Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2014. április 3., 14:55
A lengyel lapok közül csak a Rzeczpospolita című jobboldali napilap és a Gazeta Polska című radikális jobboldali hetilap írt eddig előzetest a magyar választásokról. A Gazeta Polska (ennek klubjai szervezték a lengyelek részvételét a Békemeneteken – a szerk.) szerint érezni lehet a parlamenti választások előtt az érzelmek fokozódását, de ezeket nem az a kérdés táplálja, ki fog nyerni, hanem az, milyen fölénnyel, hiszen az, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz győz, több mint bizonyos. Nagyobb elemzést közöl a Rzepospolita, a Fidesz nagygyűlésén elmondott Orbán beszéd alapján elemezve a jelenlegi kormányzópárt további programját.
2014. április 3., 10:35
Peer Steinbrück az SPD – sikertelen – kancellárjelöltje volt a tavaly őszi választásokon. Nevét most azzal kapcsolatban is emlegetik, hogy hozzá fűződik az új rendszabály, amely előírja: a Bundestag képviselőinek a korábbinál sokkal pontosabban meg kell adniuk, milyen mellékkereseteik vannak – az egyébként igen tisztes törvényhozói pénzeik mellett.
2014. április 3., 05:55
Nemcsak az osztrák, hanem a magyar parasztok is a rövidebbet húzzák a Fidesszel szemben, miután sokan közülük hamarosan elvesztik bérelt földjeiket – írja az osztrák Kurier.
2014. április 2., 18:44
„A vasárnapi magyar választás győztese biztos: Orbán Viktor vezeti majd továbbra is az országot. Egyenlőtlen választási pénzek, a média hiányzó pluralizmusa és a kormányszövetség által önmagára szabott új választási rendszer kétségessé teszi, hogy tisztességes választási harc folyt – mutat rá az SPD pártalapítványának néhány nappal a szavazás előtt kiadott részletes elemzése.
2014. április 2., 16:41
Másodszor is elutasították a Smer-SD pozsonyi parlamenti képviselői a Híd-Most törvénymódosítását, amely kötelezővé tette volna kétnyelvű információs táblák kihelyezését minden olyan szlovákiai település vasútállomásán, ahol a nemzeti kisebbségek lélekszáma meghaladja a húsz százalékot.
2014. április 2., 15:16
A szó elvi értelmében hosszú alkotmányos egyeztetést igényelt volna a Krím félsziget Oroszország által történő bekebelezése. Ehhez képest Putyin nyaktörő sebességgel vitte véghez a saját „anschlussát”. Egy hete az orosz parlament alsóháza 443:1 arányban megszavazta a Krím és a külön közigazgatási egységnek számító Szevasztopol betagolását az Orosz Föderációba, majd másnap megtette ugyanezt a felsőház is. Így a múlt pénteken – tehát ugyanaznap – Putyin elnök már alá is írta az erről szóló törvényt. Bevégeztetett. ACZÉL ENDRE írása.
2014. április 2., 07:41
A fehér és az ázsiai származású gyerekek jóval nagyobb eséllyel lesznek sikeresek az életben az Egyesült Államok összes szövetségi államában, mint afroamerikai, spanyol ajkú vagy indián származású társaik – olvasható az Annie E. Casey Foundation amerikai kutatóközpont legfrissebb helyzetértékelésében.
2014. április 2., 00:49
Egyre erősebb a Barack Obamával szembeni ellenszenv, növekvő pályán van az Egyesült Államokban az idegengyűlölet, és ismét téma a fehér angolszász protestánsok „felsőbbrendűsége”: nem meglepő, hogy reneszánszát éli a Ku-Klux-Klan, mely egyre több amerikai városban bombázza röplapokkal a lakosságot.
2014. április 1., 18:38
Miután sem a vádlott, sem az ügyész nem élt fellebbezési jogával, hamarosan megkezdi adócsalás miatt kiszabott három és fél éves börtönbüntetésének letöltését Uli Hoeneß, az FC Bayern elnöke. KASZA LÁSZLÓ írása az ítéletről és társadalmi fogadtatásáról.
2014. április 1., 13:56
Tizenegyezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel hétfőn a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok negyede érvénytelen volt – derül ki az NVI internetes oldalának keddi adataiból.
2014. április 1., 12:39
Peer Steinbrück, az SPD – sikertelen – kancellárjelöltje volt a tavaly őszi választásokon. Nevét most azzal kapcsolatban is emlegetik, hogy hozzá fűződik az új rendszabály, amely előírja: a Bundestag képviselőinek a korábbinál sokkal pontosabban meg kell adniuk, milyen mellékkereseteik vannak- az egyébként igen tisztes törvényhozói pénzeik mellett.
2014. április 1., 08:26
Mégsem úgy köszönt el a földi irányítástól az eltűnt maláj gép egyik pilótája, ahogyan a maláj hatóságok először közölték. Új verziójuk szerint a „Jó éjszakát, malajziai három hét nulla” voltak a maláj gép pilótájának utolsó szavai. A maláj kormányt azzal vádolják a gépen utazó kínaiak családtagjai, hogy információkat tart vissza a tragédiáról.
2014. április 1., 07:20
John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újra fog tárgyalni az ukrajnai válság rendezéséről, de ennek dátumát még nem tűzték ki – jelentette ki hétfőn Washingtonban Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.
2014. március 31., 19:46
Benyújtotta maga és kormánya lemondását Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök Francois Hollande államfőnek az előző napi helyhatósági választások második fordulójának kormánypárti vereségét követően – közölte hétfő délután a francia miniszterelnöki hivatal.
2014. március 31., 15:59
Figyeld a szervuszausztria facebook –oldalát, hamarosan indul a kvízünk! Nyeremény: két főre, két éjszakára szóló utalvány a Benczúr szállodába, félpanzióval. Nem csak az osztrák vendégek, a magyarok is profitálnak abból, hogy a csatlakozott a , hiszen a kedvezményes ajánlatok mindenkinek szólnak, és mindig megtalálhatók a szálloda honlapján.
2014. március 31., 14:14
A golflabda nagyságú jégdarabok mellett hatalmas eső zúdult Hongkongra az elmúlt éjszaka, de még a reggeli csúcsforgalmi közlekedést is jelentősen megnehezítette a hirtelen érkezett bőséges csapadék. Dél-Kínát is eső mossa.
2014. március 31., 13:33
A horvát legfelsőbb bíróság megkezdte hétfőn Ivo Sanader volt miniszterelnök perének fellebbviteli tárgyalását a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében – jelentette hétfőn a horvát köztelevízió (HRT).