Az amerikaiak letölthetik egy ország összes telefonbeszélgetését

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) technikailag képes arra, hogy egy ország összes telefonbeszélgetését letöltse és egy hónapig tárolja – írta a The Washington Post című napilap internetes kiadása kedden.

2014. március 19., 05:35

Az amerikai titkosszolgálat olyan programot fejlesztett ki, amely képes egy egész ország távközlési kommunikációját figyelni és tárolni. Az NSA Mystic nevű rendszere 2009-ben lépett működésbe és 2011-ben érte el a teljes kapacitását, méghozzá egy célország ellen – írja a lap.

Amerikai kormányzati kérésre hivatkozva a cikk szerzője nem nevezi meg ezt a célországot, valamint nem pontosítja azon országok listáját sem, ahol a jövőben esetleg alkalmazhatják a megfigyelési rendszert. A cikk szerzője Edward Snowden volt NSA-alkalmazott által átadott újabb dokumentumokra hivatkozik – számolt be róla a Híradó.hu.

Tavaly júniusban Snowden leleplezései nyomán az NSA kémtevékenységeinek egész sora látott napvilágot. Az NSA a terrorgyanús személyek elleni megfigyelés során nemcsak magánszemélyek e-mail üzeneteit és telefonhívásait figyelte, hanem vezető külföldi politikus telefonhívásait is lehallgatta, köztük Angela Merkel német kancellárét. A lehallgatási botrány keltette nemzetközi felzúdulásra válaszul Barack Obama amerikai elnök bizottságot jelölt ki a megfigyelési programok felülvizsgálatára.