Der Standard: Miként vegyük fel a harcot a populizmussal?
A princetoni egyetem egyik politológia professzora szerint a populizmus szembesíti a politika liberális-demokratikus fő áramát annak mulasztásaival – írja a Der Standard.
JanWerner Müller, aki előadást tartott Bécsben a témáról, a populizmust úgy írja le, hogy az a politika moralizáló értelmezése, amely a homogén, tiszta és általában keményen dolgozó népet szembe állítja az állítólag korrupt elittel. A népet pedig csakis ők, a populisták testesítik meg, mint a hiteles, egyértelműen meghatározható és vitán felülálló népakarat végrehajtói. Amikor hatalomra kerülnek, átváltanak a tömeges protekcióra: híveiket megjutalmazzák, embereiket ültetik mindenféle állami pozícióba. Magyarországon pl. a Fidesz kristálytiszta klientúra-politikát visz, mégis magas erkölcsi igénnyel lép fel. A párt logikája szerint csakis a fiatal demokraták népe érdemli meg, hogy gondoskodjanak róla, a többieket rossz lelkiismeret nélkül az út szélén lehet hagyni.
A populisták nincsenek a képviseleti demokrácia ellen, csak éppen mélyen illiberálisan fogják azt fel: a képviseletet kényszerítő felhatalmazásként nekik kell gyakorolniuk. A demokrácia azonban pluralizmust jelent és azt, hogy van helye a vitának. Továbbá hogy egyetlen politikai erő se tehesse további bizonyítási kényszer nélkül azt amire éppen kedve szottyan, hiába hajtogatja, hogy egyedül ő a népakarat kifejezője. A populista a passzív nép képzetét közvetíti, és azt állítja, hogy a lakosságról csakis ő gondoskodik. Azon felül a jobboldali populisták úgy tünteti fel, hogy a társadalomnak van egy felső és egy alsó rétege, lásd a balliberális vagy neoliberális elitet Közép-Kelet-Európában, illetve a romákat, akiket istentelen szövetség fűz össze. Ráadásul mindkettőt támogatja egy külső hatalom, az állítólagos brüsszeli szörny. El kellene gondolkodni azon, hogy Európában a Kelet nem a Nyugat jövőjét jelenti-e? Ugyanis sok minden, amiről azt gondoljuk, hogy roppant veszélyes a földrész keleti és középső részén, bőven elképzelhető nyugaton is. Sőt részben már át is terjedt oda.
A szélsőjobb és a jobboldali populisták között az a döntő különbség, hogy mindent egybevéve az utóbbiak készek betartani a játékszabályokat. Orbán Viktor pl. 2002-ben kijelentette ugyan, hogy a haza nem lehet ellenzékben, de elfogadta a választási eredményt, igaz, hatalmas tiltakozások közepette. Nem is tört ki polgárháború. A Jobbik esetében ez már nem annyira biztos, itt érdemes volna elgondolkodni a betiltás lehetőségén. Ha viszont egy populista pártot helyeznének törvényen kívül, az visszafelé sülne el, mert a tömörülés megerősítve látná magát a mártír szerepben, illetve abban az állításában, hogy csakis ő dönt tabukat és mond ki kellemetlen igazságokat.
Hogy miként lehet velük felvenni a harcot, arra nincs egyenrecept. Megalkuvó stratégia, ha valaki azt gondolja, hogy átveszi a témáikat és így fogja be a szájukat. Ám ily módon igazából csak legitimálja őket. A teljes kirekesztés sem célravezető. Inkább arra az alapkérdésre kellene összpontosítani, hogy a másik fél milyen alapon hangoztatja, hogy ő a nép egyetlen valódi képviselője? Mások miért ne közvetíthetnék a nép akaratát?
