XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2013. március 4., 13:09
Ellenzi a pápaválasztó gyűlés (konklávé) előre hozását Walter Kasper német bíboros, az új pápát megválasztó testület legidősebb tagja, mert úgy véli, hogy a 115 fős testület tagjainak előbb meg kell ismerniük egymást.
2013. március 4., 12:33
Mi, magyarok megoszthatók vagyunk, vajon emiatt az összefogásra is alkalmatlanok lennénk?
2013. március 4., 11:33
Ukrajna és Oroszország energetikai, továbbá gazdasági és kereskedelmi együttműködésének kérdései lesznek a fő témái Viktor Janukovics ukrán államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfői moszkvai megbeszélésének – közölte a hétvégén Szerhij Levocskin, az ukrán elnöki adminisztráció vezetője.
2013. március 4., 09:14
A szuperválasztási vasárnap politikai bombája már az első trend délutáni nyilvánosságra hozatalakor robbant: a Szabadságpárt elvesztette fellegvárát, Jörg Haider egykori birodalmát. A csakis Karintiában működő FPK második helyre szorult a Szociáldemokrata Párt mögött. Alsó-Ausztriában minden marad a régiben: Erwin Pröll és a Néppárt megőrizte vezető szerepét. Stronach vadonatúj pártja jól szerepelt mindkét tartományban.
2013. március 4., 07:37
Több mint 250 port-szaídi lakos sebesült meg vasárnap a rendőrökkel történt összecsapásokban az egyiptomi egészségügyi minisztérium szerint. A biztonsági erők egy tagja meghalt, egy pedig megsebesült.
2013. március 3., 18:32
A szuperválasztási vasárnap politikai bombája már az első trend délutáni nyilvánosságra hozatalakor robbant: a Szabadságpárt elvesztette fellegvárát, Jörg Haider egykori birodalmát. A csakis Karintiában működő FPK második helyre szorult a Szociáldemokrata Párt mögött. Alsó-Ausztriában minden marad a régiben: Erwin Pröll és a Néppárt megőrizte vezető szerepét. Stronach vadonatúj pártja jól szerepelt mindkét tartományban.
2013. március 3., 17:45
Perényi Miklós, nemzetközi hírű gordonkaművészünk, a közelmúltban a Berlini Filharmonikusok meghívásának tett eleget: az együttessel, Sir Simon Rattle vezénylete alatt, Witold Lutoslawski Csellóversenyét játszotta nagy sikerrel. Perényi nyilatkozott a berlini együttes internetes portáljának – ahol az előfizetők számára az ő koncertje is világszerte elérhető – munkájáról és a nagy lengyel muzsikusról, akinek századik születési évfordulójáról január 25-én emlékezett meg a zenei világ.
2013. március 3., 17:44
Az osztrák sajtót élénken foglalkoztatja a váltás a Magyar Nemzeti Bank élén. A tudósítások és kommentárok közül most a Die Presse és a Der Standard cikkét ismertetjük teljes terjedelmében, dr. Gonda László fordításában.
2013. március 3., 17:33
A minap Budapesten járt Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke. A politikus, aki a kijevi parlament, a Verhovna Rada egyetlen magyar képviselője, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában találkozott a MÚOSZ külpolitikai szakosztályának tagjaival, ezt követően nyilatkozott munkatársunknak.
2013. március 3., 10:44
Egy művészekből álló csoport olyan választási „álplakátokat” helyezett el az olasz főváros több pontján, amelyeken az egyik leggyakrabban említett utódjelölt, a ghánai Peter Turkson látható.
2013. március 3., 06:05
Magyarországon ingatlanok kényszer-árverezései nyomják az árakat. Sok adós már nem tudja törleszteni a jelzáloghitelét, viszont az árverésen egy-egy otthon a megszólaltatott szakértő szerint csak az értékének legfeljebb egyharmadát éri el.
2013. március 2., 12:14
Február utolsó napján lemondott XVI. Benedek pápa. Az esemény jelentőségével, körülményeivel és Erdő Péter pápává választási esélyeivel foglalkozik KASZA LÁSZLÓ elemzése.
2013. március 2., 10:20
Orbán Viktor péntek reggeli közlése után a lengyel sajtó gazdasági rovatai szinte azonnal jelentették, hogy a magyar miniszterelnök az eddigi gazdasági minisztert, Matolcsy Györgyöt jelölte a Nemzeti Bank élére.
2013. március 2., 07:38
Egyéni panasszal fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához a Ramil Safarov azeri katonatiszt által 2004-ben Budapesten meggyilkolt örmény hadnagy, Gurgen Markarján és Safarov másik kiszemelt áldozata, Hajk Makucsján jogi képviselői – közölte pénteken az örmény igazságügyi minisztérium.
2013. március 1., 18:23
Megtalálta és lefoglalta pénteken délután a szlovák rendőrség II. Rákóczi Ferenc Borsiban ellopott , illetve a Szentesen (Svatusa) eltulajdonított turulszobrot is – tudta meg az MTI tudósítója Laczkó Lajostól, a borsi II. Rákóczi Ferencz Polgári Társulás elnökétől.