Vádat emeltek Horváth Csaba, Molnár Zsolt és Tóth Csaba ellen a zuglói parkolási ügyben

A zuglói parkolás régóta téma a közéletben, most jutott el vádemelési szakaszba az ügy.

2024. augusztus 22., 11:11

Szerző:

Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat az újbudai és a zuglói parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben hét ember, köztük Horváth Csaba zuglói polgármester, Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő, Baja Ferenc volt miniszter és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a vádirat Zuglót érintő részének lényege szerint 2016-ban a kerületben bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére közbeszerzési eljárásokat folytattak le.

„Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés tagjaként, és Tóth Csaba, a kerület akkori országgyűlési képviselője, a feladat elvégzésére előre kiválasztott egy gazdasági társaságot. Azért, hogy az érintett cég nyerje el a pályázatot, a két politikus befolyásuk érvényesítését ajánlotta a cég képviselőinek. A politikusok közreműködésükért a pályázat elnyerését követően, 2017 és 2019 között havi rendszerességgel 10-15 millió forintot kaptak" 

– írták.

Hozzátették: 2017-ben egy helyi politikus is megkereste a céget azzal, hogy nem fogja politikai befolyását a parkolási szerződés ellenében érvényesíteni, amiért cserébe több alkalommal 2-3 millió forintot vett át. A cég a vesztegetésre szánt készpénzt fiktív számlák beállításával, illetve befogadásával teremtette elő – jegyezték meg.

Nemcsak a zuglói parkolással van gond

A Központi Nyomozó Főügyészség tudatta azt is, a vádirat szerint Újbudán - a közbeszerzés elnyerését követően – ugyanez a társaság üzemeltette 2017 és 2020 között a fizetős parkolási rendszert. A szerződéses jogviszony gördülékeny működése és a jóváhagyásra kerülő teljesítésigazolások problémamentes kiállítása érdekében a cég havi 4 millió forintot fizetett a Polgármesteri Hivatal egyik vezetőjének – írták.

Hozzátették: a gazdasági társaság képviseletében eljáró személy érdekeltségébe tartozó másik cég 2019-ben informatikai szolgáltatásokra irányuló keretszerződést kötött a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt.-vel.

A vádirat szerint Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő a cég tendernyertességének esetére 30 millió forintot kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását - a korábban betöltött pozícióiból és a meglévő politikai kapcsolataiból eredően meglévő befolyásának érvényesítésével - ne akadályozza. Később Baja Ferenc "egy állított szerződéses probléma elhárításáért további 7 millió forintot vett át, ezt követően további havi 2-3 millió forintot kért közbenjárásáért" – írta a főügyészség.

Hozzátették: a vádirat szerint az erről a korrupciós megállapodásról értesülő Molnár Zsolt országgyűlési képviselő befolyására hivatkozással szintén részesedést akart az ügyletből, ezért Baja Ferenc az ő részére a szerződés meg nem támadásáért 40 millió forintot kért, amit a képviselőnek kifizettek.
A Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a megnevezett politikusokat végrehajtandó szabadságvesztésre, tízmillió forintot meghaladó pénzbüntetésre, továbbá rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Az Országgyűlés már áprilisban felfüggesztette Molnár Zsolt mentelmi jogát.  A vád szerint Molnár Zsolt 40 millió forint kenőpénzt vett át. A rendelkezésre álló adatok szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyein teljesítendő informatikai üzemeltetés és fejlesztés szolgáltatásra. A közbeszerzési eljárásra egy kft tett ajánlatot. Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött. A volt miniszter a kft tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – politikai befolyásának érvényesítésével – ne akadályozza.

(Kiemelt kép: Parkolóóra Zuglóban, forrás: várnailaszloblo.hu)