A nyár végére azért csak összehozott egy kis összeomlást a MÁV a Balatonnál

Pályahiba miatt hosszabb menetidőre kell számítani a dél-balatoni vasútvonalon – közölte a MÁV szombaton.

2024. augusztus 24., 14:01

Szerző:

A MÁV legfrissebb tájékoztatása szerint a hiba elhárítása az éjszakai órákig eltart, vasárnap hajnalig pótlóbuszos átszállásra kell számítani.

Korábban azt írták, hogy szombat déltől pályahiba miatt Szabadbattyán és Kiscséripuszta között áll a forgalom.

A vasúttársaság most azt közölte, hogy pótlóbuszok közlekednek Székesfehérvár és Lepsény között, a buszok folyamatosan indulnak.

Székesfehérvár és Lepsény között átszállással, kerülő útvonalon is lehet utazni: Székesfehérvár és Csajág között motorvonatok ingáznak, Csajág és Lepsény között pótlóbuszok járnak.

A Budapest-Nagykanizsa/Keszthely szakaszon minden vonat helyjegy váltása nélkül vehető igénybe.

A pályahiba elhárítása az éjszakai órákig eltart, a dél-balatoni vonalon hajnalig pótlóbuszos átszállásra, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra, jelentős késésekre, 1-2 órával hosszabb eljutási időre kell számítani – áll a közleményben.

Komlói vasútvonal: senki sem tervezi felszedni a síneket

Az elmúlt napokban nagy felháborodást keltett a komlói vasútvonal megszüntetése, holott erről szó sincs a helyi polgármester szerint.

Újabb fejezetéhez érkezett a komlói vasútvonal ügye. Polics József, Komló polgármestere ugyanis nem gondolta, hogy az előkészítő munka ekkora indulatokat fog kiváltani. A városvezető a komlói vasútvonal elbontása kapcsán az ATV Egyenes beszéd című műsorában kifejtette, sok félreérthető információ jelent meg a napokban a vasúti közlekedés átszervezése kapcsán. Szerinte a minisztérium elindított egy előkészítő folyamatot, és ezt teljesen "kicsavarta" a sajtó, úgy állították be, mintha meg akarnák szüntetni a 47-es vonalat, miközben ez nem igaz.

„Mecsekjánosi Komló belterülete, egy zsákvonalnak a végállomását áthelyeznénk Komló városán belül, nem a belvárosba, hanem egy olyan területre, ahova jelenleg is tömegközlekedéssel jutnak el az emberek”

– mondta a polgármester.

A városvezető egyébként elmondta, elégedett azzal, hogy elindult ez a folyamat. A városnak a 2021-ben is jóváhagyott gazdasági programjának része volt a vasútmentes belváros kialakítása, ezt egyhangúlag elfogadta a képviselő-testület. A polgármester szerint ez a város érdekét szolgálja.

Korábban megírtuk, hogy a 444 birtokába került a MÁV augusztus 13-án kelt dokumentuma, ami a komlói vasútvonal városon belüli szakaszának elbontási tervét tartalmazza. Az ágazati forrásokból származó dokumentum bevezetője szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) rendelte el a vasúti pálya és a hozzá tartozó létesítmények bontását, valamint a MÁV vagyongazdálkodásában lévő ingatlanok Komló városa részére történő átadását.

A rendelkezés alapján a nyílt vasúti pályát el kell bontani Mecsekjánosi és Komló között, valamint fel kell számolni Komló vasútállomás teljes vágányhálózatát is, ami összesen 7263,5 méternyi vágány felszedését jelenti. Ezen felül a peronokat és az útátjárókat is el kell bontani. A portál ezen a ponton megjegyezte: mivel a komlói vasútállomás a város központjában van, az ingatlanok átadásával nagyon értékes vagyontárgyakhoz juthat az önkormányzat.

Az ügyben megszólalt az Építési és Közlekedési Minisztérium is, akik szerint ők a Komló városát keresztülszelő vasúti pálya kiváltásának vizsgálatát és nem megszüntetését rendelték el. Szerintük a település vezetése azt kérte tőlük, hogy a település központján átvezető vasútvonal szükségességét vizsgálja felül, a vasúti területeket pedig adja át az önkormányzat részére. Így a város szempontjából lényeges, hogy megkezdődhetne a vasút által elfoglalt, kihasználatlan területek hasznosítása.

(Fotó: 168.hu)