Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2023. május 9., 13:30
Nem vette át a magyar szerelvényt a német személyzet annak műszaki állapota miatt.
2023. május 9., 12:28
Elfogadta az Európai Parlament különvbizottsága a jelentést, amely szerint több bizonyíték is van arra, hogy több országban visszaéltek a Pegasus- és egyéb kémprogramokkal, azokat politikai haszonszerzés vagy korrupciós célokra használták.
2023. május 9., 12:09
A Vörös Téren tartott beszédében egy mondat erejéig a rendkívüli katonai művelet helyett azt mondta az orosz elnök: igazi háborúval néz szembe Oroszország.
2023. május 9., 11:52
Egyre feszültebb Kína és Kanada diplomáciai viszonya.
2023. május 9., 08:58
A bombázásra bombázás lesz a válasz, a támadásra pedig támadás – reagált az iszlamista csoport szóvivője az ostrom után.
2023. május 9., 08:56
Rendkívüli állapotot hirdettek kedden Új-Zéland legnagyobb városában, Aucklandben, melyet ismét heves esőzések és áradások sújtanak.
2023. május 8., 18:25
Több pénzt követelnek Németországban a tartományi kormányok a szövetségi kormánytól az egyre több menekült ellátásával járó kiadások fedezésére.
2023. május 8., 18:08
Ellenzi a határőrizet német tartományok által javasolt megszigorítását a közös határon Petr Fiala cseh miniszterelnök.
2023. május 8., 17:46
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerint ők nem, de Ukrajna kormánya szervez terrorcselekményeket, ahogy ezt nyilatkozataik is bizonyítják.
2023. május 8., 17:07
Marai al-Ramthant és családját a szíriai-jordániai határ közelében fekvő Suab nevű faluban érte a légicsapás.
2023. május 8., 16:36
Legalább három civil vesztette életét, amikor hétfőn reggel lakott területre zuhant az indiai légierő egyik harci repülőgépe – közölte az NDTV helyi televízió a hatóságokra hivatkozva.
2023. május 8., 16:23
Elfogadta az izraeli kneszet az ultraortodox, vallásos pártok javaslatát, ezentúl nem kell szombaton áramot termelni az ország erőműveiben.
2023. május 8., 15:48
Ha a diszkontláncok nem csökkentik az áraikat, az ír kormány is árstopot léptet érvénybe.
2023. május 8., 15:44
Tízóránként hal meg egy ember véletlen túladogolásban, a fentanil ugyanis ötvenszer erősebb kábítószer a heroinnál.
2023. május 8., 15:08
Elektromobilitás és atomenergia nélkül pusztán illúzió marad a Föld jövője – közölte az olajsejkség fővárosban, Abu-Dzabiban a külgazdasági és külügyminiszter.
2023. május 8., 14:30
Az EU olyan szankciós csomag bevezetésén dolgozik, amelyben hét kínai vállalat is érintett.
2023. május 8., 14:29
Magas fizetéssel és a gyorsított orosz állampolgársággal csábítják a tádzsik és üzbég nyelven beszélőket, hogy utána a frontra küldjék őket.
2023. május 8., 13:34
A kampányidőszak végén kövekkel dobálták meg Ekrem Imamoglu ellenzéki politikus kampánybuszát.