2016. július 12., 15:06

A Társaság a Szabadságjogokért szerint nem talált kivetnivalót az Alkotmánybíróság (AB) egy tüntetés törvényellenes megtiltásában. Az AB által vizsgált ügyben a miniszterelnök háza elé bejelentett tüntetést a rendőrség azért tiltotta meg, mert annak megtartása „mások jogait és szabadságát” sértené.

2016. július 12., 14:45

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma tizennyolcféle napszemüveg vizsgálatát végezte el elsősorban a látható fény- és UV-szűrés hatékonyságára vonatkozóan. A vizsgált napszemüvegek közül kétféle napszemüveg nem felelt meg a vonatkozó szabványban előírt követelménynek.

2016. július 12., 13:40

Kigyulladt egy személyautó motortere a 4-es főúton, Hajdú-Bihar megyében, az Ebes és Debrecen közötti szakaszon – közölte a katasztrófavédelem.

2016. július 12., 13:13

Az Alkotmánybíróság kedden nyilvánosan kihirdetett határozatában mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, mert szabályozatlannak ítélte a gyülekezési jog és más alapjogok összeütközésének kezelését.

2016. július 12., 12:49

Hülye kérdésre csak hülye választ lehet adni, ezért a Habony-művekben született népszavazási kampányba belemenni politikai zsákutca – nyilatkozta a 168 Órának Schiffer András, az LMP nemrég lemondott társelnöke.

2016. július 12., 10:59

A problémát egy kicsit a saját kudarcomként is megélem – mondja lapunknak Navracsics Tibor uniós biztos a roma gyerekek szegregációja miatt hazánk ellen indított kötelezettségszegési eljárásról. Állítja, ő mindent megtett, hogy közvetítsen a bizottság és Magyarország között, ám, míg a tervekből volt elég, a tettekből nem.

2016. július 12., 08:46

Nemcsak állami megbízásra várva, minél több adót elkerülve lehet idehaza sikeresen vállalkozni. Egyre több, tisztességesen, átláthatóan működő, globálisan is jegyzett startup cég van Magyarországon, s közülük néhány küldetésének tartja, hogy átadja az új szemléletmódot és tudást. Állítják: a globális versenyben 10-20 év múlva csak azok maradhatnak talpon, akik tisztességesen játszanak.

2016. július 12., 07:38

Ha a politikai környezet fundamentálisan nem változik meg október 2-ig, akkor a szavazók többsége vélhetően a kvótaellenes álláspontot képviseli majd a népszavazáson, a részvételi arány azonban kevés lesz az érvényességhez – mondta a Publicus Intézet ügyvezetője a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.

2016. július 12., 06:33

A zöldterület nem csökken, hanem nő – mondta a főpolgármester a Klubrádió Szabad sáv című műsorában a Városligetről. Tarlós István kifejtette: ő a múzeumi negyedet a Nyugati mögé tervezte eredetileg. Szerinte nem kell eltúlozni a dolgot.

2016. július 11., 15:39

A menekültek védelme az Európai Unió humanitárius felelőssége – mondta Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi televíziós interjúban, amelyben többek között arról is beszélt, hogy szerinte Nagy-Britannia kilépése az EU-ból visszafordíthatatlan folyamat.

2016. július 11., 15:10

Kigyulladt és lezuhant egy kisrepülőgép hétfőn kora délután Heves megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye határának közelében, Hatvan környékén, egy autós legalábbis erről értesítette a katasztrófavédelmet – írja a Heves Megyei Hírlap online kiadása.