Tömeges migrációra hivatkozva korlátozná az önkormányzatokat Semjén törvényjavaslata

A törvényjavaslat lehetővé tenné a kormány számára, hogy az önkormányzat akaratával szembe menve átminősítsen területeket, akár zöldterületeken is beruházásokat valósíthasson meg, emellett megvonná azt a jogot is az önkormányzatoktól, hogy saját területükön meghatározzák a rendezési tervet, és ezen belül az építési szabályokat.

2021. március 14., 16:47

Szerző:

„Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet esetén a Kormány rendeletben meghatározhatja az érintett építési övezet és építési telek vonatkozásában a településrendezési és építési követelményeket. A területileg érintett települési önkormányzat – a fővárosban a fővárosi vagy a kerületi önkormányzat – hatályban lévő településterveinek a Kormány rendeletében meghatározott szabályokkal ellentétes szabályai nem alkalmazhatóak” – áll abban a törvényjavaslatban, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán nyújtott be az országgyűlésnek, írta a nyugat.hu.

A törvényjavaslat lehetővé tenné a kormány számára, hogy az önkormányzat akaratával szembe menve átminősítsen területeket, akár zöldterületeken is beruházásokat valósíthasson meg, emellett megvonná azt a jogot is az önkormányzatoktól, hogy saját területükön meghatározzák a rendezési tervet, és ezen belül az építési szabályokat.

Semjén javaslata szerint a kormány akár el is törölheti az érvényes önkormányzati rendeleteket.

(Kiemelt kép: MTI | Koszticsák Szilárd)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.