Perényi Miklós Berlinben
Perényi Miklós, nemzetközi hírű gordonkaművészünk, a közelmúltban a Berlini Filharmonikusok meghívásának tett eleget: az együttessel, Sir Simon Rattle vezénylete alatt, Witold Lutoslawski Csellóversenyét játszotta nagy sikerrel. Perényi nyilatkozott a berlini együttes internetes portáljának – ahol az előfizetők számára az ő koncertje is világszerte elérhető – munkájáról és a nagy lengyel muzsikusról, akinek századik születési évfordulójáról január 25-én emlékezett meg a zenei világ.
Mint elmondta, a Csellóversenyt már három évvel annak ősbemutatója után bemutatta Budapesten, a Magyar Rádió szimfonikus zenekarával, Lehel György vezénylete alatt. 1978-ban a szerző járt Magyarországon és dirigálta ezt a művét is: a két koncert, amelynek szólistája Perényi volt, különösen emlékezetesek a magyar művész számára.
A vendéggel kollégája, Martin Menking, a Berlini Filharmonikusok csellistája készített interjút, emlékeztetve: jeles pályatársát 25 éve ismeri, amióta Szombathelyen, a Bartók-szemináriumon részt vett annak mesterkurzusán. Perényi elmondta, hogy a Zeneművészeti Egyetemen folytatott oktatói tevékenysége mellett ma is tart mesterkurzusokat Európa-szerte, s alkalmanként Japánban is, emellett immár több évtizede komponál. A magyar csellista, aki már korábban is volt vendég-szólistája a világhírű berlini zenekarnak, korábban bemutatta volt Eötvös Péter Csellóversenyét. Amint interjúvolója elmondta: a Tizenkét csellista, a Filharmonikusok ismert kamara-együttese is szeretné bemutatni ezt az alkotást.