Zuschlag és társai

– Tessék rám figyelni! Mivel háromszor annyi újságíró van, mint amenynyire számítottam, átrendezzük a termet. Menjenek ki! – adja ki az ukázt Fodor Endre bíró, miután a Zuschlagra váró tévéstábok, operatőrök és fotósok serege elfoglalta a lőállásokat.

Csak fél óra múltán mehetünk viszsza a díszterembe. Nagy az izgalom, az elsőrendű vádlott korábban belengette: vallomást tesz.

– Amíg a belépője tart, fotózhatnak, aztán székkel együtt húzódjanak hátra! – kapjuk a következő utasítást.

Kordont a sajtónak

Nincs idő végrehajtani. Bejáratott koreográfia szerint, vezetőszíjon érkezik Zuschlag. Celebnek kijáró vakuvillogás fogadja, amint őrzőjével vádlott-társai mellé ül.
– Legközelebb kordont állíttatok a sajtó részére, úgy látszik, nem voltam egyértelmű – közli Fodor bíró.

Majd tájékoztatja az egybegyűlteket: elutasította az ötödrendű vádlott védőjének indítványát, miszerint tanúként hallgassák meg a parlamenti pártok elnökeit, Dávid Ibolyát, Fodor Gábort, Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet arról, milyen forrásból működhettek a pártok ifjúsági szervezetei 2000 és 2006 között.

– A védői álláspont szerint a pártfinanszírozás kódoltan a korrupció lehetőségeit rejti magában. Az indítvány – nem túl burkoltan – a magyar pártpolitikai élet egészét kriminalizálja. Prekoncepciójának alátámasztásához kívánja igénybe venni a büntetőeljárás eszközrendszerét. Erre nincs lehetőség. A jogszabályi környezetet a bíróság adottnak tekinti, a finanszírozásról általános jellegű tényfeltáró vizsgálatot nem folytathat – jelenti be Fodor.

Volt miniszterek, Deutsch Tamás, Jánosi György, Gyurcsány Ferenc és Göncz Kinga, valamint Demszky Gábor főpolgármester beidézéséről viszont még nincs döntés.

Egy vádlott autósújságot lapozgat, a legújabb modelleket mutogatja. Mások nassolnak, susmorognak. Zuschlagot szólítja a bíró, egyik csuklójáról lekerül a bilincs. Papírköteggel, tollal, öltönyben, nyakkendőben, frissen nyírt frizurával lép a mikrofon mögé.

– Tisztelt bíróság, három ügyben nem kívánok nyilatkozni – kezdi tanáros előadását.

Kijelenti: esetleges rendőri kapcsolatokról, telefonlehallgatásokról és pályázati döntéshozatalról nem árul el részleteket.

A bíró egyesével veszi végig a többi vádlotthoz fűződő kapcsolatait.

– Országgyűlési képviselőként, önkormányzati tagként, helyi pártelnökként rengeteg embert ismerek. Az egyik vádlottal egy budapesti szegfűbálon futottam össze.
Hosszú a sor. Volt titkára, az ügyben másodrendű Lados István jegyzetel. Földes úr, az egyik vádlott bebólint, huny pár percet.

Az elsőrendű vallomás altatja:

– Én egy mozgalom politikai vezetője voltam, ami formális és informális hatalom – darálja Zuschlag. – Azt jelenti, kit milyen politikai pályára segítettem, melyik megye milyen támogatást vagy kvótát kapott, ha épp Görögországba kellett utazni.

Aztán egy MSZP-közeli alapítványról szól, de a többi vádlott nem nagyon figyel. Néhányuk SMS küldözgetésével foglalja el magát, más a veszprémi gyilkosságról szóló bulvárcikket olvassa.

– A jogszabályok szerint szabályosan és törvényesen költhetők el jelentős pénzek úgy, hogy nem számítanak kampánykiadásnak – folytatja Zuschlag. – Ha választási időszakban egy párthoz közel álló egyesület kiad egy Szegfű vagy Narancs nevű újságot, amiben benne vannak a képviselőjelöltek, attól az még nem pártkiadvány.

Utazik a titkár

– Senkit nem kértem fiktív számlák kiállítására, és tíz százalékot sem fizettem ezekért. Való igaz, bekerültek ilyenek az elszámolásokba. Van olyan, amelyik hamisnak tekintendő, mert nem a kibocsátótól származik. Bár, ami rajta van, megvalósult – véli Zuschlag.

Lados felriad a mondatra, húzza a száját, rázza a fejét. Aztán hamarosan ő kerül sorra. Elhangzik, hogy a nyomozás során Zuschlag Romániába vitette volt titkárát. Lados vallomása szerint azért, mert ő „gyönge legény”, s félő volt, a végén még kitálal.

– A büntetőeljárás akkori szakaszában ezt a védekezési technika részének tekintettem. Elég zavarodott volt, úgy ítéltem meg, abban az idegállapotban jobb, ha nincs itthon – mondja a volt főnök.

Az akciót Zuschlag volt személyi edzője, a tizenegyedrendű vádlott, Győrfi Ludovik hajtotta végre.

– Lui tisztában volt vele, ha megkérem valamire, és nem teszek hozzá magyarázatot, akkor nincs hozzá magyarázat – jelenti ki Zuschlag.

Katonás.

A civilszervezeteket veszi sorra a bíró.

– A nevéből nem tudok rájönni, mivel foglalkozott mondjuk az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány.

– Szociális és karitatív rendezvényeket szervezett. Például teaosztást. Ha volt ötszázezer forint egy akcióra, rá lehetett fogni, hogy a Harmadik Évezred szervezi, anélkül hogy ehhez kuratóriumi döntés kellett volna.

– S az elnök milyen aktivitást fejtett ki? – tudakolja a bíró.

– Semmilyet. De nehéz meghatározni, mit értünk a semmi alatt. Valójában nem foglalkoztam vele, hogy ki mit csinált.

Világos.

– Itt van ez a hárommillió forintos közszolgáltatási szerződés. „Átfogó budapesti projekt megvalósítása a devianciamentes roma közösségért.” Mi lett ebből? – pörög tovább a bíró.

– Pontosan tudom, hova mentek a pénzek, de erről később beszélek.

– De nem a programra?

– Nyilvánvalóan nem.

Fodor bíró néhány lehallgatott telefonbeszélgetés hangnemét is firtatja.

– Nagyon haverkodós, konspirálós, ahogy egy kuratóriumi elnökkel beszél.

– Ilyen a természetem, egy politikus mindig kedves. Mindenkivel jó viszonyban vagyok, ahogy itt, a bv-intézetben is – szól, és rámosolyog az ügyésznőre.
Nevet a terem a rab mókamesteren. Lados fogja a fejét, aztán csóválja, majd újra fogja.

Zuschlag vall tovább. Megtudjuk: a vádban szereplő egyesületeknek két fajtája létezett. Némelyik valós programokat szervezett, és akadt, amelyiknek önálló tevékenysége nem volt, csupán FIB-rendezvények megvalósításához nyújtott finanszírozási hátteret.

A párt és a rock

– Négy alapítvány papíron létezett. Nyilvánvalóan civil egyesületek neve alatt többet, jobban lehetett pályázni, mint ha politikai ifjúsági szervezetek indultak volna.

– S a további öt szervezet?

– 2001 után rengeteg pályázattal a FIB programjainak megvalósítására használtuk őket. Úgy értem, bíró úr, hogy önálló tevékenységet is folytattak, amelyeket a szocialista párt nem tudott volna megvalósítani. Például a 2003-as rockfesztivált is a Modern Magyarországért Egyesület szervezte.

– A rockfesztivál MSZP-s program volt? – tudakozódik a bíró.

– Szabadidőprogram volt, ami nem a párt nevén futott. Az egyesületek sok esetben még tagsággal sem rendelkeztek.

– Ha sem pénz nem volt, sem tagság, hogyan működtek?

– Talán a működés nem jó kifejezés. Úgy helyesebb: ha nem voltak is mögöttük valós emberek, valós tevékenységet attól még végeztek. Értesítettem mindenkit, akit tudtam. Próbáltam szervezni, hogy minél több, a FIB-hez közel álló civilszervezet adjon be pályázatot. Igyekeztünk forrásokat felhajtani, mert tudtuk, úgyis lesznek programok, amelyeket finanszírozni kell.

Lettek.