A BKK folyamatosa fejleszti a BudapestGO alkalmazást, ezzel az újítással könnyebb lesz a tömegközlekedés Budapesten.
Télen sok országban kötelező előírás, hogy csak téli gumival lehet közlekedni az utakon. Nyárra nincs ilyen szabályt, azonban most kiderült, miért érdemes mégis nyári abroncsokat felszereltetni.
Az utóbbi időben igazán változékony volt az időjárás, a hétvégén újabb hidegfront várható, azonban lassan melegszik az idő.
Május 11-én korlátozásokra lehet számítani Budapesten, mutatjuk, mely szakaszokat érinti a lezárás.
Egy magassági hidegcsepp zavarja meg átmenetileg a napsütést, de hétvége nagy részén derült, kellemes időjárásra számíthatunk.
2010. március 18., 19:21
Még nem mindenütt fejeződött be a helyszíni szemle a déli órákra Siófokon, ahol négy romák lakta házat ért támadás éjjel. Senki nem sérült meg, s az anyagi kár sem számottevő. A lakók által Molotov-koktélként említett eszköz csak az egyik háznál gyulladt be. A szerencsének köszönhető, hogy csupán a ház utcafronton lévő fala égett meg kis mértékben.
2010. március 18., 18:03
Eddig csak az MDF követett el nagy hibát a választási kampányban a jelöltekről készített videóval és Bokros Lajos televíziós táncával - mondta az a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. Nagy Attila Tibor szerint az MSZP számára most Gyurcsány Ferenc jelent kockázatot.
2010. március 18., 15:48
Mátészalka adott otthont az Echo Televízió és a Magyar Hírlap Korrekt-túra elnevezésű közös estjének. A rendezvényen részt vett Széles Gábor, a Magyar Hírlap és az Echo Tv tulajdonosa, valamint Bayer Zsolt író, publicista, a Magyar Hírlap főmunkatársa, Fidesz alapítótag.
2010. március 18., 13:10
Király András, a Jobbik szóvivője az interneten elterjedt videók szerint nem a Biblia olvasgatásával tölti az idejét, hanem marihuána fogyasztásával és melegfelvonulásokon, ami nehezen illeszthető be a szélsőjobboldali párt drogellenes és homofób imidzsébe. A szóvivő a Stop.hu-nak elismerte a vádakat és közölte: "mindannyiunk életében vannak botlások". A szóvivő lemondott tisztségéről.
2010. március 18., 11:12
Rendkívül erőteljes kampányra és számos utcai akcióra kell számítani a kampányidőszak utolsó heteiben - mondta az Ágh Attila. A politológus hozzátette: bizonyos, hogy az MSZP és az MDF konkrét, a programjára vonatkozó kérdésekkel bombázza majd a Fideszt.
2010. március 18., 10:18
Belengetik a családi adózást, egyszerre utálják és szeretik a multikat, nem mernek a cigánykérdéshez nyúlni, az egészségügy meg úgy jó, ahogy van – Fidesz-program konkrétumok nélkül.
2010. március 18., 09:33
Szexuálterapeutát ajánl a Civilek a Szélsőjobb Ellen mozgalom szervezője azoknak a Jobbikosoknak, akik frusztráltan és agresszívan jelennek meg a nyilvánosság előtt. Alföldi Andrea szerint nácifikálódás zajlik le Magyarországon, az embereknek pedig szüksége van a radikális eszmékre. Lapunknak ugyanakkor azt mondta: létezik a radikalizmusnak baloldali fajtája is, amely a "józan ész fegyverét" vetné be a társadalmi-politikai problémák megoldására. Interjú.
2010. március 18., 07:19
Az értelmiség a közeledő hatalmi fordulat néma szemlélője. Törvényszerű-e a közügyektől való távolodás? Miért nem nyerhette meg a baloldal a nyolc évig tartó „hideg polgárháborút”? Miért fogadta el az interregnum feltételeit? Szilágyi Ákossal BUJÁK ATTILA folytatta a korábbi beszélgetést.
2010. március 18., 07:16
Az MDF óbudai szervezetének elnöke, Szegner László szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy az óbudai szervezet 15 tagja és maga, mint elnök, március 24-i hatállyal kilép a Magyar Demokrata Fórumból. Indoklásképpen Szegner László úgy fogalmaz: döntésük megalapozottságát visszaigazolták a választópolgárok az ajánlószelvények gyűjtése során és igazolni fogják a parlamenti választások szavazásánál is. Mint írja, Budapesten a választmány elnöksége hetente egymásnak ellentmondó állásfoglalásai miatt döntöttek úgy, hogy leváltják a régi fővárosi elnökséget, és új elnökséget választanak, amelyik "megkísérli Budapesten menteni a menthetőt".
2010. március 18., 06:21
A KDNP a rendszerváltás utáni 6 százalékos eredményét az ezredfordulóra teljesen elveszítette, szavazóival együtt. Ennek ellenére az is előfordulhat, hogy a mostani választások után 30 fős frakciót alakíthatnak, ami a rendszerváltás körüli mandátumszámnál tízzel több. Parlamenti helyek tekintetében tehát jól áll a párt, noha a szavazói "bázis" teljesen elporladt.
2010. március 18., 04:44
Hagyó Miklós a bizottság elnökének korábbi nyilatkozata miatt nem megy el a meghallgatásra
2010. március 17., 20:43
Az Összefogás Párt (ÖP) jóval több, mint 750 darab kopogtatócédulát gyűjtött össze miniszterelnök-jelöltjének, a 12. számú választókerület országgyűlési képviselő-jelöltjének, Szoboszlai Barnabásnak.
2010. március 17., 19:25
A szélesebb publikum Sas Tamás Szerelemtől sújtva című filmjében ismerte meg. Végzős főiskolásként játszott a feszült atmoszférájú moziban, csábítóját főiskolai osztályfőnöke, Máté Gábor alakította. Azóta több közönségfilmben is feladatot kapott, bár a mostani filmszemlén Sas újabb kamaradarabjában is láthattuk. Ami pedig színházi pályáját illeti: az idei évadtól a Vígszínház társulatához tartozik. Színi közvélekedés szerint a tág terű teátrumban végre helyére került. SZTANKAY ÁDÁM írása.
2010. március 17., 16:23
Bár nagyon vigyáztak arra, hogy utólag kevés dolog lehessen számon kérhető, ha az ember nagyon igyekszik, ki tud hámozni néhány fontos konkrétumot a Fidesz választási programjából a párt gazdasági elképzeléseiről. Ezeket igyekeztünk csokorba gyűjteni és realitásukat boncolgatni: ha hiányérzetünk van, nem mi tehetünk róla.
2010. március 17., 15:04
Az MDF miniszterelnök-jelöltje a csütörtökön megjelenő 168 Órában azt mondja, garantálni tudja az összes magyar választónak: nincs olyan megállapodás, amely szerint a Nemzetközi Valutaalap hajlandó lenne a hiánycél felpuhítására. Még a Fidesz kedvéért sem. A Bokros-csomag tizenötödik évfordulóján a névadót nemcsak a ma szükséges változtatások esélyeiről, hanem az MDF sorsáról is kérdezte KRUG EMÍLIA.
2010. március 17., 14:07
Ritkán kerül nyúlhús a magyar családok asztalára, holott a dietológusok csak ajánlhatnák: kémiai összetételének vizsgálatai szerint fehérjében nagyon gazdag, viszont zsírszegény. És a hazai nagyüzemi nyúltenyésztőkön még a legűdűzabb állatvédők sem találnak fogást...
2010. március 17., 12:51
Állítólag nem zajlott simán egy jobbikos fórum Kunhegyesen. Pofon is elhelyeződött egy arcon. A tettes beismer.
2010. március 17., 11:43
Egy 18 évvel ezelőtt meghalt férfinak címzett levelet március elején az újkígyósi polgármesteri hivatal. Kamatokkal együtt 150 forint (!) mezőőri járulék után küldtek fizetési felszólítást, noha a földet az elhunyt családja két évvel ezelőtt értékesítette. Némi oknyomozás után kiderült, a család is hibázott és feltehetően a hivatal sem állt feladata magaslatán. Arról nem beszélve, hogy az adminisztráció, az ügyintézés, a levél és a csekk együttes költsége meghaladja a behajtandó másfél száz forintot.