A török ellenzék egyik vezetőjére támadtak

A kampányidőszak végén kövekkel dobálták meg Ekrem Imamoglu ellenzéki politikus kampánybuszát.

2023. május 8., 13:34

Szerző:

A Törökország keleti részén fekvő Erzurum városában tüntetők támadtak Ekrem Imamoglu ellenzéki politikusra, aki Isztambul polgármesterét,  aki Kemal Kilicdaroglut támogatja Erdogannal szemben a köztársasági elnöki választáson – írja az Euronews.

Ekrem Imamoglu kampánybeszédet tartott, amikor dühös tüntetők kövekkel dobálták a kampánybuszt, így a poltikus kénytelen volt elhagyni a helyszínt. A rendőrség vízágyúval oszlatta szét a tüntetőket és magakadályozta, hogy kövessék a buszt, de a politikus szerint a kődobálással szemben nem léptek fel. Imamoglu pártja úgy tudja, többen, gyerekek is megsérültek az eset során.

A politikus szerint provokáció történt és magyarázatot követel a Recep Tayyip Erdogan államfő konzervatív iszlamista pártja, az AKP által vezetett tartomány tisztségviselőitől. 

A közvélemény kutatások szerint szoros a verseny Kilicdaroglu és a jelenlegi vezető, Erdogan között. Ha az ellenzék nyeri a választásokat Isztambul polgármestere várhatóan Törökország alelnöke lesz. 

(Kiemelt képünkön: Ekrem Imamoglu, Isztambul polgármestere, Fotó:MTI/EPA/Erdem Sahin)