A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2013. december 2., 15:57
Kozma Imre atya Ferenc pápával koncelebrált a vatikáni Szent Márta Házban hétfőn bemutatott szentmisén – mondta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója és elnöke az MTI-nek.
2013. december 2., 13:44
Elfogadta hétfőn a tagállamok szakminisztereit tömörítő Európai Unió Tanácsa az EU következő, 2014 és 2020 közötti hétéves időszakra vonatkozó keretköltségvetését (multi-annual financial framework, MFF).
2013. december 2., 11:34
A Compulsion Games mert újítani a játékmenettel, de üres, élettelen környezetbe öntötte a gyönyörűen kivitelezett, illetve ugyanennyire hangulatos történetet. Egy mondatban ennyi számomra a Contrast, amelybe komolyabban belelendültem két és fél óra után, csak addigra vége lett a játéknak...
2013. december 2., 11:12
Egyre nagyobb szükség van a népkonyhák hálózatára a mintegy 7 milliós lélekszámú Szerbiában, ahol a sajtóban ismertetett adatok szerint 700 ezren a létminimum küszöbén élnek, és a lakosság egy százaléka éhezik.
2013. december 2., 08:55
Andor László szerint soha nem mondta azt, hogy Nagy-Britannia ténylegesen utálatos, hanem csupán azt, hogy a szigetország utálatos képet festene magáról, ha korlátozná a szociális juttatásokat a kelet-európai uniós tagállamokból érkező munkavállalók számára.
2013. december 2., 08:11
Körülzárta az ukrán kormány épületét hétfő reggel Kijevben néhány ezer, az ország európai uniós társulását támogató tüntető, elállva az épület összes bejáratát.
2013. december 2., 06:48
Közleményben szólította fel vasárnap este Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár Ukrajnát, hogy tartsa tiszteletben nemzetközi kötelezettségeit, továbbá a szólás és gyülekezés szabadságát.
2013. december 1., 15:12
Kisiklott és felborult New York Bronx kerületében egy elővárosi vonat több vagonja. A balesetben legkevesebb négy ember meghalt.
2013. december 1., 10:55
Kotleba besztercebányai választási győzelme kapcsán a londoni Economist megállapítja, hogy a Néppárt vezére az utóbbi években igyekezett közelebb terelni saját pozícióit a politika fő áramához, ám utóbbi is közelebb került hozzá.
2013. december 1., 07:57
Minden nap rólunk írnak. A 168 Óra stúdiójában Nagy Csaba és Szelestey Lajos.
2013. december 1., 05:57
A Financial Times két, ellentétes kommentárt jelentetett meg az Andor László keltette nagy-britanniai vita kapcsán.
2013. november 30., 21:45
Januárban lesz 103 éve, hogy egy amerikai közgazdász és egy filozófus megalapította a Wikipediát, az Interneten szabadon hozzáférhető nagylexikont. Azóta már 280 (!) nyelven létezik, naponta cikkek ezreivel gyarapodik és nő az olvasók tábora – miközben önkéntes szerzőinek, szerkesztőinek száma 2007 óta csökken. Ennek okait vitatták a napokban a német nyelvű Wikipedia alkotóinak tanácskozásán, Karlsruhében.
2013. november 30., 20:02
Nyolc halálos áldozata van a Glasgow belvárosában történt helikopterbalesetnek – közölte szombat délután a skót rendőrség.
2013. november 30., 18:38
Legalább négyezren gyűltek össze szombat délután Kijevben, hogy tiltakozzanak az EU-párti békés tüntetés hajnalban történt erőszakos feloszlatása miatt.
2013. november 30., 17:32
Ismételten forgalomlassító közúti tüntetéssel tiltakoztak szombaton országszerte a francia kamionosok az ökoadó bevezetése ellen.