2014. március 28., 14:13

Vízen sodródó tárgyakat pillantottak meg egy repülőgépből azon az új helyszínen, ahová áthelyezték az eltűnt malajziai utasszállító utáni kutatást – közölte pénteken az ausztrál hajózásbiztonsági hatóság.

2014. március 28., 12:25

Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy a Seuso-kincsekkel a családi ezüst egy részét sikerült visszaszereznünk. Legyen szabad ezzel kapcsolatban a különvéleményem megfogalmaznom.

2014. március 28., 09:16

A minapi parlamenti választásokat követően a vajdaságiak (szerbek, magyarok és a többiek) csak egyben reménykedhetnek: az EU-csatlakozási tárgyalások során téma lesz a tartomány autonómiája is. BÓDIS GÁBOR mindenesetre úgy látja: tekintettel Brüsszel válságkezelési „sikereire”, a kertészkedés most perspektivikusabb foglalkozásnak tűnik.

2014. március 28., 08:36

Bár egyre több országban tiltják be a halálbüntetést, az Amnesty International szerint 2013-ban világszerte nőtt a kivégzések száma, 2012-höz képest 14 százalékkal.

2014. március 27., 16:04

Az egykor a keleti tömb nyugati kapujának számító Budapestet mutatja be az AP anyagának segítségével a Washington Post. A szoborparkkal kezdi, bár mint írja, időnként gyanakvást vált ki, ha a tudatlan vendég a kommunista múlt iránt érdeklődik, még akkor is, ha a másik túl fiatal ahhoz, hogy saját emlékei legyenek az elmúlt időkből.

2014. március 27., 11:53

Idén 20 éve a Magyar- Bajor Baráti Társaság és testvérszervezete, a müncheni Bajor-Magyar Fórum megalakulásának. A civil szervezetek a gazdaság, a politika, a kultúra, a társadalom más területeinek képviselőit egyesítik s a két ország hagyományosan szoros, baráti kapcsolatainak ápolásán dolgoznak. Idén a bajor fővárosban közösen emlékeznek majd meg a jubileumról.

2014. március 27., 08:44

Újdonsággal szolgál a kismartoni Esterházy-kastély legnépszerűbb kiállítása. Április elejére már a nyári rend szerint fogadja a látogatókat az Esterházy Magánalapítvány mindhárom fő helyszíne, vezetéssel, kiállítással várják a látogatókat, akik szívesen figyelik a természet éledését a szépséges parkokban is. A lakompaki kastélyban nemcsak szabad téren számítanak a természet kedvelőire: a termekben különleges bogarakkal ismerkedhetnek – persze nem élőkkel.

2014. március 27., 08:23

A 168 Óra riportban számol be a miniszterelnök ceglédi, a miniszterelnök-jelölt érdi kampányeseményéről. Elkötelezett hívei között mindkettőnek nagy sikere volt, nekünk valamiért inkább Mesterházy fellépése tetszett. Igaz, az sem volt rossz, amikor az Orbánt bálványozó ceglédi közönség elénekelte Kovács Kati régi dalát: „Maradni esztelenség, elmenni képtelenség, bilincsben él, aki téged így szeret.” A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2014. március 27., 07:53

Minden nemzetgazdasági ágazat hanyatlik. Viszont a honi építőiparban – többéves mélyrepülés után – tavaly majdnem 10 százalékos volt a növekedés az előző esztendőhöz képest. Idén januárban pedig az építőipar teljesítménye már túlhaladta a 2013 elejeit. Tartós lesz-e a növekedés? Mi a helyzet uniós beruházások nélkül? SÁGHY ERNA a számok mögé nézett.

2014. március 27., 05:09

A krími tatárok első csoportja megérkezett Lengyelországba – 31 személy, köztük 17 gyermek kért politikai menedékjogot, s a hírek szerint több száz tatár család készül ugyanerre. A lengyelek nagy szeretettel várják a menekülteket, az ott élő tatárok egyenesen meghívták testvéreiket.

2014. március 26., 17:35

Tóásó Előd szabadon engedésére és az úgynevezett terroristaügy tisztázására szólította fel La Pazt az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának bolíviai képviselője – ismertette szerdán honlapján az El Día című bolíviai napilap.