többéves mélyrepülés után – tavaly majdnem 10 százalékos volt a növekedés az előző esztendőhöz képest. Idén januárban pedig az építőipar teljesítménye már túlhaladta a 2013 elejeit. Tartós lesz-e a növekedés? Mi a helyzet uniós beruházások nélkül? SÁGHY ERNA a számok mögé nézett.

2014. március 27., 05:09

A krími tatárok első csoportja megérkezett Lengyelországba – 31 személy, köztük 17 gyermek kért politikai menedékjogot, s a hírek szerint több száz tatár család készül ugyanerre. A lengyelek nagy szeretettel várják a menekülteket, az ott élő tatárok egyenesen meghívták testvéreiket.

2014. március 26., 17:35

Tóásó Előd szabadon engedésére és az úgynevezett terroristaügy tisztázására szólította fel La Pazt az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának bolíviai képviselője – ismertette szerdán honlapján az El Día című bolíviai napilap.

2014. március 26., 15:58

Feltehetően a Malaysia Airlines MH–370-es járatához tartozó 122 tárgy bukkant fel új műholdfelvételeken az Indiai-óceán távol eső, déli területén, ahol a hatóságok feltételezései szerint a repülőgép 239 utassal a fedélzetén március 8-án lezuhanhatott – közölte szerdán a malajziai közlekedési miniszter.

2014. március 26., 12:00

Mind a 193 krími, korábban az ukrán hadsereghez tartozó laktanyára és katonai létesítményre kitűzték már az orosz zászlót – jelentette be szerdán Valerij Geraszimov, az orosz hadsereg vezérkari főnöke.

2014. március 26., 12:00

A krími tatárok első csoportja megérkezett Lengyelországba – 31 személy, köztük 17 gyermek kért politikai menedékjogot, s a hírek szerint több száz tatár család készül ugyanerre. A lengyelek nagy szeretettel várják a menekülteket, az ott élő tatárok egyenesen meghívták testvéreiket.

2014. március 26., 09:04

Egy miniai rendőr meggyilkolása miatt tartott tömegperben 529 iszlamistát ítéltek halálra Egyiptomban. A katonai rezsim kritikusai bosszúállással vádolják a bírót, az ítélet még nem jogerős. Az ügy újabb csapás az iszlamista Muzulmán Testvériségre.

2014. március 26., 08:53

A budapesti nemzeti-konzervatív kormány az utóbbi időben határozottan visszafogottabban viselkedik. Az április 6-i újabb választási sikert szem előtt tartva, Orbán Viktor miniszterelnök ismét magasabb fokozatra kapcsolhatja a főzőlapot – írja Benedikt Lentsch a Die Presse vendégkommentár rovatában.

2014. március 26., 08:02

Az amerikai elnök szerint nem jó, amiket Oroszország csinál, de nem ez a legnagyobb nemzetbiztonsági veszély az Egyesült Államokra nézve. Az amerikai elnök egy kérdésre kijelentette kedd este Hágában, hogy inkább tart egy New York-i atomrobbanástól, mint Oroszország ukrajnai akcióitól.