Vicc: Orbán mégiscsak hazavitte zsákban az IMF-hitelt...?

Elutasította Orbán Viktor Fidesz-elnök Veres János volt pénzügyminiszterrel szemben benyújtott keresetét első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Bíróság hétfőn. A személyiségi jogi perben a felperes, Orbán Viktor azt sérelmezte, hogy Veres János 2008. december végén a Népszavának adott nyilatkozatában azt mondta: ki mint él, úgy ítél, ha Orbán Viktornak lehetősége lenne rá, biztosan ellopná a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapott pénzt. Veres János a Fidesz elnökének karácsonyi interjújára reagált, amelyben Orbán Viktor többek között arról beszélt, hogy az IMF-hitelkeretet az MSZP választási célokra fogja felhasználni. A felperesi kereset szerint a nyilatkozattal megvalósult a személyes becsület megsértése.

2009. július 6., 15:00

Orbán Viktor egymillió forint nem vagyon kártérítést követelt ezért az alperesektől. A másodrendű alperes a Népszava akkori, azóta megszűnt kiadója volt, amelynek - a kereset szerint - a felelőssége abban állt, hogy közzétette a nyilatkozatot.

Az ügyben eljáró bíró indokolásában azt mondta: véleménynyilvánításról és nem tényállításról van szó. "Nyilvánvalóan senki nem gondolhatott arra, hogy a szó szoros értelmében 16 vagy akár 1 milliárd eurót valaki zsákban hazavisz és saját céljára használ fel" - fogalmazott Pataki Árpád.

Közölte, kemény és szándékában is sértő véleményről van szó, de a politikai közszereplőknek még ezt is el kell tűrniük egymástól. A felperesnek szánt kritika nem magánemberi becsületét kívánta érinteni.

Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül van helye a fellebbezésnek – írta az MTI.