Tordai Bence: a Párbeszéd mai vezetői írták alá a párt halálos ítéletét

Tordai Bence terjedelmes interjúban beszélt arról, mi vezetett ahhoz, hogy kilépett a Párbeszéd – A Zöldek Pártjából, s hogy mi lehet az oka annak, hogy a politikai alakulat gyakorlatilag megszűnt létezni.

2024. június 10., 13:17

Szerző:

Ahogyan azt a 168 is megírta, a választás estéjén jelentette be Tordai Bence országgyűlési képviselő, hogy kilép a Párbeszéd – A Zöldek Pártjából. Most a Magyar Hangnak beszélt döntése okairól.

Az interjúban Tordai Bence kifejtette, már a választáson sem a volt pártjára ikszelt, inkább megnézte, hogy ki az, aki Magyarországról a zöld frakcióba tart és oda jó eséllyel be is jut, és megfelelő minőségű ajánlatot mutat fel a választópolgároknak. Ez pedig a Magyar Kétfarkú Kutya Párt volt. Ehhez képest a fővárosi listával kapcsolatos gondolatai a következők voltak:

„Az önkormányzati választással kapcsolatban nemcsak, hogy ártani nem akartam Karácsony Gergőnek, de sokat dolgoztunk is azért, hogy minél jobb eredményt érjen el ő és az ellenzéki jelöltek. A budapesti ügyekben nem akartam megkérdőjelezni Gergő kompetenciáját. Volt egy-két kerület, ahol lett volna ellenvéleményem, de ezeket magamban tartom most is, mert azt gondolom, hogy ha meg akarunk bízni egy főpolgármestert a város irányításával, akkor bíznunk kell a személyi döntéseiben is. A fővárosi lista pedig nem DK-s volt, hanem Karácsony Gergelyé.”

Az interjúban megismételte, nem a Gyurcsány Ferencékkel kapcsolatos problémákról szeretne beszélni, hanem a Párbeszéd döntéséről. Ez a hármas szövetség nem egy összefogás, hanem egy önfeladás. Ez nem egyenlő erők között köttetett kölcsönösen előnyös megállapodás. Hozzátette, a Párbeszédnek az volt a küldetése, hogy egyrészt szabaduljanak ettől a rezsimtől, másrészt képviseljék a zöld értékrendet. Tordai Bence szerint ez a megállapodás mindkét céllal ellentétes.

Ezen a ponton az interjút készítő újságíró felvetette, hogy az összefogás a Párbeszéd politikai túlélését meghosszabbítja, mire Tordai Bence feltette a kérdést, hogy

ha van egy párt, amelyik nem szolgálja a saját maga által kitűzött küldetését, sőt, ennek az ellenkezőjét teszi, akkor az a párt minek van?

Tordai Bence ezután arról beszélt, hogy szerintem a saját létjogosultságát kérdőjelezte meg a Párbeszéd az összefogással, mert egy pártnak nem szabadna öncélúnak lennie. A párt egy eszköz arra, hogy közösen érvényesítsük az értékrendünket. Az nem egy pozitívum, hogy két és fél önkormányzati képviselővel több legyen, ha közben alapjaiban kérdőjeleződik meg az a sztori, ami összetartott minket.

– Karácsony Gergely feláldozta a Párbeszédet a saját ambícióiért? – hangzott ez az újabb kérdés, mire Tordai Bence a következőt felelte:

„Szerintem Karácsony Gergelynek erre a megállapodásra nem volt szüksége. Az önkormányzati választásra mi korábban már megállapodtunk a DK-val, az MSZP-vel és a Momentummal is. A fővárosban elrendeztük a dolgokat, ezért sem értem, hogy mi szükség volt rá. Az EP-választás ezen a spektrumon kívül esett, hát még a 2026-os országgyűlési választás! Gergő nem volt kényszerhelyzetben, a pozíciója a fővárosban nagyon nehezen megkérdőjelezhető. Neki az ad felhatalmazást, hogy van egy erős közvetlen legitimitás és teljesítmény mögötte, ennek a következménye, hogy a pártok beállnak mögé, és nem fordítva.”

Tordai Bence az interjú további részében arról beszélt, hogy Karácsony Gergely miért nem Gyurcsány embere – ahogyan azt a Fidesz a fővárosi kampányában állította –, valamint hogy nem lett volna szükség a DK-val és az MSZP-vel való összefogásra. Elmondta azt is, hogy a Párbeszéd – A Zöldek Pártja iránt a Momentum folyamatosan érdeklődött. „Ők egy nagyon kedves társaság, de azt gondoltuk, hogy egy liberális párttal karöltve nem lehet hitelesen képviselni a kapitalizmuskritikus zöldpolitikát.” – közölte a politikus. 

A politikus az interjú során kifejtette azt is, milyenek voltak a Gyurcsányékkal és Kunhalmiékkal való összefogás körülményei. Elmondta, villámcsapásszerű volt, hogy egyszer csak Gyurcsány Ferenc úgy kelt fel, hogy megijedt Magyar Pétertől, és így akkor az MSZP által régóta szorgalmazott összefogást mégiscsak nyélbe szeretné ütni.

„Ennek az lett a vége, hogy Molnár Csaba felhívta Karácsony Gergelyt és megüzente, hogy mégis mehet a buli. Amikor én voltam társelnök, és ilyeneket üzengettek a Momentumtól, akkor én azt mondtam, hogy ez nagyon kedves felvetés, beszélgessünk róla, megnézzük, hogy miként illeszkedik a stratégiánkba, aztán végül közöltük, hogy >>srácok, sajnos sehogy<<.  Ehhez képest ez az új elnökség meg azt mondta, hogy ó, erről gyorsan írjunk ki egy szavazást, ez kiváló lesz így.

Az interjú hátralevő részében Trodai Bence beszélt a Párbeszéd parlamenti frakciójában betöltött szerepéről, az ott történtekről, és magának a frakciónak a jövőjéről.

Végezetül a Magyar Hang újságírója megkérdezte a politikustól, hogy szerinte jobb-e a választóknak, ha eltűnik a Párbeszéd a süllyesztőben? Erre Trodai Bence csak annyit felelt: „Jobb-e, ha van egy nagyon rossz szervezeti és morális állapotú zöldpárt, mintha nem lenne? Nem tudom. De a Párbeszéd mai vezetői írták alá a párt halálos ítéletét.”

(Kiemelt képünkön Tordai Bence. Forrás: Tordai Bence hivatalos Facebook oldala)

Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.