Meghallgatták Karácsonyt a zuglói parkolási maffia ügyében

Zugló korábbi polgármestereként adott számot Karácsony Gergely fővárosi közgyűlésnek a parkolási ügyekről.

2022. július 6., 12:59

Szerző:

A fővárosi közgyűlés először hallgatta meg Karácsony Gergely főpolgármestert, Zugló volt polgármesterét a zuglói parkolási ügyben – írja a Telex. Karácsonyt, akit korábbi zuglói polgármesteri minőségében hívták meg az ülésre, hangsúlyozta, hogy bár a 2016-ban megkötött szerződések közül az automaták beszerzése is „felvetett bizonyos kérdéseket”, mégsem az, hanem a parkolás üzemeltetése volt „kevésbé összhangban a közérdekkel”.

Az automatabeszerzésekről elmondta, hogy az eredeti három pályázóból végül csak kettő tett ajánlatot, de a bírálóbizottság Karácsony számára meglepő módon az olcsóbb ajánlat elutasítását javasolta. Karácsony a kizárásról szóló szavazáson tartózkodott, de a képviselő-testület megszavazta azt. 

Arról, hogy miért nem vétózott ekkor zuglói polgármesterként, Karácsony úgy vélekedett:

azért nem tette, mert lett volna jogorvoslati lehetőség, és egészen az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy a kizárt ajánlattevő élni is fog ezzel a lehetőséggel, de az utolsó pillanatban mégsem tették meg ezt.

Hogy miért nem élt a jogorvoslattal a kizárt ajánlattevő, arról nem akart feltételezésekbe bocsátkozni a főpolgármester, de állítása szerint ezután polgármesterként már csak egyetlen döntést hozhatott meg: elfogadta az egyetlen érvényes ajánlatot.

Zugló egykori polgármestere úgy fogalmazott: „voltak vitái” arról, hogy az önkormányzat vagy egy külső cég végezze az üzemeltetést, de végül megállapodtak abban, hogy egy „viszonylag rövid időre”, 2 plusz 2 évre írnak ki közbeszerzést erre a feladatra. miután az első két év alatt egyértelművé vált, hogy az önkormányzat jóval olcsóbban tudná működtetni a parkolást, kialakult egy politikai vita, végül több határozatképtelen ülés után, „sokat vajúdva” született meg 2019 májusában az a döntés, hogy az önkormányzat visszaveszi a parkolásüzemeltetési feladatokat.

„Nagyságrendleg tudom mondani a számokat: nagyjából feleannyiért tudtuk üzemeltetni a zuglói parkolást mint amennyibe a vállalkozó bevonásával került” 

– közölte.

A meghallgatáson arról is beszélt, hogy tudomása szerint jelenleg nincs olyan fővárosi kerület, ahol a parkolás üzemeltetését külső cég végezné.

(Kiemelt kép: Karácsony Gergely. Fotó: Adrián Zoltán/168)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.