Törivel folytatódik az érettségi, lehet hogy kiszivárgott a témakör

Ma történelemből érettségiznek a diákok, elképzelhető, hogy már tegnap megtudták a középszintű feladatsor esszékérdéseit.

2023. május 10., 10:12

Szerző:

Tegnap este került fel a feladatlap egy nagyjából hetvenezres, érettségivel foglalkozó Facebook csoportba, amelyben dátum szerint a mai középszintű történelem érettségi két rövid és két hosszú témája szerepel. Nem sokkal később el is tűnt a bejegyzés – írja az eduline.hu 

A tételsor hitelessége egyelőre nem bizonyított, de sokan a hétfői magyar érettségi tétel sorszámát vélték felfedezni rajta. 

A vizsga reggel 9 órakor kezdődött.A középszintű tételre a majdnem hetvenezezer érettségizőnek három, míg a hétezer emeltszinten érettségiző diákoknak négy órájuk. 

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Tegnap 20:54

A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint a szervezetek mintegy egymilliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre májusban, a hagyományos viharszezon első hónapjában, a társaságokhoz több mint 12 ezer bejelentés érkezett.

Vészesen közeledik a Karácsony Gergely főpolgármester által meghirdetett Budapesti Lakógyűlés nevű akcióban a szavazás határideje, de még mindig nem fejeződött be a szavazókódokat tartalmazó 1,4 millió levél terjesztése – írja a Telex.