2014. március 20., 19:10

Vlagyimir Putyin, annektálva a Krímet, úgy viselkedett, mint egy keresztapa. Hírül adta Oroszországnak és a világnak: ezen a papíron vagy az ön aláírása lesz ott, vagy az agya. Ez a politika hatásosnak bizonyult, de azt nem lehet tudni, milyen hosszan. Ez az alapgondolata annak az elemzésnek, amelyet Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza alapító főszerkesztője írt a putyini politikáról.

2014. március 20., 18:20

Barack Obama Ukrajnával kapcsolatban rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, amit a CNN hírtelevízió közvetített. Az amerikai elnök azt mondta, hogy aláírt egy rendeletet, ami szankció alá helyezheti Oroszország kulcsfontosságú gazdasági szektorait. Több tisztségviselőre, magánszemélyre és egy orosz bankra is kiterjesztette az eddigi amerikai szankciókat. Az elnök azt is mondta, hogy Oroszországnak még mindig van esélye a helyzet diplomáciai megoldására.

2014. március 20., 15:26

Valószínűleg mindazok üdvözlik Orbán tegnapi beszédét, akik nyertek az elmúlt négy évben, az egykori antikommunista ellenzéki kormányzása alatt, ideértve az üzlettársak szűk klikkjét, valamint sok középosztálybeli családot – írja a Financial Times.

2014. március 20., 10:38

Ez a 2014-es év több újdonságot is hozott a legnagyobb osztrák prózai színház számára: most először történt meg, hogy elbocsátották az igazgatót, és női vezetője sem volt még az osztrákok nemzeti színházának. Karin Bergmann számára a Burgtheater nyitott könyv: a nyolcvanas évek óta dolgozik itt, először (Peymann idején) sajtó szóvivőként, később, Klaus Bachler helyetteseként. Most 2016-ig az ő feladata a katasztrofális anyagi helyzetbe került színház értékeinek megóvása.

2014. március 20., 09:15

Alig egy-két órával azután, hogy Putyin ünnepélyesen aláírta a Krím annektálását, a PAP lengyel hírügynökség beszámolt arról, hogy a Duma ülésén Vlagyimir Zsirinovszkij, a nacionalista orosz liberál-demokrata párt (LDRP) vezetője azt javasolta Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának, hogy vegyenek részt Ukrajna felosztásában.

2014. március 20., 08:53

Kellemetlen meglepetés érheti Bécsben azokat az autósokat, akik eddig azt tapasztalták: a parkolási büntetést el is felejthetik. A külföldi rendszámú autókon megjelentek a kerékbilincsek: háromnál több csekkért jár ilyesmi. Levetetése bürokráciamentes, ám nem olcsó mulatság.

2014. március 20., 06:08

Lehet aggódni a jövőért, amikor politikai vezetők hozzálátnak, hogy átírják a múltat. Az erősödő nacionalizmus jele, hogy Oroszországban, Magyarországon, Kínában és Japánban politikai kampány indult a történelemkönyvek megváltoztatására – írja a Financial Times.

2014. március 19., 20:04

Ukrajna kilép a Független Államok Közösségéből (FÁK) – jelentette be szerdán Andrij Parubij, a kijevi nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára. Olekszandr Turcsinov ügyvivő államfő ultimátumot intézett a krími vezetéshez.

2014. március 19., 09:59

Hillary Clinton úgy vélte, hogy a térségben más országokat is közvetlen orosz agresszió vagy felbujtási kísérlet érhet, ha a mostani lépésekre a Nyugat nem reagál gyorsan és okosan.

2014. március 19., 09:43

A pilótafülkében akkora füst lehetett, hogy a pilóták eszméletüket vesztették vagy meghaltak. A gép ezután egy ideig még robotpilótával repülhetett, amíg ki nem fogyott az üzemanyaga, de az is elképzelhető, hogy a tűz tönkretette az irányító rendszereket, és a repülő egyszerűen lezuhant.

2014. március 19., 05:35

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) technikailag képes arra, hogy egy ország összes telefonbeszélgetését letöltse és egy hónapig tárolja – írta a The Washington Post című napilap internetes kiadása kedden.

2014. március 19., 05:30

Engedélyezték az önvédelmi célú fegyverhasználatot a Krímben állomásozó ukrán fegyveres erők tagjainak, azután, hogy egy ukrán katona életét vesztette a félszigeten – közölte kedden az ukrán védelmi minisztérium sajtóosztálya.

2014. március 18., 10:05

Március 15-én nagy számú hívei előtt tartott beszédében a magyar miniszterelnök az elért eredmények felsorolásakor elfelejtett beszámolni egy apró újdonságról. Nevezetesen arról az új törvényről, amely éppen március 15-én lép hatályba, és amely lehetetlenné teszi a sajtófotósok munkáját. Szerencsére a brit The Guardian újságírója, Daniel Nolan pótolja a hiányt. Fotóriporterek, jogászok, bírák véleményét kérte ki cikke megírásához, amelyet rövidített formában közlünk.