Ujhelyi István: a magyarok érdeke győzött, nem a kormány

A magyar emberek érdeke és az európai uniós szabályok győztek az Orbán-rendszer felett – mondta Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója szerdai online sajtótájékoztatóján.

2022. november 30., 16:11

Szerző:

Ujhelyi István kifejtette: történelmi jelentőségű döntés született az Európai Unió és a magyarok szempontjából. „Orbánéknak hivatalos papírja van arról, hogy bűnöztek, sarokba hajították a demokrácia, a jogállami működés, az európai értékek minden szabályát, és visszaéltek az európai uniós forrásokkal az elmúlt 12 évben” – fogalmazott.

Úgy vélte, ezért született a szerdai döntés, és „Orbán Viktor tehertétellé vált nekünk, magyaroknak, hiszen a megállapodást ő akadályozza”.

Közölte: a miniszterei, a kollégái mindent megpróbáltak, olyan javaslatokat fogalmaztak meg, amelyeket az Európai Bizottság először elfogadott, de aztán látták, hogy „otthon már a parlamenti többség és Orbán Viktor kormánya ezeket felvizezte”.

Ujhelyi István szerint a Fidesznek el kell döntenie, hogy Orbán Viktorral folytatja vagy nélküle. Bármely más európai demokráciában egy ilyen döntés után a miniszterelnök távozik a pozíciójából, „Orbán Viktor a gátja” ugyanis annak, hogy a megállapodás és ezáltal az európai uniós források Magyarországra érkezése minél hamarabb megtörténhessen – mondta.

Kiemelte: „nekünk az az érdekünk, hogy megérkezzenek a források”. De fontos, hogy ezeket az európai uniós támogatásokat ne "Orbánék oligarchái", hanem a magyar társadalom érdekében használja fel Magyarország – közölte.
Úgy látja, az, hogy megérkeznek-e a források, kizárólag Orbán Viktorék, a kormányzat felelőssége.

Megjegyezte: örül annak, hogy olyan döntés született, amelyben „végérvényesen nem veszítjük el az európai forrásainkat”.

(Kiemelt kép forrása: Ujhelyi István, Facebook)

2024. október 28., 13:27

Frissítette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az ivóvízminőségről szóló összeállítását, több telpülésen kifogásolható az ivóvíz minősége.