"Nem vagyok meleg": lemondott a jobbikos szóvivő!

Király András, a Jobbik szóvivője az interneten elterjedt videók szerint nem a Biblia olvasgatásával tölti az idejét, hanem marihuána fogyasztásával és melegfelvonulásokon, ami nehezen illeszthető be a szélsőjobboldali párt drogellenes és homofób imidzsébe. A szóvivő a Stop.hu-nak elismerte a vádakat és közölte: "mindannyiunk életében vannak botlások". A szóvivő lemondott tisztségéről.

2010. március 18., 13:10

Király András, a Jobbik szóvivője

a párt honlapján közölt önéletrajza szerint átlagos jobboldali fiatal. ”Az esti közös imádságok, Biblia-olvasások, a közös szentmisék, családi programok, közös élmények, a családon belüli szeretet, összefogás, ragaszkodás ébresztettek rá: életem legmeghatározóbb dolga a családom“ - írja.

A katolicizmus neveltetésének fontos része, gimnáziumba a piaristákhoz járt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója. Hivatalos önéletrajzában utazásai közül a csíksomlyói zarándoklatokat és erdélyi túráit emeli ki.

A

Képviselő funky című blogazonban lerántotta a leplet a szóvivőről. Kiderült: létezik egy másfajta Király András is. Nyilvánosan elérhető fényképei és videói alapján egy művelt, környezettudatos, a jó bort és a jó marihuánát is kedvelő, toleráns fiatalember arcéle rajzolódik ki.



Míg pártja szimpatizánsai egy melegfelvonulás láttán a husángokhoz és a tojásosdobozhoz nyúlnak, Király inkább

elvegyül a transzvesztiták színes forgatagában, önfeledten ölelkezik bőrtangás fekete férfiakkal és hidrogénszőke fiúkkal - írja a Képviselő funky.

A felvételek 2008-ban, a kanadai Meleg Büszkeség Napján készültek. Király a blog telefonos megkeresésére elismerte, hogy részt vett a felvonuláson, később előadást is tartott ”a kanadai devianciáról“, azaz kvázi kutatási céllal járt ott. "Nem vagyok meleg" - tette hozzá.

Király azt sem tagadta, hogy marihuánát szívott. ”Persze, mindenki átesik ezen“ - mondta. A Picasa nyilvános képgyűjtő oldalon látható, ahogy egy barátjával a shotgun néven ismert haladó technikával fogyaszt füvet.

Egy másik képgalériában az is látható, ahogy két, feltűnően csinos fiatal lánnyal pipából fogyaszt kenderszármazékot.



A YouTube videómegosztóra pedig görögországi utazásáról kerültek fel videók. Az egyiken kiterjedt történelmi ismereteiről tesz tanúbizonyságot, amikor Theszaloniki központjában ”Helota, geci!“ felkiáltással üdvözli a munkásokat. Egy másik videón arról elmélkedik, hogy a görög bor szar - veszélyes dolog ilyet mondani borról, a magyar bíróság első fokon főszerkesztőnket ezért elítélte.

A harmadik videón Király egy szemetelő görög nyugdíjast próbál

megrendszabályozni, környezettudatosságáról is bizonyságot adva. A videókat Király a blog megkeresésére "stand up comedy"-ként jellemezte.



Király András hivatalos válaszát későbbre ígérte. A

STOPnak azt mondta, még nem látta a képeket és a videókat, és amíg nem nézi meg, addig nem is nyilatkozik róluk. Király András a honlap ismételt megkeresésére elismerte, hogy részt vett a melegfelvonuláson, majd előadást tartott "a kanadai devianciáról". Nem tagadta emellett azt sem, hogy marihuánát szívott. "Mindannyiunk életében vannak botlások. Ki az a fiatal, aki nem nyúlt ilyen dolgokhoz? Mindenkinek, vagyis legtöbbünknek vannak ilyenek az életében. Azért vagyunk rosszabb helyzetben, mert a mai dolgokat mindenki meg tudja örökíteni. De amíg nem egyeztettem a pártvezetéssel, addig nem nyilatkozhatok. Ez a személyes véleményem, amit leír, aztán kapok a fejemre" - mondta el.



A szóvivő nemrég közleményt adott ki, amelyben ezt írta: "A több évvel ezelőtti fényképek közzététele miatt – melyek médiumokhoz történt eljuttatása és ferdített valóságtartalma rosszindulatú irigységből fakad, s melyekről eddig a pártnak nem volt tudomása – felelőtlen tetteimet vállalva, személyes elhatározásból úgy döntöttem, lemondok szóvivői tisztségemről. Az új erő választási győzelme és a valódi rendszerváltás érdekében nem kockáztathatom, hogy a Jobbikot további övön aluli és aljas támadások érjék rajtam keresztül" - tudatta közleményben a férfi.