Tóbiás József: Türelmet kérek

Nem megújítani, hanem megnyitni szeretné a szocialista pártot az MSZP jövendő elnöke, a júliusi tisztújítás esélyese. Tóbiás József elsőként szervezőmunkával kezdi, a vidéki bázist, a kisvárosokat, a falvakat akarja megerősíteni. És leszámol a generációs hajcihővel is, nála „az ideális szocialista húszéves éppúgy lehet, mint hetven”, ha van mögötte teljesítmény. BUJÁK ATTILA interjúja.

2014. június 26., 06:35

– Egyáltalán lesz kihívója július 19-én? Vagy nem túl nagy a tolongás?

– Még nem tudom, de örülnék, ha lenne.

– Ha egy pártban nem állnak sorba a lehetséges elnökjelöltek, az kicsit gyanús. Melyik volt az a pillanat, amikor észrevette, hogy elfogynak ön mellől a többiek?

– Vezetőnek lenni támogatás és ambíció kérdése. Éreztem a támogatást, az ambícióm pedig nem személyes, hanem közösségi. A baloldalhoz kötődik. Persze véletlenszerűen is alakulnak a dolgok. Egyszerre több feladat szakadt a nyakunkba: vezetni kellett a frakciót, működtetni a pártot.

– Nem az adminisztratív részletek érdekelnek. A lélektani helyzet, amikor mindenki önre nézett: „Vállalod, ugye, Jóskám?” Miközben önt inkább munkamániásként, csapatemberként tartották számon, aki szívesen mozog terepen, de nem az a dörzsölt kamarillapolitikus, aki a háttérből mozgatja a szálakat.

– Azt adhatom, aki vagyok. Ahogy a kampányszervezésben, a párt működtetésében, az elnöki pozícióban is a munkát, a feladatot látom. Negyven fölött nem változik az ember.

– Az elnökség azért több ennél. Az már politikai karrier.

– Én ebben emocionálisabb üzenetet látok. Ha az ember hozzánőtt egy közösséghez, ahová huszonhárom éve tartozik, most, mikor valóban bajban van, nem mérlegel, nem fontolgatja, mit jelent ez neki.

– Egy ideig az volt a közvélekedés, hogy Mesterházy után csak Botka László következhet. Most az a hivatalos álláspont, hogy az alapok lerakása, ami igazi szervezőmunkát igényel, jobban illik az ön karakteréhez. Botka meg úgyis Szegeden van lekötve. És két év múlva meglátjuk.

– Megtisztelő, ha barátom, Botka László így gondolja, de én nem megújítani, hanem megnyitni szeretném a szocialista pártot. Az MSZP létezése nem lehet öncél. Igazi, élő közösséget akkor építhetünk, ha tisztázzuk, milyen Magyarországot akarunk.

– Botkával jól kijönnek?

– Nagyon is. Mindenben egy hullámhosszon vagyunk, valaha együtt is indultunk.

– A baloldal tartós mélyrepülése nem sokkszerű esemény. Ez nem lehet a véletlen műve, mélyebb oka van.

– Persze. Nem is nehéz észrevenni, hogy az MSZP értelmiségi környezete fokozatosan olvad és sorvad. A falvakból, a kisvárosokból a szó szoros értelmében kivonultunk. Miért? Megfejtené ezt valaki? Amivel elsőként foglalkozni akarok, annak egy része szervezőmunka. A vidéki bázist, a kisvárosokat, a falvakat akarjuk megerősíteni.

– És mit jelent a „kevesebb elvtárs, több barát” szlogen, amellyel színre lépett?

– Azt, hogy nem akarunk önmagunkkal, belterjes világunkkal, összefogásainkkal, szakításainkkal foglalkozni. Elég volt! És még szolidan is fogalmaztam.

– Nyilván nem véletlenül fogalmazott így egyik első elnökjelölti megnyilvánulásaként: a választónak elege van „a baloldali szappanoperából”, amelyről kétségbeesetten találgatja, mi lesz a jövő heti folytatás.

– Az valóban kiábrándító volt. Az önkormányzati választásokon, ahol kell, meg tudunk állapodni – felesleges mellé nagy hírverést csapni. És az is csak előnyünkre válhat, ha az MSZP hosszú idő után valóban „önmagát adhatja”, kényszer és kompromisszum nélkül. A települések valódi érdekeit, a helyiek igényeit állítja középpontba. A biztonságra, a kiszámíthatóbb jövőre, az igazságosabb teherelosztásra, a szolidárisabb világra alapozhatja üzeneteit.

– Ez legalább hangzik valahogy. Ráadásul balosnak. Kár, hogy a közönség egyelőre arra a négy évre emlékszik, amikor az MSZP előbb önmagával, később a szövetségeseivel foglalkozott. Mintha a választó nem is létezett volna. Azt hitték, ránéz a választási ívre, és automatikusan leszavaz?

– Ha hihettük is, ma már biztosan nem hihetjük. Egyelőre türelmet kérek. Képtelenség két hét után megrajzolni, milyenek leszünk, kivel szövetkezünk, milyen programot állítunk össze négy év múlva. Ahogy mi, a világ is változik.


– Egy dolog viszont semmiképp sem változik, viszont négy év alatt sokat romolhat: a kétharmadot megalapozó egyfordulós választási rendszer.

– Az valóban itt marad nekünk. És ha marad, valamiféle szövetség, együttműködés, közeledés négy év múlva is elkerülhetetlen lesz. Más kérdés, hogy többé nem fogunk a csapdába önként besétálni, az utolsó pillanatig várni.

– Ennél világosabban fogalmazott minap egy neves politológus egy találkozón: nem árt, ha a választó legközelebb majd értesül arról, ki lenne az ellenzéki pénzügyminiszter, belügyér, mi lesz az adópolitika lényege. Egy normális kampányban ez a minimum.

– Sajnos tényleg így van. Ha akarnám, se tudnám kiegészíteni. Elismerem, hibáztunk. De legyen türelemmel. Azt, hogy milyen lesz a csillagállás négy év múlva (hogy Orbánt is idézzem), ki lesz a szövetségesünk, milyen a programunk, ma nem lehet megmondani.

– Nem is várja önöktől senki. Beérjük kevesebbel, tiszta elvekkel, világos fejekkel. Úgy hallom például, hogy az erőltetett fiatalítási mánia, a generációs hajcihő véget ért. Ön is művi koncepciónak tartja, de ami nagyobb baj, nem is jött be.

– Ezt valóban lezárjuk. Nem ettől lesz fiatalabb, acélosabb az MSZP. Pályám alatt több generációváltási mánia tanúja voltam, nem hittem egyikben sem.

– Lehet politikust „laborban” előállítani?

– Ugyan! Az ideális szocialista húszéves éppúgy lehet, mint hetven. A politika mércéje a teljesítmény. Kizárólag az számít.

– Akcióképesebbek, fürgébbek lesznek-e, mint az elmúlt ciklusban megismert „dinoszauruszfrakció”? Az LMP néha nagyobb zajt csapott, mint a bágyadt MSZP.

– Kétharmad ellen az egyharmadnak – mínusz Jobbik – nagy játéktere nincs. Példaként hozhatom a legutóbbi esetet, a Városháza villámháborús lerohanását, a közgyűlés eltiprását. Három nap alatt mindent lezavartak a rogáni bejelentéstől a végszavazásig. Megszólalni is alig maradt időnk. Kínjában az ember már arra gondol, aktívabb nethasználat kellene. De a mandátumszám akkor sem változik.

– Orbánnak ellenzékben voltak ötletei a kordonbontástól az ultimátumig. És a kordont, lám, lebontotta. És úgy maradt. Tehát győzött.

– Elismerem, Orbán ebben „nagy” volt. De Magyarország is nagy árat fizet érte. Értse meg: így nem akarunk győzni. Látom én jól, hogy amit ők jogállamnak hívnak, az államkapitalista berendezkedés nyers gazdasági önkénye. Mégsem érthetünk egyet azzal, aki mandátumával visszaélve a törvényt tiporja meg. Hogyan kormányozzunk, ha győzünk? Hogyan követeljük meg a törvények betartását, ha magunk játsszuk ki őket? Hogyha csalásban ők a profik, keljünk versenyre velük?

– Ha elnökké választják július 19-én, új csapattal lép színre?

– Készülünk Botka Lászlóval. És szélesebb értelemben az MSZP minden tagja a csapatunkhoz tartozik.

– Tudja nyilván, hogy megválasztásának percétől – ahogy a Simon-ügy is bizonyította – nagyítóval vizslatják önöket? Fel lehet erre készülni?

– Nem. Amikor eldőlt, indulok-e a posztért, leültem a családdal, és mindent átbeszéltünk. Egyetlen dologban vagyok biztos: a családom nem lehet a politika tárgya. Ezt a határt a végsőkig védem. Amit a politikában teszek, vállalom. Én nem fogok személyeskedni, eddig sem tettem. Ezt várom el másoktól is.

– Ne vegye zokon: túl rendes fiúnak látszik. Egy csöppnyi agresszivitás hiányzik. Lehet a politikában becsületes valaki úgy, hogy közben ne legyen lúzer?

– Egyetlen titka van: ha kimondom, amit a világról gondolok. A határozottság a politikában nem hangerő kérdése, de rendben van, legyünk keményebbek a parlamentben, utolsó eszközünk úgyis a szó. Ám hozzáteszem: bőven van okunk arra, hogy szerények legyünk. Az útkeresés alázatot követel. Magyarország nagyobbik része azzal kel fel, hogy túlélje a mát és a holnapot. Jövőt adni a jövőtleneknek, szabadságot a kisemmizetteknek: ez az igazi baloldali feladat.

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.