Videó: szabályosan kirepült az artista a halálkerékből Hódmezővásárhelyen

A csodával határos módon megúszta a balesetet.

2023. október 2., 16:55

Szerző:

A Richter Flórián Cirkusz szombati előadása közben az artista 7 métermagasból kirepült a halálkerékből. A cirkusz tájékoztatása szerint El Salvador-i artistának kicsúszott a lába és megcsúszott. A baleset Hódmezőváráhelyen történt – írja az RTL: Richter Flórián, a Cirkusz sajtóreferense azt közölte, hogy az artista kisebb sérüléssekkel megúszta a balesetet és egy nap megfigyelés után kiengedettek a kórházból, és már készül visszatérni a porondra.

(Kiemelt képünkön: Richter Florian Cirkusz előadásán a halálkerék mutatvány. Fotó: Richter Florian Cirkusz Facebook oldala)

A magyar állatállomány védelme érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a Magyarországra szállított szarvasmarhák vizsgálatát, ugyanis Hollandiában, Németországban és Belgiumban is megjelent a kéknyelv-betegség, amely a kérődző állatokat támadja meg – közölte a Nébih a honlapján.

Az EUB 2020. decemberében megállapította, hogy a magyar menekültügyi szabályok több tekintetben összeegyeztethetetlenek az uniós joggal. Ha a kabinet nem lenne hajlandó kifizetni a megítélt bírságot, az összeget levonják az országnak járó uniós támogatásból – írja a Népszava.