Tordai Bence kilépett a Párbeszédből

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője kilépett a Párbeszédből, munkáját ezután Buda zöld, független ellenzéki országgyűlési képviselőjeként és a Budai Zöld közösség tagjaként folytatja.

2024. június 9., 20:10

Szerző:

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője kilépett a Párbeszédből, munkáját ezután Buda zöld, független ellenzéki országgyűlési képviselőjeként és a Budai Zöld közösség tagjaként folytatja – közölte az ellenzéki politikus a Facebook oldalán. A politikus azt írta, azután határozta el, hogy kilép a pártból, miután a Párbeszéd testületei arról döntöttek, hogy a 2024-es EP, valamint a 2026-os országgyűlési választáson is a DK listáján indulnak.

Tordai Bence ezután azzal folytatta, hogy azért csak most jelentette be a kilépését, mert nem akart ártani Karácsony Gergely és a többi ellenzéki önkormányzati jelölt kampányának.

Épp ellenkezőleg: nagyon sokat dolgoztunk a főpolgármesteri, a budai kerületi és más önkormányzati kampányok sikerén – remélhetőleg nem hiába

– tette hozzá. Az EP-kampányban azonban az országgyűlési képviselő nem tudott együtt menni a Párbeszéddel: meggyőződése, hogy a DK-val és MSZP-vel kötött megegyezés nem összefogás, hanem önfeladás volt. Feladása azoknak a céloknak, elveknek és értékeknek, amik mentén létrehozták tizenegy évvel ezelőtt a pártot.

A Párbeszéd ugyanis Tordai Bence szerint egy progresszív, zöld-baloldali politikát jelenített meg Magyarországon, amely a zöld környezetpolitikai megoldások mellett olyan közpolitikai innovációkat képviselt, mint például az alapjövedelem vagy az előválasztás intézménye. Következetesen kiállt az igazságos újraelosztás, a lakhatás és a szociális biztonság, a női jogok vagy a kisebbségpolitika ügyében, miközben egyértelművé tette, hogy a zöld politika a baloldal központi értékének, a szolidaritásnak a kiterjesztését jelenti a bolygó minden élőlényére és a jövő generációkra.

Az évek során azonban – írja Tordai Bence – a Párbeszéd intellektuális értelemben kezdett elfáradni. Míg az alapjövedelem melletti kiállást 2014-től kezdve még végig tudta vinni a pártban, néhány évvel később a vezetők között már nem talált partnerre a globális kapitalista rendszer kritikájának megfogalmazásában, egy posztkapitalista, fenntartható zöld jövő közpolitikáinak megtervezésében, vagy a fenntartható visszavonulásról való gondolkodásban.

Ma a zöld politikának nincs hathatós és hiteles képviselete Magyarországon: a két zöld párt egyike a Fidesz, másik a a DK uszályába került. A zöld ügy ennél többet érdemel, és én azon fogok dolgozni, hogy középtávon felépüljön az eredményes zöld politika szervezeti bázisa

– fűzte hozzá a politikus, majd tovább ment. Szerinte a helyzet ennél is rosszabb: ma nincs egységes, a Fidesz-rezsimmel szemben kellő erővel fellépni képes ellenzék. A korábbi széttagoltságot most az ellenzéki pártok polgárháborúja váltotta fel; az egymást kék Fidesz és új Fidesz billogokkal támadó erők között viszont ott van az el nem kötelezett, de változást akaró polgárok népes tábora, akik egyszerre akarnak egységet és hitelességet, értékalapú politikát és ésszerű, a kormányváltáshoz szükséges kompromisszumokat.

Én a továbbiakban nem egy pártot, hanem őket, a zöld ügyet és a választókerületemben élő budai polgárokat szeretném képviselni

– zárta bejegyzését Tordai Bence.

(Kiemelt képünkön Tordai Bence országgyűlési képviselő. Forrás: Tordai Bence hivatalos Facebook oldala)

Lázár János építési és közlekedési miniszternek elege lett a városában zajló ellenzéki „dínomdánomból”, szerinte az emberek adóját okosabban kellene felhasználni. Ezért javasolni fogja, hogy vessenek ki a városra egy helyi iparűzési adót.