Tudósaink védelmében

A Magyar Nemzet a január 8-i számában Félmilliárdot kutattak el Hellerék címmel közölt cikket. A napilap – a „birtokába került dokumentumok” alapján – azt írta: „Morálisan és jogilag is megkérdőjelezhető módon jutott hozzá csaknem félmilliárd forinthoz a Gyurcsány-kormány idején az a liberális filozófusi kör, amely szinte naponta állítja erkölcsi pellengérre a konzervatív oldal szereplőit. A társaság tagja Radnóti Sándor, Heller Ágnes, Vajda Mihály, Gábor György és Geréby György is.”

A lap arra hivatkozott, hogy 2004–2005-ben a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program pályázatán sorra nyertek több tízmilliós összeget az említett filozófusok. A cikk megemlítette azt is: e pályázatot Magyar Bálint „hozta létre” és felügyelte oktatási miniszterként.

A napilap másik írásában – szintén január 8-án – úgy fogalmazott: „Mégis milyen erkölcsi alapról oktatnak minket demokráciáról, európaiságról, értékekről a tolerancia felkent papjai, akikről most kiderült: otthon vannak a Hagyó-féle való világban is.”

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos e cikkek megjelenésének napján máris sajtótájékoztatót tartott, s bejelentette, a „gyanús pályázatok” kapcsán feljelentést tett. A Magyar Nemzet vádjaihoz azonnal csatlakozott a jobboldali társmédia, a Magyar Hírlap, a Magyar Fórum, a Heti Válasz, a Hír TV.

Különös jelentőségűnek tetszett, hogy a „filozófusügyben” megszólalt az MTA elnöke, Pálinkás József is. Az MTV Ma reggel című műsorában – egyebek mellett – azt mondta: „Az egész pályázati rendszert hazugnak tartom, amennyiben átláthatatlan dzsungel, és mindenki megtalálja benne a kiskapukat ahhoz, hogy jelentős összegekhez jusson.”

Az Akadémia irányítója a riporter kérdésére hozzáfűzte: „Képzelje el azt a biológust vagy orvoskutatót, aki szembesül azzal, hogy abból az alapból, amelyből technológiai fejlesztést kellett volna finanszírozni, filozófiai, esztétikai tanulmányokra megy el a pénz.”

De voltaképpen milyen pályázatokról van szó, amelyek kapcsán kormányzati elszámoltatási és sajtóhadjárat indult a liberális tudósok ellen? Valóban Magyar Bálint az, aki kitalálta a „gyanús pályázatot”, a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programot?

Nézzük a tényeket, amelyekről eddig nem esett szó.

Nyilvánosan hozzáférhető adatokból kiderül: a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program (NKFP) elindításáról valójában Orbán Viktor első kormánya döntött 2000 augusztusában – a kabinet által felkért Tudományos Tanácsadó Testület javaslatára. E tudósgrémium elnöke történetesen éppen Pálinkás József volt, az Oktatási Minisztérium akkori politikai államtitkára. Nem sokkal később – már oktatási miniszterként – ő lett az NKFP Programirányító Testületének elnöke is. Azaz: felügyeleti jogot kapott a kutatásokra fordítható közpénzek fölött.

Pálinkás akkoriban így nyilatkozott az NKFP-ről: „Ez teljesen új színfolt a hazai palettán, amelynek a filozófiája is új utat követ a kormányzati tudománypolitikában. Ez a program együtt gondolkodásra, együttműködésre készteti az alapkutatást művelő költségvetési kutatóhelyeket, egyetemeket, MTA-intézeteket.” Mondta azt is: a pályázatok nyertesei a legkiválóbb hazai tudósok lehetnek.

Pálinkás az akkori nyilatkozatában kiemelte a pályázat 5. alprogramját, amelynek címe „A nemzeti örökség és a jelenkori társadalmi kihívások kutatása” volt. Ezt miért tartjuk fontosnak megemlíteni? Mert a mostani, a filozófusokat érintő támadások egyik „vádpontja” az is: ezzel az alprogrammal külön nekik „kedvezett” Magyar Bálint, s ők lobbiztak azért, hogy a kutatás-fejlesztési támogatásokból társadalomtudományokra is jusson.

Mindezeket figyelembe véve furcsa, miért minősítette „hazugnak” e pályázati struktúrát Pálinkás József, hiszen ő hozta létre. Sőt: amikor 2002-ben átadta az oktatási tárcát az új miniszternek, Magyar Bálintnak, sajtótájékoztatón kérte tőle, folytassa az NKFP-t. Megjegyezte azt is: személyes sikerének érzi e program működését.

Mindenesetre mi utánajártunk – nem volt nehéz, mivel ezek az adatok is nyilvánosak, bárki számára hozzáférhetők az interneten –, kik kaptak „Pálinkás idejében” támogatást az NKFP 5. alprogramjában.

Megnéztük azt is: vajon igaz-e, hogy 2004-ben – miként a jobboldali sajtó hangoztatta – csupán egy „bizonyos szellemi kör” részesült a pályázati pénzből.

Azt azonban fontosnak tartjuk előrebocsátani: egyetlen nyertes tudós pályaművét sem kérdőjelezzük meg. Akkor sem, ha közülük többen is a jobboldali, konzervatív szellemi és politikai körökhöz tartoznak. Semmiféle „ítélethez” nincs jogunk. Biztosak vagyunk abban: méltán nyertek támogatást a hazai tudósvilág kutatói.

Rátérve a 2001-es NKFP-pályázatokra: ezen nyert – többek között – Granasztói György történész 96 millió forintot. Lényeges: a pályázat projektvezetőként tünteti föl őt. (Ahogyan a későbbi, 2004–2005-ös pályázatok is a most megvádolt liberális filozófusokat. Vagyis: a közpénzt sosem a pályázó személy kapta, hanem a mögötte álló kutatóintézet, egyetem, illetve kutatócsoport.)

Granasztói professzor lapunk kérdésére írásban megerősítette: a támogatást nem ő kapta személyesen, hanem az általa vezetett Teleki László Intézet, amelynek mintegy húsz tudományos munkatársa volt – két kutatóközpontban. Kutatásuk három évig tartott, több könyv, számos konferencia és tanulmány kísérte a munkát. A professzor – miként írta nekünk – nem vett részt a kutatásokban, viszont ő irányította őket, s övé volt a vezetői felelősség. „Pénzt nem vettem fel a 96 milliós projekt költségvetéséből” – tette hozzá a történész. Aki amúgy tagja a jobboldali tudósok Professzorok Batthyány Körének, s 2000-től egy ideig elnökölte a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületet.

Görömbei András szintén tagja a jobboldali tudóskörnek. Az irodalomtörténész, a magyar népi irodalom jeles kutatója 2001-ben 31,8 millió forintot nyert az NKFP pályázatán. Lapunk kérdésére ismertette: „Én csak vezetője voltam egy több egyetemről szervezett konzorciumi kutatócsoportnak, amelyet én szerveztem társadalmi munkában. A kutatásban legalább tizenöten vettünk részt. A munka négy évig tartott.” A professzor különben azért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a pályázati programban, mert „olyan átfogó kutatási célkitűzésük volt, amelyet csak együttműködő közösség érhetett el”.

Az akkori pályázaton támogatást kapott még – mások mellett – Fricz Tamás (41 millió forintot), Csépe Valéria (47,2 millió forintot) is. A politológus a XXI. Század Intézet, a pszichológusprofesszor asszony pedig – aki jelenleg az MTA főtitkárhelyettesének, Pálinkás Józsefnek a „jobbkeze” – az Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetének projektvezetőjeként.

De Botos Katalin közgazdász is – aki ugyancsak tagja a Professzorok Batthyány Körének – ezen a pályázaton nyert 33,4 millió forintot: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatásvezetőjeként. Miért is kérdőjeleznénk meg, miként illeszkedtek a „nemzeti örökség és társadalmi kihívások” alprogramjába akár pszichológiai, akár közgazdasági kutatások? Pálinkás József, az NKFP akkori Programirányítójának elnöke minden bizonnyal jogosan és méltán járult hozzá támogatással e tudósok munkájához.

Kósa László művelődéstörténész – aki amúgy szakértője volt az akkori kormány Tudományos Tanácsadó Testületének, amely e pályázati szisztémát kezdeményezte – úgyszintén támogatáshoz jutott 2001-ben: 89,4 millió forintot nyert. Nem mellesleg: a professzor később is sikerrel pályázott az NKFP forrására. Konkrétan 2004-ben, már „Magyar Bálint idején” kapott 52,2 millió forintot. De ebben az esetben sem személy szerint ő, hanem a kutatást támogató intézet, az ELTE.

Kósa professzor – ahogyan arról lapunkat tájékoztatta – részt vett a kutatásokban, s vele együtt számos kiváló munkatársa, jórészt tanítványai. Hozzátette: mindkét kutatás konzorcium formájában valósult meg.

Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész a 2002-es NKFP-pályázaton ért el sikert: 75 millió forintot nyert. De – mint arról a professzor munkatársa, a pályázatukat intéző Józan Ildikó informálta a 168 Órát – a négy évig tartó program és a teljes kutatócsapat kapta a támogatást, nem Szegedy-Maszák Mihály. „Tudomásom szerint az NKFP egyéni támogatást nem is adott” – jegyezte meg Józan Ildikó.

Félreértés ne essék: nem állítjuk, hogy az első Orbán-kormány idején csakis jobboldali tudósokat favorizáltak e kutatói pályázatokon. Például a Pléh Csaba vezette konzorcium 98 millió forintot kapott. A pszichológusprofesszor pályázatukról részletes anyagot juttatott el hozzánk. De a nyertesek között volt akkoriban Hankiss Elemér, Glatz Ferenc, Inotai András, sőt, a kimondottan baloldali Politikatörténeti Intézet igazgatója, Földes György is.

A Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programon belül minden egyes kutatási területet – az élettudományoktól a társadalomtudományokig – egy-egy programtanács vezetett. Elnöküket az oktatási miniszter jelölte. A társadalomtudósokat érintő és a jobboldali média által megkérdőjelezett 5. alprogram – „A nemzeti örökség és a jelenkori társadalmi kihívások kutatása” – szakmai vezetője 2000 és 2002 között Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész volt. Ez a tény személyes önéletrajzában is fellelhető.

Csakhogy a professzor 2001-ben szintén támogatáshoz jutott – konkrétan: az ELTE projektvezetőjeként 82,9 millió forinthoz – az NKFP szóban forgó pályázati keretéből. Vagyis abból, amit szakmailag ő felügyelt Pálinkás megbízásából, aki – ezek szerint – ezt nem találta összeférhetetlennek. Másfelől: Kulcsár Szabó professzor és csapatának kutatásait 2004-ben is támogatta az NKFP 88,2 millió forinttal. Tudjuk: akkor már Magyar Bálint volt az oktatási miniszter.

Kulcsár Szabó Ernő – aki szintén tagja a Professzorok Batthyány Körének – lapunknak arról nyilatkozott: „minthogy ilyen támogatást csak kutatócsoport nyerhet”, ez az ő esetükben is így történt. Nagyjából hetvenen vettek részt a munkában, amelyet ő vezetett. A kutatás konzorciumként valósult meg, intézményi kereteit (elszámolási adminisztráció, infrastruktúra) pedig az ELTE biztosította. A két kutatás négy-négy évig tartott.

Azért is elevenítettük föl ezeket a pályázatokat, mert a jobboldali média azt sugalmazta: az NKFP pályázati pénzeit személyesen kapták a liberális filozófusok. Holott ez – nem igaz. Ők is – csakúgy, mint a korábban nyert tudósok – projektvezetői voltak egy-egy kutatásnak. A pályázatokon csak részletes költségvetési tervvel lehetett indulni, és az elnyert pénzeket befogadó intézetnek minden forintról el kellett számolnia. Az NKFP a folyamatban lévő projekteket is rendszeresen kontrollálta szakmailag és pénzügyileg is.

Azaz: miként a cikkünkben megszólaltatott kiváló tudósok, úgy – például – sem Heller Ágnes, sem Radnóti Sándor, sem Vajda Mihály nem gazdálkodhatott témavezetőként a megítélt pályázati pénzekből. (E pályázati forrásból egy kutatóra általában legfeljebb havi 80-90 ezer forint jutott.)

Különösnek és sajnálatosnak tartjuk, hogy a liberális tudósok lejáratásához „szakértői” segítséget nyújtott itthon néhány filozófus is. Köztük Boros János, az MTA Filozófiai Intézetének jelenlegi vezetője, vagy Palló Gábor korábbi igazgatóhelyettes. Mindketten úgy vélekedtek: tényleg „irreálisan magas összeget kaptak” a megvádolt filozófusok.

Nyíri Kristóf pedig – aki 1995 és 2005 között igazgatta a Filozófiai Intézetet, és lobbizott Boros János kinevezéséért – a Hír TV-nek hasonlóan nyilatkozott: az a bizonyos „jól körülhatárolt csoport aránytalanul nagy összeghez jutott”. Pedig – tette hozzá Nyíri – „a filozófia olcsó tudomány”.

Nyíri azt elfelejtette megemlíteni: éppen az NKFP pályázatán 2001-ben ő is nyert, és 43 millió forintot kapott a Recepció és kreativitás című kutatómunkájára. A „díjazott” filozófuscsoport tagja volt – többek között – Palló Gábor. Nyíri Kristóf lapunknak azt válaszolta: a pályázatot nem ő, hanem Palló koordinálta.

Sokak úgy vélik, a kormány a liberális filozófusok elleni támadással elrettentő példát akar mutatni: ha nemzetközi tekintélyű professzorokat is meg lehet hurcolni idehaza, az értelmiség – legyen az baloldali vagy jobboldali, konzervatív – nincs biztonságban.

Így hát meggyőződésünk: ennek a szellemi „kommandóakciónak” leginkább az MTA elnöke vethetne véget. Pálinkás József bátor és józan kiállással nemcsak a „hírbe hozott” tudóskollégáit védhetné meg, de a magyar tudomány presztízsét is. Akár azzal is, hogy elmondja: az NKFP pályázatait ő indította egy évtizeddel ezelőtt, s ebben lényegesnek tartotta a társadalomtudományi kutatásokat.

Úgy hisszük, az MTA vezetője tisztában is van saját felelősségével – főként közeledvén az akadémiai elnökválasztáshoz. S az is lehet: nem is kételkedik a megvádolt filozófusok ártatlanságában. Legalábbis nemrég Pálinkásnak volt egy elejtett félmondata az ATV-nek adott interjújában. A liberális filozófusokkal kapcsolatban megjegyezte: „Butaság lenne tagadni, hogy kipécézték őket.”

Pálinkás József amúgy nemrég egy konferencián arról beszélt: az elit nem igazolhatja folyton önmagát, és nem lehet önelégült. „Mindkét esetben éppen azt veszíti el, amely létét meghatározza: tisztánlátását és elhivatottságát.”