Orbán a bizalmasát nevezte ki a jegybank elnökévé (Die Presse

Az osztrák sajtót élénken foglalkoztatja a váltás a Magyar Nemzeti Bank élén. A tudósítások és kommentárok közül most a Die Presse és a Der Standard cikkét ismertetjük teljes terjedelmében, dr. Gonda László fordításában.

2013. március 3., 17:44

Az eddigi nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György lesz Nemzeti Bank elnöke. Attól tartanak a bírálók, hogy a költségvetés szanálása céljából megcsapolhatja a magyar devizatartalékokat – írja Peter Bognar budapesti keltezésű tudósításában a

Die Pressehasábjain.

Orbán Viktor nemzeti kormányának 2010. májusi hivatalba lépése óta az úgynevezett „matolcsyzmus” szállóigévé vált Magyarországon. Ez az izmus nemcsak a zabolátlan öndicséretet, a nagyvonalú bejelentéseket és a magasan szárnyaló látomásokat jelenti, hanem azt a gazdaságpolitikát is, amely „unortodoxnak” nevezi magát, és Magyarország „gazdasági szabadságharcát” írta a zászlajára.

A matolcsyzmus névadója az a Matolcsy György, akit Orbán miniszterelnök a „jobb kezének” nevez, és aki nemzetgazdasági miniszterként az eltelt közel három évben mindig az udvari bolond szabadságát élvezhette. Miközben az ellenzék Matolcsy-t a valóságtól elrugaszkodott Bajazzónak tekinti, addig a kormánytábor számára ő az egyik legfontosabb előremutató gondolkodású személy.

Matolcsy-t Orbán most kinevezte ki a Nemzeti Bank elnökévé, a hivatali megbízatás hat évre szól. Matolcsy azt a Simor Andrást követi, akit 2007-ben még Orbán személyes ellensége, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök (2004-2009) nevezett ki. Simor kezdettől fogva szálka volt Orbán szemében, mert vonakodott attól, hogy a kormány szolgálatába állítsa a Nemzeti Bankot. Matolcsy most nyilvánvalóan ezt fogja tenni. Miként azt már a kinevezése előtt sejtetni engedte, az amerikai Federal Reserve (Fed) példáját követve „stratégiai partnerként” akarja támogatni a kormányt az akadozó magyar gazdasági motor beindításában.

A magánnyugdíj-pénztárak államosítása

Az ellenzék nem zárja ki, hogy a kormány költségvetési célkitűzései megvalósításának a támogatására Matolcsy Magyarország jelentős devizatartalékához (34 milliárd euró) is képes lenne hozzányúlni. Emlékeztetőül: 2011-ben Matolcsy volt az, aki erőszakosan államosította a magánnyugdíj-pénztárak vagyonát. Egyfelől a költségvetési lyukak betömése, másfelől a hatalmas államadósság csökkentése céljából. Az úgynevezett különadók közül számos köthető a nevéhez, köztük a bankadó is. Ez és az ehhez hasonló intézkedések miatt mind bel- mind külföldön számos bírálat érte. Azt vetették a szemére, hogy gazdasági miniszterként túl sokat improvizál, ahelyett, hogy gazdaságilag fenntartható módon irányítana.

A magyar gazdaság, mint „tündérmese”

A politikáját és a személyét érintő tömeges bírálatok ellenére Matolcsy semmiféle módon sem hagyta magát befolyásolni. Még attól a súlyos gazdasági visszaeséstől sem, amelyben az előző évben volt Magyarország – 2012-ben a GDP 1,7%-val zsugorodott a gazdaság. A CNN-nek 2012 nyarán adott egyik interjújában Matolcsy „tündérmesének” nevezte a magyar gazdasági modellt.

A jövőben a Magyar Nemzetgazdasági Minisztérium élén (Magyarországon nincs pénzügyminisztérium) Varga Mihály fog állni. Mostanáig Varga a nemrég kudarccal végződött IMF-hiteltárgyalások főtárgyalója volt. Magyarországon Matolcsy jegybankelnökké történt kinevezésével az államapparátusban már valamennyi fontos posztot Orbánhoz lojális személyek töltenek be.

(Nyomtatásban:

Die Presse,2013.03.02.)



Orbán bevette a jegybankot: nacionalista fellegvár

A világ előtt Magyarország ma nem mutatkozik felfelé törekvő államnak – írja András Szigetvari a

Der Standardbanmegjelent kommentárjában.

Orbán Viktor rendkívül okos gazdasági stratégának bizonyult. Egy évvel ezelőtt az államcsőd szélén állt Magyarország, és a jobboldali konzervatív kormányfő számára nem látszott más megoldás, mint kérelemmel fordulni az EU-hoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF). Ezek késznek mutatkoztak, hogy segítséget nyújtsanak az országnak – feltéve, hogy Orbán felhagy sajátosan különc gazdaságpolitikájával, és szigorú takarékoskodásba kezd

De a kormány anélkül, hogy bármiféle ígéretet tett volna, távol tartotta mind az EU-t, mind az IMF-t, és kompromisszumkészséget mutatott. A nyomás alábbhagyott, és a magyarok megúszták a Görögországéhoz hasonló takarékossági csomagot. Orbán és csapata továbbra is tetszése szerint cselekedhet, és pénteken egyértelművé tette, hogy a rendelkezésére álló játéktér minden milliméterét kész kihasználni. Az eddigi gazdasági- és pénzügyminiszter, Matolcsy György kinevezésével jegybankelnökké Orbán olyan személyt tett meg a pénzügyi stabilitás legfőbb őrének, aki „hókuszpókusznak” minősíti a pénzügyi ágazat tevékenységét, ezzel a „rablás és lopás” kifejezés barátságosabb formáját alkalmazva.

Főképpen Matolcsy volt felelős a külföldi befektetők által diszkriminatívnak mondott, és hevesen bírált gazdaságpolitikáért. És bár az EU-ban szent tehénnek számítanak a független központi bankok, Matolcsy volt az, aki gyakran tartott előadást arról, hogy a jegybank nem tesz meg mindent azért, hogy a kormánnyal közösen lendületbe hozza a gazdasági növekedést. Személyében azonban mindenekelőtt a kormánypárti Fidesz egyik hűséges pártkatonája veszi át az egyik, a kormánytól eddig még meglehetősen független, utolsó intézményt.

Önmagukban szemlélve Orbán számos vitatott lépése jól alátámasztható érvekkel. A több ezer banki ügyfélnek nyújtott devizahitelek könnyelmű osztogatása az egyik oka annak, hogy ma recesszióban van Magyarország. Ezért nem helytelen, hogyha egy különadó formájában hozzájárulást szednek a pénzintézetektől. Más tevékenységek problémásak lehetnek, de lényegüket tekintve azok sem különböznek a Nyugat-Európában szokásos eljárásoktól, ahol a jegybankelnököket szintén a pártkötődésük szerint nevezik ki.

Azonban, ha mindezt összeadjuk, és az olyan fontos intézmények elleni politikai támadásokat is figyelembe vesszük, mint az Alkotmánybíróság vagy a média, akkor Magyarország ma nem egy felfelé törekvő államként, hanem egy mindennel szemben álló, nacionalista fellegvárként mutatja magát a világ előtt. A lakosság többsége támogatta ezt az irányt, és passzívan szemléli a fejleményeket. Amíg ez nem változik meg, addig Orbán tovább élvezheti mozgásszabadságát. (András Szigetvari,

Der Standard, 2013.03.02/03.)



Fordította: dr. Gonda László

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.