Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2011. április 10., 17:47
Schöpflin György európai parlamenti képviselő az alkotmánybíróság hatásköréről azt mondta, a költségvetés például egy olyan terület, ahol a mindenkori, demokratikusan megválasztott kormány bármi mást felülír.
2011. április 10., 16:48
A bírák a saját függetlenségüket, az LMP az adatvédelmi biztos hivatalát félti az új alkotmánytól. Ha a jelenlegi állapotában fogadják el az alaptörvényt, az gyakorlatilag lefejezi a bírói kart, ugyanakkor megszűnik adatvédelmi biztos független közjogi intézménye. Pedig az ombudsman az információszabadság garanciája, másfelől pedig az elmúlt bő másfél évtizedben ellátta az állami titokfelügyeleti jogkört is.
2011. április 10., 15:51
A közoktatás átalakításának néhány ismertté vált részlete komoly vitát váltott ki már most. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a félreértéseket próbálta meg tisztázni a Vasárnapi újság műsorában.
2011. április 10., 13:20
Homokvihar tombolt országszerte - A gomolygó por miatt lezárták az 1-es főutat
2011. április 10., 11:52
Az új médiatörvényről, a sajtószabadságra leselkedő esetleges veszélyekről vitatkoztak azon a péntek délutáni budapesti pódiumbeszélgetésen, melyet a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara jegyzett, s amely a Nagyító alatt a megújulás éve – a II. Orbán-kormány első évének megítélése című, kétnapos konferencia utolsó felvonása volt.
2011. április 10., 11:28
Harrach: rá kell jönniük a modern rabszolgatartóknak is - Még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatáról - mondta Harrach Péter szombaton, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és az Osztrák Szociáldemokrata Párt képviselőjével Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
2011. április 10., 08:55
Császy: az ügyészt inspirálták, hogy Gyurcsányról kérdezzen - Senki nem gonosz, ha pszichikai nyomásra átértékeli emlékeit.
2011. április 10., 07:52
Az MSZP levélben kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új alkotmányt és a megszorításokat tartalmazó törvényeket. Török Zsolt, a párt szóvivője szombati sajtótájékoztatója után bedobta egy postaládába a levelet, amelynek feladójához azt írták, "Az emberek".
2011. április 10., 06:37
A Dunakeszi tőzeglápot védő zöldek újra riadót fújtak: pár napja veszélyes vegyi anyagot tartalmazó hordók jelentek meg néhány méterre a nagyobbik láptó partjától. Az egyik hordóból most elkezdett kifolyni a szénhidrogén származék, amely az esővízzel bemosódva, vagy közvetlenül is bekerülhet a láp vizébe.
2011. április 10., 04:51
Vasárnapra virradóra keleten gyengén felhős, másutt többnyire derült égboltra ébredhetünk. Az északi-északnyugati szelet északon még élénk lökések kísérhetik. 0 és 6°C között várhatóak a minimumok, de északkeleten fagypont alá is süllyedhet a hőmérők higanyszála, többfelé várható talajmenti fagy.
2011. április 9., 21:25
Kolláth György alkotmányjogász, ügyvéd a lehető legnegatívabb kifejezésekkel illette a készülő alkotmányt a Politológushallgatók Országos Egyesülete pénteki budapesti pódiumbeszélgetésén.
2011. április 9., 20:21
A Süddeutsche Zeitung április 8-i számában hosszú interjút közölnek Schiff Andrással, aki újra hangot ad aggodalmainak a magyarországi politikai helyzettel kapcsolatban. Szerinte Orbán veszélyes, Berlusconi hozzá képest egy vicc.
2011. április 9., 20:05
Egyelőre nem egyesül a József Attila ÁMK általános iskola és az Illyés Gyula Gimnázium Dombóváron.
2011. április 9., 19:53
Lényegében a teljes magyar bírói kar levelet intézett a jogalkotókhoz: komolyan aggódnak a nyugdíjkorhatáruk leszállításának terve miatt. Ez szerintük lehetetlen helyzetbe hozná a bíróságokat, ezért lobbizni kezdtek az alkotmánytervezet ezirányú módosítása ellen.
2011. április 9., 18:40
Értelmesebb célokra is lehetne fordítani az adófizetők pénzét, mint autógyárak támogatására - állapította meg a Levegő Munkacsoport és a Magyar Természetvédők Szövetsége annak kapcsán, hogy a magyar kormány jelentős összeggel járul hozzá az Audi és az Opel beruházásaihoz. A kormány bejelentése szerint a két cég összesen 16,7 milliárd forint állami támogatást kap, azonban egyéb tételekkel együtt az összeg jóval nagyobbra rúg. Az Audi által vásárolt telek fejlesztésére a kormány 4,2 milliárd forintot fordít, és még nem közismert az adókedvezmények mértéke, amelyek az ilyen jellegű nagyberuházások esetén immár szokványosnak számítanak Magyarországon. Emellett a kormány európai védelem alatt álló természetvédelmi területeket is átminősíttetett a beruházások érdekében.
2011. április 9., 17:42
Fejvesztve menekülnének Magyarországról azok a külföldi turisták, akiket balszerencséjük durva, rugalmatlan és cseppet sem segítőkész BKV-ellenőrök karmai közé vezetett – írja a Blikk.
2011. április 9., 16:47
Az MSZP levélben kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új alkotmányt és „azokat a megszorító csomagokat tartalmazó törvényeket, amelyek arra vonatkoznak, hogy az emberek még rosszabbul éljenek” - mondta szombati, budapesti sajtótájékoztatóján Török Zsolt. Az MSZP szóvivője, aki Sass Szabolccsal, a Societas elnökével közösen, a szakszervezeti demonstráció színhelye melletti postánál tartotta sajtótájékoztatóját, egy, a Nemzeti Konzultáció során kiküldött kérdőívet dobott be a postaládába, amelynek borítékjára a feladóhoz „Az emberek”-et írták.
2011. április 9., 15:41
Európai szinten a magyar orvosok dolgoznak a legtöbbet, mégis ők keresnek a legkevesebbet, így teljesen érthető, ha elhagyják az országot – mondta Claude Wetzel, az Európai Orvos-szakszervezetek szövetségének (FEMS) elnöke szombaton Budapesten, a Magyar Orvosok Szövetsége által meghirdetett demonstráció előtt tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. Az elnök rámutatott, hogy a rossz munkakörülmények is problémát jelentenek, de tény hogy Magyarországon az orvosok és a nővérek is rosszul vannak fizetve. Egy magyar szakorvos ugyanis 12 évnyi tanulás után kevesebbet keres, mint egy átlagpolgár – emelte ki.