A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2013. november 30., 16:28
A PFS-Partners rendszeres gazdasági fórumai nemcsak az érdeklődőknek és ügyfeleknek jelentenek információt: az előzetesen beadott kérdésekből az előadó, János Zsolt – a Határon átnyúló pénzügyek című rovatunk állandó szerzője – maga is képet kap arról, mi érdekli a legjobban az embereket. A nemzetközi ismertségű pénzügyi tervező most a szervuszausztria.hu szerkesztőségének kérésére e témákat összegezve írta meg évzáró cikkét.
2013. november 30., 15:15
Milos Zeman cseh államfő az igazságügyi minisztériumra ruházta át a köztársasági elnök kegyelemadási jogköreit – közölte szombaton a cseh elnöki iroda honlapján.
2013. november 30., 13:57
A brit kormányfő Vilniusban kihasználta a közös vacsorát és ott panaszolta be Barrosónál Andor Lászlót.
2013. november 30., 13:12
Irán nem szereli le nukleáris fejlesztési létesítményeit, de nem is törekszik atomfegyverek előállítására – mondta a Financial Timesnak Haszan Róháni iráni elnök.
2013. november 30., 12:09
Csehországi karácsonyfa fogja díszíteni az idei év végén a római Szent Péter teret. A huszonöt méter magas és mintegy hatvanéves fenyőfa a cseh-német határon fekvő Domazlice város melletti erdőkből való – közölte a Deník.cz cseh hírportál szombaton.
2013. november 30., 09:05
Utolsó napjaikat élik a hagyományos Ikarus buszok a lengyel fővárosban. Varsóban a magas padlójú buszok éppen 35 évvel ezelőtt jelentek meg, s így ez itt a leghosszabb ideig hasznosított márka. December elsejétől már csak alacsony padlózattal közlekedő buszok járnak, s az utasok nosztalgiával búcsúznak, a városháza szerint pedig ez egy történelmi pillanat.
2013. november 30., 08:20
Az Istennek szentelt személyek, a szerzetesek éve lesz 2015 Ferenc pápa pénteki bejelentése szerint.
2013. november 30., 07:06
Rendőrségi helikopter zuhant egy pubra közép-európai idő szerint szombat hajnalban a skóciai Glasgowban, s a kormányfő szerint fel kell készülni arra, hogy halálos áldozatok is lehetnek.
2013. november 29., 21:30
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) minapi döntése miatt szabadlábra helyeztek pénteken Spanyolországban egy férfit, akit három fiatal lány megerőszakolása és meggyilkolása miatt ítéltek el 1997-ben.
2013. november 29., 17:45
Jelképesnek is mondható a díjkiosztó ünnepség helyszínének kiválasztása: a Szépművészeti Múzeum anyaga az Esterházy gyűjteményen alapul, a képzőművészet támogatása pedig a nagy múltú dinasztia egyik fontos hagyománya. Az utódok, nevezetesen az Esterházy Magánalapítvány ennek jegyében (is) díjaz – és karol fel – kétévente három tehetséges fiatal alkotót. Az idén Kaliczka Patrícia, Kovács Olívia és Csató József kapja az egyenként 5000 eurós díjat és a kiállítási lehetőséget. Műveiket, együtt a másik tíz döntőbe jutott társukéval a közönség január 5-ig tekintheti meg a Szépművészeti Múzeum ION-Piramisában.
2013. november 29., 11:01
Csaknem egymillió euróval segített a rászorulóknak Ferenc pápa megválasztása óta. A pénzt a pápai főalamizsnás viszi éjszaka a szegényeknek – derült ki a pénteki olasz sajtóból.
2013. november 28., 19:34
Magyarország továbbra is antiszemita és aljas a romákkal – Minket ne oktasson ki, biztos úr! címmel közölt cikket a brit Daily Mail. „Hihetetlen pimasz módon arra figyelmeztette Andor László foglalkoztatásügyi EU-biztos David Cameron kormányfőt, hogy a migránsok számára elérhető támogatások csökkentése rossz országgá teheti Nagy-Britanniát″ – írta a lap.
2013. november 28., 16:57
Magyarországon börtönbe csukták azt a férfit, akinek az volt a bűne, hogy tiltakozni mert, mivel Győrben az Audi pont egy természetvédelmi területen építette fel a gyárát, hogy egy évvel meggyorsítsa a munkát – írja a Berliner Zeitung.
2013. november 28., 11:27
A Die Presse válaszkommentárja visszautasítja Fricz Tamás néhány napja megjelent véleményét, miszerint a világsajtóban megalapozatlan lenne az antiszemitizmus kapcsán Magyarországot érő bírálat.
2013. november 28., 10:38
Utolsó napjaikat élik a hagyományos Ikarus buszok a lengyel fővárosban. Varsóban a magas padlójú buszok éppen 35 évvel ezelőtt jelentek meg, s így ez itt a leghosszabb ideig hasznosított márka. December elsejétől már csak alacsony padlózattal közlekedő buszok járnak, s az utasok nosztalgiával búcsúznak, a városháza szerint pedig ez egy történelmi pillanat.
2013. november 28., 05:44
A princetoni egyetem egyik politológia professzora szerint a populizmus szembesíti a politika liberális-demokratikus fő áramát annak mulasztásaival – írja a Der Standard.
2013. november 27., 22:13
Silvio Berlusconi háromszoros volt olasz miniszterelnököt szerdán azonnali hatállyal kizárták az olasz szenátusból.