Tovább szegényednek a kisnyugdíjasok az infláció miatt

Egy szakmai szervezet vezetője szerint az átlag alatti nyugdíjjal rendelkezők az elmúlt tíz év vesztesei.

2021. július 6., 08:46

Szerző:

Hiába lett inflációkövető 2011-ben a nyugdíjrendszer, hatalmasra nyílt az olló a nagyobb és kisebb ellátást kapó idősek között. Az infláció másfélszeres növekedése épp a legrászorultabbakat érinti a legrosszabbul, ezért az elmúlt tíz évben szépen lassan a többség elszegényedett. Stikel János, a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége elnöke a Központi Statisztikai Hivatal lesújtó adataival bizonyította, hogy a 2011-ben bevezetett rendszerrel elsősorban azok jártak jól, akik az átlagnál magasabb járandóságot kaptak - írta a Népszava.

Idén pont tíz éve, hogy a jelenleg is regnáló Orbán-kormány bevezette az inflációkövető nyugdíjrendszert. A döntéshozók ezt az idősek életszínvonalának megőrzésével indokolták, de az elmúlt évtized bebizonyította, ez a nyugdíjemelési módszer csak befagyasztotta a 2010-es szintet, de nem javította. "Az átlag alatti ellátásban részesülő idősek nagyjából kétharmada vesztese az elmúlt tíz évnek" - mondta a lapnak Stikel János, a NYSZSMSZ elnöke, bemutatva a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait felhasználó szakmai anyagot.

Ebből kiderül: 2019-ig 20 százalékos infláció mellett 30,1 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, de az infláció másfélszeresét jelentő növekedés igazi nyertesei az átlag feletti ellátásban részesülők, vagyis

minél kevesebbet kap valaki az átlagnyugdíjnál, annál nagyobb a vesztesége.

A leginkább rászoruló réteg járandóságának reálértéke ugyanakkor folyamatosan csökken, vásárlóereje pedig romlott. A helyzetet súlyosbítja, hogy az  inflációba rengeteg olyan dolgot beleszámolnak, ami nem érinti az időseket, az élelmiszerek és a gyógyszerek ára viszont bőven az inflációt meghaladóan emelkedett. Az átlagos nyugdíj most 148 450 forint és tavaly majdnem 1,4 millióan kaptak ennél, pontosabban 149 ezer forintnál kisebb ellátást a KSH és a Magyar Államkincstár adatai alapján. A szakértő szerint érdemesebb a mediánösszeget figyelembe venni a nyugdíjasok helyzetének leírására. 2020-ban ugyanis 127 ezer forint volt az a pénz, idén pedig 132 780 forint, aminél ugyanannyian kaptak kevesebbet, mint ahányan többet.

Stikel János a lapnak hangsúlyozta, ez tavaly 127 ezer forint volt, idén pedig 132 780 forint. Stikel János szerint Somogyban a nyugdíjasok ötödének még ma sem éri el a nyugdíja a 90 ezer forintot, sőt: a megye szépkorúinak cirka 60 százaléka 90-100 ezer közötti ellátásban részesül. Minél magasabb nyugdíjjal indult valaki, annál gyorsabban nőtt a havi jövedelme: a 2011-es 96 488 forintos átlagnyugdíj 2020-ra 127 666 forintra nőtt, a változás tehát 31 178 forint. A 60 ezres járandóságról indulva a nyugdíj viszont mindössze 17 100 forinttal nőtt, vagyis 46 százalékkal kevesebbel, mint az átlagnyugdíj.

(Kiemelt kép: Vásárló az Óbudai Piacon 2021. március 29-én. Fotó: Merész Márton / 168.hu)

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.