A Vajdaság sorsa
A minapi parlamenti választásokat követően a vajdaságiak (szerbek, magyarok és a többiek) csak egyben reménykedhetnek: az EU-csatlakozási tárgyalások során téma lesz a tartomány autonómiája is. BÓDIS GÁBOR mindenesetre úgy látja: tekintettel Brüsszel válságkezelési „sikereire”, a kertészkedés most perspektivikusabb foglalkozásnak tűnik.
Ritkán fordul elő, hogy a „mennyei nép” háborúk verte országában idegen példákhoz hasonlítják az ország sajátságos fejlődésének egyes szakaszait. Legfeljebb Slobodan Milošević idején ígértek Svájcot a nélkülöző lakosságnak, de csak azt követően, hogy előzőleg gyökérevésre biztatták (akkor a nyugati gazdasági szankciókkal való szabadságharcra buzdítva).
Nos, a március 6-án tartott parlamenti választások eredményén elképedve/felbuzdulva a belgrádi elemzők a magyar példát emlegetik. Egy markánsabb vélemény a sok közül: „A Szerb Haladó Párt elsöprő győzelme a jobboldali populizmus útjára terelheti Szerbiát, azzal a különbséggel (Magyarországhoz képest), hogy nem lesz konfrontálódás az Európai Unióval.”
De mi is történt a Nyugat-Balkán legnagyobb országában? Még két évig sem tartott a Szerb Haladó Párt (volt radikálisok) és a Milošević-féle szocialisták koalíciós kormányzása, amelynek során diplomáciai áttörésként elnyerték a jelölt státust az unióban, de lemondtak Kosovóról, valamint meghirdették a korrupcióellenes harcot, és vizsgálati fogságba küldték főleg a politikai ellenfeleiket, akik többsége azóta szabadlábon van, a vádak nagy része meg a levegőben lebeg. Ez utóbbi, akármennyire is kétes kimenetelű (ál)tevékenység, évtizedek óta nem tapasztalt népszerűséget hozott egy politikusnak, a haladók vezetőjének, a már lemondásban levő kormány első miniszterelnök-helyettesének, Aleksandar Vučićnak. Ezt ki kellett használni, tehát majd egyéves szivárogtatás, látszólagos töprengés után megtörtént, amit már mindenki régóta tudott: kiírták a választásokat. Ennek célja: megszabadulni az olyan koalíciós partnertől, amely nélkül eddig nem volt meg a parlamenti többség, és emiatt át kellett neki (a szocialistáknak) engedni a kormányfői helyet (Ivica Dačić), s besöpörni minél többet a népszerűség csúcsán.
Ez annyira sikerült, hogy még a néhai Milošević is belepirulna szégyenében, pedig ő képes volt 104 százalékos győzelemre is. Vučić tarolt: 48 százalékával a 250 parlamenti helyből 158-at szerzett. Az abszolút többség már adott. De ez nem elég: az eddigi koalíciós partner (amely aligha nevezhető ellenzéknek) a második helyezést érte el, és 44 helyet szerzett. Csak ezután jöhetnek a baloldali ellenzék pártjai: a Demokrata Párt (Dragan Đilas) és az Új Demokrata Párt (a már jól ismert volt államfő, Boris Tadić), alig átlépve a parlamenti küszöböt. Az új összetételű parlamentben ott lesznek még a kisebbségi pártok, elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetség (Pásztor István), valamint egy bosnyák és egy albán párt.
A demokratákat kivéve mindegyik újdonsült parlamenti párt május elsejéig (Vučić megmondta: akkor lesz kormány) egyetlen politikai tevékenységet folytat: lesi a telefont. Felhív vagy nem hív fel? Mármint a leendő kormányfő. Mert ha felhív, akkor bevesznek a kormányba. Képzeljük el, ha Vučić győzelmi mámorában felhívja mindannyiukat: ez több mint 210 mandátumot jelent. Ez már nem kétharmad, hanem öthatod!
A várakozók között van a Vajdasági Magyar Szövetség is, amely egy hellyel javított: eddig öt, mostantól hat helye lesz a szerb törvényhozásban. Szavazatai számát ugyan nem tudta lényegesen szaporítani, hiszen kb. hétezerrel többet szerzett, mint 2012-ben (összesen: 75 ezer). Hivatalosan. Nem hivatalosan azonban még összetettebb a kép: Pásztor ugyanis két évvel ezelőtt választási csalásokról nyilatkozott, és arról, hogy 30 ezer szavazattal megrövidítették. Ha akkor igaza volt (senki be nem bizonyította), akkor viszont most rosszabbul teljesített. Két évvel ezelőtt azért volt szükség a harmincezres számra, mert pontosan ennyivel kevesebbet tudtak Pásztorék összehozni, mint 2008-ban, amikor ő mint a vajdasági magyar pártok közös elnökjelöltje 90 ezer felett teljesített.
Csakhogy a VMSZ már régen nem akar a többi párttal összefogni. Ez utóbbiak hozták a papírformát, és leszerepeltek, annak ellenére hogy más koalíciókhoz csatlakozva indultak a választásokon. Nem is volt nagy esélyük, hiszen a VMSZ az egyedüli szervezetként működő párt, amely végigkampányolta Vajdaság magyarlakta településeit. Szintén csak ez a párt rendelkezik tetemes (a többiekhez képest) anyagi forrásokkal (Budapest, Belgrád). És ne feledjük: teljes mértékben uralja a helyi magyar nyelvű médiát. A hatvannapos kampány során a pártvezető fényképe 47-szer jelent meg a Magyar Szó címoldalán. A napilap újságírói, egészen sajátságosan értelmezve a sajtószabadságot, nyíltan egyetlen párt, a VMSZ támogatására szólították fel az olvasóikat. Pedig a Magyar Szó a teljes vajdasági magyarság napilapja, alapítója a Magyar Nemzeti Tanács.
A választási eredmények arra késztették a VMSZ vezetőit, hogy a Szerb Haladó Párt mellett magukat is győztesnek kiáltsák ki. Még jóval március 16. előtt Pásztor István fia, Bálint, és a többi pártvezető nyíltan vállalta, hogy szívesen részt venne a Vučić vezette kormányban, és ezért még miniszteri helyeket sem kér, csupán államtitkári posztokat. A haladókkal való összeborulás indoklása az volt és maradt, hogy tektonikus változások történtek a szerb politikai színtéren, és az EU-val való egyezkedés időszakában a párt ott akar lenni, ahol a dolgok eldőlnek.
Ezzel az érveléssel tényleg semmi baj nincs, azzal a megszorítással, hogy távolról sem hasonlítható a szerbiai helyzet a romániaival, ahol az RMDSZ-t azért vették be a buliba, mert a parlamenti többséghez kellettek a magyar párt mandátumai. Vučićnak viszont a VMSZ legfeljebb bokrétának kell. Még az az érvelés is sántít, hogy a kisebbségek bevonásával a kormányba az EU-nak kívánna megfelelni. Jól megvan ő a Nyugattal így is: Kosovót leadta, és teljesíteni fog kifelé mindent.
Másrészt – az RMDSZ-párhuzamnál maradva – Victor Pontát azért aligha lehet Vučićékkal egy kalap alá venni. Háborús idők olyan politikusairól van szó, akik aktívan részt vettek a délszláv nemzetek közötti gyűlöletkeltésben. Ami öldökléssel végződött. Az óvatos távolságtartás lenne a minimum elvárható viselkedésforma. De hát a szerbiai politikai élet sem etikett-tanfolyam.
Az viszont már bizonyos, hogy a Vajdaság sorsa megpecsételődött. Az eddigi hatalmi koalíció (demokraták, VMSZ stb.) napjai meg vannak számlálva. Azaz csak a demokratáké, mert a magyar párt már régen elkötelezte magát a Vajdaságban is győzedelmeskedő haladók iránt. És most a demokratákkal úgy él, mint csalfa élettársak egy rossz házasságban: már mind a két fél tudja, hogy elválnak, de azért a korzón még néha együtt sétálnak. Hamarosan a Vajdaságban is előrehozott választásokat írnak ki, és azok kezébe kerül a tartomány, akik mindeddig hallani sem akartak a létezéséről.
