Szereti, ha szeretik

Károly nevű kutyája hat és fél éves. Károly kezdetben féltékeny volt Gusztos Péterre, az ifjú SZDSZ-es politikusra, de mára megszokta. Most viszont Janka miatt hektikus, akit pár napja fogadtak örökbe: fekete szuka, dog és vizsla nászából.

Kovács Patrícia elszánt állatvédő. Fél nyolc körül viszi le a kutyákat, aztán próba, egyebek. Asszonyi teendők, ahogy ideje engedi. De azt is odaadással. Házias társ. Szokták értékelni. Úgy fogalmaz: amióta felserdült, még nem volt egyedül. A magány más kérdés, ám egy ideje arról sincs szó. Lesz eljegyzés, hamarosan esküvő.

Löki a tutit, semmi gátlás. Humorral oldja meg, hogy nem robbannak aknák, vagy nem lesz éppen kínos csend itt-ott. Zubog a színészvér. Mint az egykori Máté Gábor-osztály múlt nyári előadásán Zsámbékon. Az volt a címe: Kovács Patrícia. Lényegében álmokról szólt.

Nagykamaszként metálban nyomta. Lejárt a súlyos levegőjű pesti Totalcarba, s hazafelé gyűlölte a 11-es busz Rózsadombra tartó utazóközönségét. Bár ott lakott maga is, irigylendő házban.

A zsámbéki nyári előadás megidézte egykori karácsonyait: a kisleány énekével kedveskedik a szüleinek, ám a beszeszelt apának hiába. Édesapával ez hétköznapokon is megesett, ami egy orvos esetében különösen kínos. Másfelől: a külvilág ezt nem érzékelte. Idegenforgalomban dolgozó édesanyja két gyerekkel nem engedhette meg magának azt, amit talán kellett volna. Kovács Patrícia szerint otthona „afféle babaház” volt. Némi asszociációval Ibsen Nórájára is lehet gondolni.

Kovács Patrícia a Kodály Zoltán Zenei Általános Iskolában tanult. Igen rosszul. Pedagógiai okból került be Botka Valéria énekkörébe. Kiderült: színészvére van. Elhívták az Operett gyerekstúdiójába. Tizennégy évesen egy amerikai–orosz filmben kapott feladatot. Az ifjú Anasztaszija Romanova néma szerepét adta a szentpétervári forgatáson. Bírta a forgatási luxust, mint később a metált.

Érettségi után az Új Színház stúdiójába került. A főiskolára csak negyedik kísérletre jutott be. Utolsó próbálkozása előtt két stúdióstársa ébresztette fel az álmodozásból. Eleddig csak annyit tudtak róla, amit ő mesélt magáról: Izraelben élt, perfekt beszél angolul, komoly balettművész. Konfabu-lált. A többiek elől rejtegette a rózsadombi valóságot. Társai szívós alapossággal derítették ki az igazságot. A szembesítés után magához tért, csak azt nem értette: miért nem közösítik ki. Azt mondták neki: mert tök jó fej, szerethető, csak hagyja már a sallangokat. Máig állítja: ha nincs ez az epizód, ő sincs már.

Így viszont: a többi jött, mint az expresszvonat.

Utolsó főiskolai próbálkozása előtt Ascher Tamás is azt javasolja: legyen önmaga. Édes, szőke baba. Eszenyi Enikő ifjonti repertoárjának tanulmányozását ajánlja. Kovács Patrícia a felvételin Anouilh Colombe-ját adja, s bekerül Horvai István és Máté Gábor osztályába.

De az élet, noha zakatol, tényleg bonyolult.

Kovács Patrícia a Kovács Patrícia című előadás múlt nyári próbáin tudta meg: az általa meghatározónak vélt közösség – Máté Gábor szerint – nem volt meghatározó Kovács Patrícia számára. Osztályfőnöke úgy látta, Patrícia bármelyik más osztályban végezhetett volna, szemben azokkal, akiknek meghatározta a sorsát Máté Gábor személye. Igaz ez még akkor is, ha Patrícia mindig is kikéri – ma már olykor csak gondolatban – Máté Gábor véleményét egy-egy döntése előtt. (Ezért nem láthatjuk a Heti hetesben, bár lett volna rá lehetőség. „Nem dolgod” – mondta volna Máté, ha kérdezte volna tőle.) Amúgy Máté Gábor színházi folyóiratban is „megrajzolta” a portréját, leszögezve: vígszínházi színésznő.

Fordítható ez polgárinak, klasszikusnak. Igazán akkor lesz kódolható, ha Kovács Patrícia neve mellé már gátlások nélkül odakanyarítható majd néhány jeles elődjének neve. Hasonlításképpen.

Kovács Patrícia Horvai Istvánt is meghatározó tanárának tartja. Idő előtt távozott tanítványai köréből, de nem nyomtalanul.

Akárhogy is: Patrícia alighanem már a 11-es buszon, Szentpéterváron vagy a Totalcarban is a körúti színház felé tartott. Ahová esténként ezerkétszáz néző is befér. Ahol már csak emiatt is nagy a tét. Ahol tágabb a tér, mint – mondjuk – az un-derground színjátszás belterjesebb világában. De ahol a minőség éppen úgy követelmény. Sőt, kísérletezni is lehet olykor.

Az sem titok: vígszínházi színésznőként a fotóshad kameráiba is önfeledtebben lehet belemosolyogni egy-egy mozipremier után. Dokumentáljuk: Szerelemtől sújtva, Sztornó, S. O. S. szerelem!, 9 és 1/2 randi, Presszó 10.

Végül is: ízlés kérdése az egész.

Elfogadó megjegyzés, nem pikírt.

Lehet amúgy: Kovács Patrícia csak szereti, ha szeretik. Jó sokan.

Egyébként ha valaki klasszikus színésznőnek titulálja, szerinte azt is le kéne szögezni: nőként is klasszikus. Pislog démonian. Aztán vigyorog, mint egy csitri. Elődöket idéz.

A Víg előtt volt azért egy-két fura kanyar.

Pályáját a Csizmadia Tibor vezette egri Gárdonyi Géza Színházban kezdte 2003-ban. A teátrum kínálata némileg a Vígéhez hasonlított. Kovács Patrícia főszerepek sorát formálta – egyebek mellett – a Tudós nőkben, a Három nővérben, az Éjjeli menedékhelyben. Kritikákban az ügyes és a kiváló között kalibrálták. Telket is vett Egerben, ám aztán elunta, hogy tudja előre, mit hoz a következő évad. Kis város, kis színház.

2007-ben jött el Egerből – filmfőszerep ígéretével. Álmai színésznője, állította a rendező, de végül külhoni lány kapta a feladatot. Patrícia mandinerből tudta meg a dolgot. A rendező félt jelezni: már másról álmodik.

Három évig szabadúszott. Játszott Miskolcon, Sopronban.

A Katona József Színházban várandós kolléganőt helyettesíteni ugrott be az Így él a világ című darabba. Oda már a főiskola után leszerződtették egy-két nem „vígszínházi típusú” osztálytársát. Maga azt hitte: ő nem elég különleges a Katonához. Ám kiderült: nemcsak a Katonában, a Radnótiban is van számára feladat. Akkor hívják a színház Riviéra című produkciójába, amikor az egyik társulati tag szülés előtt áll.

Patrícia a Radnótiba szívesen szerződött volna. Kis színház, de nagy híre van. Rengetegen szeretik. Ám csak vendégként újrázhatott. Az Asztalizene Delfinje azért máig egyik kedvence.

Jöttek közben újabb filmszerepek, és egy banknak is reklámarca lett. Utóbbiért kapott hideget-meleget. Akkoriban privát életében még őstehetségű színházi párja tartotta benne a lelket. Amennyire az őstehetségek széles amplitudójú érzelemvilága engedte. Lényeg a lényeg: két éve még inkább felgyorsultak a dolgok. Kovács Patrícia állatvédő szervezet rendezvényén találkozott Gusztos Péterrel. Rájöttek: sok köztük a hasonlóság. Igaz, Gusztost többen felismerik az utcán, de amit ő kap a közönségtől, abból a színésznő nem kérne. Ez mindegy is: nyugodtan alszanak, a többi nem számít.

Mindeközben teherbe esett a Vígszínház Figarójának egyik szereplője, Eszenyi Enikő pedig beugrásra kérte Kovács Patríciát. Aztán azt mondta: olyan vígszínházas színésznő.

Kovács Patrícia pedig azt mondja: még „leng a kalapja” a körúti színház fogasán, még szokja a helyet, de érzi a „szellemeket” a folyosókon.

Tavaly – úgy évtizednyi csend után – édesapjával is megtalálta a hangot. Kellett ehhez egy majdnem tragédia, de fő, hogy túl lett élve. Mondhatni: mindenki tudatára ébredt, helyükre kerültek a dolgok. Ettől aztán olyan az egész, mint egy álom.

Előbb-utóbb meg majd Kovács Patrícia szerepeibe is beugrik valaki. Aztán visszatér persze a színpadra. Tíz év múlva talán eljátssza Nórát. Álom az álomban.